The truth of the past...

Sziasztok,

Meghoztuk az új részt, bár nem túl nagy az érdeklődés... Ha tetszik, vagy valami kifogásotok van, esetleg szeretnétek gyakrabban új részt, akkor nyugodtan kommenteljetek.
Akkor jöjjön a 3. fejezet, jó olvasást!!! :)

-Anyu?

-Igen, kicsim?

Kislányom szemében érdeklődés csillogott, ahogy felnézett rám.

-Ez a legfurcsább mese, amit valaha hallottam.-mondta mosolyogva.

És akkor elgondolkodtam, hogy talán tényleg nem ilyen meséket kellene mesélnem neki.

-Igazad van. Igen...Akkor milyen egyszarvút is mondtál?

A kislányom rám meredt.

-Vége?-kérdezte csodálkozva.

-Dehogyis. Csak azt hittem, nem tetszik...

-Mondjad tovább!-dőlt vissza a párnáira.

Elmosolyodtam. A szívem mélyén reméltem, hogy folytathatom a történetet. Szemem előtt megjelent édesanyám, ahogy az ágy szélén ül, és mindent elfelejtve mesél. Most már egészen megértettem.Teljesen el is felejtkeztem a laptopról, a munkáról, meg mindenről. Folytattam a történetet...

Chloe Rivers:

- Reggelt Hazza!- szólalt meg egy kómás hang, én pedig nyugodt szívvel lélegeztem fel.

- Liam, te kapcsoltad ki az ébresztőt?!- léptem ki a fal mögül, mire az említett először megijedt, majd nyugodtan válaszolt.

- Nem mehetsz el a nélkül, hogy köszönnél Zaynnek, ennyivel tartozol neki!- fonta össze maga előtt a kezeit.

- Te ezt nem értheted!- lettem ideges- Semmit nem tudsz rólam, és addig jó amíg ez így marad! Nincs szükségem a segítségedre, nem ismersz, de mégis beengedtél, ez már bőven elég volt, sőt még sok is! Ki tudja, lehet holnap arra ébredek, hogy egy fekete ruhás krapek áll előttem és azt mondja hogy " ön tartozik egy bizonyos One Direction nevű bandának, kérem kövessen a többiről majd ott tájékoztatást kap". Nekem NEM KELL ilyen! Zayn nem is tudja, ki vagyok! Sőt, nem is érdekli, és nekem is bőven elég volt annyi kapcsolat vele, hogy itt aludhattam! Annyit kértem hogy, ne szólj senkinek, de persze ezt nem lehet!- úgy éreztem elárult. Nem is tudom miért bíztam meg benne! A szemem bekönnyezett, mintha hátba támadtak volna. Idegesen kezdtem hátrálni, majd nyitni az ajtót, de be volt zárva. Olyan volt, mintha fogjul ejtettek volna, és bár látszólag én irányítottam a dolgokat, igazából csak egy báb voltam, amit kedvük szerint rángattak. Kétségbeesetten kezdtem el a kulcs után kutatni, de nem láttam sehol.

- Chloe, sajnálom! Nem akartam rosszat!- kezdett el közeledni, de én egyre inkább a falnak lapultam. Amikor ezt észre vette inkább nem jött tovább, én pedig fellélegezhettem.- Egyetek gyorsan, és már mehettek is.- mutatott a konyha felé, mire én még jobban összezavarodtam.

- Nem értelek! Liam minek csinálod ezt?! Mit akarsz?- félni kezdtem.

- Mi? Miért akarnék bármit is?  Miért nem hiszed el hogy csak jóindulatból segítek?- kérdezte döbbenten.

- Mert senki nem segít csupán jóindulatból, mindig van valami hátsó szándék, amiből köszi de nem kérek.- néztem mélyen a szemébe.

- Chloe, mit csináltak veled az utcán?- kérdezte, feszült volt. A számat egy csíkká préseltem, nem akartam válaszolni. Még egy ideig nézett, de amikor látta nem megy semmire, inkább hagyta.

- Zoey, ugye?- guggolt le a húgom elé Harry. Ő csillogó szemmel bólintott.- És te pedig...?- nézett az öcsémre, aki egy kis habozás után kibökte a keresztnevét.- Jó, akkor Alex és Zoey, kaptok tőlem valamit. Mivel a nővéretek nem szeretné hogy tovább maradjatok, ezért én megmentettem nektek egy kis karácsonyi ajándékot.- mondta és elő húzott a háta mögül, két kis csomagot. Ház alakja volt mind a kettőnek, és tele volt csokival.- Boldog Karácsonyt!- mosolyodott el, én meg nagyon rosszul kezdtem érezni magam. Ezt nem fogom tudni visszafizetni.

- Köszönjük szépen.- mondta Alex, és látszott rajta, hogy nagyon örül az ajándéknak. Zoey természetesen inkább megölelte, mondjuk nekem volt egy olyan tippem, miszerint ezt nem csak az ajándék miatt csinálta. Harry rám nézett,én pedig könnyes szemmel elmosolyodtam. Nagyon rég nem kaptak ajándékot, és az az öröm az arcukon leírhatatlan volt.Alex odahozta nekem a két kis tasakot, én pedig betettem a bőröndbe.

- Na jó, most már tényleg indulnunk kell!- mondtam még mindig a bőrönddel bajlódva.

- Igazából nem zavartok.- mondta Liam, mire egy aprót megráztam a fejem. Bármennyire őszintén hangzott, nem hittem neki. Felnéztem a csomagból, és az első dolog ami szemet szúrt, az az volt, hogy a húgom nincs ott.

- Alex hol van Zoey?- néztem az öcsémre, aki eddig a képeket nézegette a falon, és most ugyanolyan értetlen tekintettel meredt a lány hűlt helyére mint én. Csak egy percre tévesztem szem elől, és máris eltűnik! Azonban nem kellett sokat várni az ismertető jelére, mert hirtelen bekapcsolt a zenelejátszó, és a fiúk Little Things című dala kezdett el üvölteni. Kétség sem fért hozzá, hogy az én rokonom jött rá, hogy hogy kell használni ezt a felettébb bonyolult működésű kütyüt. Az öcsémmel egyszerre indultunk meg a hang irányába, de ahogy láttam a két ébren levő fiú sem tétlenkedett. A hang a nappaliból jött, és ahogy beértünk teljes rálátásunk nyílt a húgom és Zayn papír babájának első közös lassújára. Az öcsém ahogy meglátta őket, elkezdett nevetni, de nekem sem kellett sok, hogy kitörjön belőlem. Megfordultam, és megláttam három mosolygó fiút, mert idő közben még Niall is csatlakozott hozzájuk. Vigyorogva intett, amit viszonoztam is, majd feltettem egy felettébb érdekes kérdést.

- Mégis miért van a saját papír figurátok a nappalitokban?- mutattam végig a maradék négy emberi nagyságú bábun.

- Ez komplikált.- mondta Niall, én pedig inkább nem kérdeztem többet. Liam odasétált, és lejjebb húzta a hang erejét, így már tisztán lehetett hallani, ahogy a húgom gyermekes hangjával énekli a számot. Megmosolyogtam majd odamentem mellé.

- Zoey...- kezdtem bele, de nem engedte hogy befejezzem.

- Akarsz táncolni vele? Mert szívesen odaadom!- mondta, és a kezembe nyomta. Valahogy nem így képzeltem az első találkozásomat Zaynnel. Zavartan tettem vissza a helyére, a többi mellé, és kézen fogva Zoeyt, visszamentem az előszobába. Csodálkoztam hogy a másik két fiú nem ébredt fel a nagy hangzavarra. Zoey épp kezdett volna bele a mesébe hogy miért ne menjünk még, amikor egy gyönyörű lány jött ki a konyhából. Egy kicsit megijedtem amikor megláttam, mert nem vagyok hozzá szokva az ilyen feltűnésekhez, de hamar visszaállt a szívem a megszokott tempójába.

- Szia, El!- köszöntek a fiúk kórusba, ő pedig mosolyogva viszonozta ezt.

- Szia, örülök hogy, találkoztunk, Eleanor vagyok, Louis barátnője, és te?- jött oda hozzám, amin nem kicsit lepődtem meg.

- Öhmm.. Chloe. Én is örülök.- intettem neki.- Zoey köszönj el, mert megyünk.- szóltam a húgomnak, akit mintha ágyúból lőttek volna ki, úgy ugrott rá a hozzá legközelebb eső fiúra, jelen esetben Niallre. Majd szépen sorba ment, és kezdte elölről.- Na jól van kisasszony, most már elég, indulunk.- fogtam meg a kezét.

- De még elköszönök tőlük!- mondta.

- Már vagy ötször elköszöntél, indulás!- szóltam rá.

- De még Eleanortól nem!- kezdett nyafogni.

- Neki nem is köszöntél, Zoey megyünk!- mutattam az ajtóra, ő megrázta a fejét.

- Zoey, hagyd már ezeket a buzikat, nem érünk rá egész nap!- mondta az öcsém unottan.

- Alex!- szóltam rá erőteljesen. Ez az, ennél kínosabb helyzetbe nem is hozhattak volna. A húgom, ahogy meghallotta ezt a mondatot, mintha vér szemet kapott volna ugrott rá a bátyjára, és kezdtek el bunyózni. Nem tudtam nagyon mit csinálni, mind a kettő az utcán nőtt fel, tudnak verekedni.-Elég!- szólaltam meg erőteljesen, mire megálltak, de még mindig gyilkos szemekkel méregették egymást.- Alex, te bocsánatot kérsz a fiúktól amiért olyat mondtál rájuk amit nem is tudod hogy mit jelent, és a húgodtól is, amiért verekedtetek. Zoey, te pedig a bátyádtól, mert egy szép véres karmolást hagytál az alkarján.-hamar megcsinálták amit kértem, és elkezdtünk felöltözni. Végül hozzánk képest hamar elköszöntünk, én megköszöntem a segítségük, és kiléptünk a hidegbe. Mindent gyönyörű hó fedett, fehér volt az egész látóhatár. Intettünk egy utolsót, majd csúszkálva elindultunk a kerti kapu felé.

Épp nyitottam a kaput, amikor egy eddig ismeretlen hang megszólalt mögülünk.

- Szia Zoey!- mind hátra fordultunk, és megláttuk a még kicsit kómás Louist vadul integetni. Több sem kellett a húgomnak, elindult visszafelé, de még éppen időben megragadtam a kezét és visszatartottam.

- Zoey, innen köszönsz, mondj neki egy boldog szülinapot, és megyünk.- szóltam neki, mire durcásan, de úgy csinálta, ahogy mondtam. Louis mosolyogva megköszönte, én pedig megpróbáltam a megvadult húgomat visszatartani. Legnagyobb sajnálatomra rájött, hogy a talaj nagyon csúszik, így megvárta amíg szépen visszahúzom az ajtóig, anélkül hogy ő bármilyen végtagját is mozdítaná. Ahogy közel értünk a kijárathoz, meghallottam egy nagyon ismerős férfi hangot. Régen nem hallottam, nem is tudtam beazonosítani, csak annyi rémlett, hogy már találkoztam vele. Felnéztem, és megláttam egy csövest a bátyámmal szemben. Szakadt ruhája és nagy szakálla volt. Az egyik szemével hunyorított, és az egyik vállát feljebb tartotta mint a másikat. Nagyon ijesztő látvány volt.

- Á, megjött a nővérkéd!- mondta ahogy meglátott, és egyenesen rám nézett.- Gyertek, én segítek alvó helyet találni.- kezdett el vihogni, de én figyelmen kívül hagytam. A két év alatt láttam már ennél furcsább alakokat is.

- Mégis honnan veszi, hogy nincs hol aludjunk?- kérdeztem unott hangszínnel.

-Látja ezt a házat?- mutattam tettetett csodálkozással a mögöttem álló építményre. Az ember csak elnevette magát, nekem pedig a hideg kezdett futkosni a hátamon.

- Valami probléma van?- hallottam meg a hátam mögül, igen közelről egy hangot. Megfordultam, és nem kis meglepetésemre Louis állt mellettem, a hátán egy kabáttal, lábán pedig papuccsal.

- Semmi, semmi.- mondta neki az ember, így én visszafordítottam rá a tekintetem.- A kisasszonnyal kezdtem el beszélgetni, úgyhogy ha megtenné és visszamenne a házba, megköszönném. Úgysincs semmi köze ehhez a lányhoz.- nézett rám, bennem meg megakadt a levegő. Az a tekintet, ha nem lett volna ott Louis, már megölt volna a két kezével.

- Hát barátom, maga nagy tévedésben él, ugyanis ez a lány a barátnőm.- mondta Louis, és átkarolta a derekam. Az állát a vállamra tette, és onnan figyelte tovább az eseményeket. Az ember szikrákat szóró tekintettel megfordult, és elindult az út túloldalára. Az a séta, horror filmbe is beillett volna. Úgy dobálta a végtagjait, hogy félő volt hogy lerepülnek. Ehhez még az is hozzá jött, hogy a két válla most sem volt egy síkban, és az egyik térdét jobban behajlította mint a másikat.

- Miért megy ilyen furcsán a bácsi?- kérdezte Zoey, tele kíváncsisággal. Ugyan nem halkan mondta, de nem gondoltam volna hogy az illető meghallja. Tévedtem. Ahogy elhangzott a kérdés, egy ugrással megfordult, és velőt rázó ordítással kezdett el a húgom felé rohanni. Alexnek sem kellett több, megragadta Zoey kezét, és fejvesztve kezdtek vissza rohanni a házba. Én valami miatt nem ijedtem meg tőle, legalábbis nem annyira mint amennyire kellett volna.Tény, hogy Louis jobban szorított magához, és nem mondom hogy nem segített sokat, de valamiért nem éreztem veszélyben magam. Fél méterre előttem fékezett le, én pedig egy kicsit hátrébb léptem, amire egy elégedett mosollyal reagált.

- Ki maga?- néztem mélyen a szemébe.

- Ohh, hát a kis Chloe már meg sem ismer?- akarta megsimogatni az arcom, de elhúzódtam.-Tudod, nagyon meglepődtem,hogy ilyen jó barátokat szereztél, akik eljátszák a kedvedért a szuperhőst.- fintorgott rá Louisra.- Nem gondoltam volna, hogy fel tudtok állni abból a helyzetből, amiben hagytalak titeket két éve.- vigyorodott el gúnyosan, nekem pedig összeállt a kép.

- Az nem lehet...- suttogtam magam elé, de sajnos a szemem nem csalt.

- Dehogynem!- nevette el magát- Tudod, kár anyádért, jó nő volt.- kezdte, nekem meg elkezdett ökölbe szorulni a kezem.- És okos, ezért nem értem még a mai napig sem, miért nem jött rá a tervemre. -kezdett el közeledni, én pedig hátrálni.- Tudod miért halt meg?- nézett rám.

- Rákban.- mondtam fog csikorgatva.

- Áhh, szóval nem.- játszotta a megdöbbent figurát.- Akkor elmondom. Halála előtti este, megkértem hogy feküdjünk le, de ő persze nem akart, mert veletek akarta tölteni az időt. Velem nem foglalkozott, egy betegség miatt! Ott elszakadt a cérna. Főztem neki epres kávét, amire mint tudjuk allergiás, és reggel megitattam vele. Bár,csak fel kellett volna duzzadjon, a rák miatt belehalt. Pont az a nap előtt mielőtt átírhatta volna a végrendeletét, ami úgy szólt, hogy a hozzá legközelebb álló, legidősebb személy kapjon MINDENT. Milyen szomorú. Az anya meghalt, és a négy gyereke meg az utcára került. És akkor voltam még én, aki mindent megkapott. Milyen kegyetlen is az élet.-rázta a fejét lemondóan. Ennyi kellett ahhoz, hogy a már rég ökölben levő kezem az arcában landoljon. Sosem verekedtem még, nem volt rá szükségem, de most minden erőmet bele adva nyomtam arcon. Ahogy célba ért az öklöm, egy kiáltás hagyta el a számat. Iszonyatosan fájni kezdett a kezem, ott ahol a szájához ért. Az ember felkacagott, mert bár az orrából fojt a vér, máshol nem látszott sérülés.- Ide nézz!- húzta fel az ajkát, ezzel megvillantva a két első fogát, melyek vasból voltak. Megértettem, miért fáj a kezem, és reménykedni kezdtem, hogy nem tört el.- Jajj, édes kicsi Chloe, hát az anyád hibáiból sem tanulsz?!- Kérdezte röhögve, én pedig kész voltam arra, hogy még egyet

behúzzak neki, nem törődve a fogaival. Azonban Louis, aki eddig kicsit távolabbról figyelte az eseményeket, fogta és felkapott majd bement velem a házba. Ahogy a többiek becsukták az ajtót mögöttünk, hallatszott, ahogy kintről az anyám ex-pasija dörömböl. Igen, ő volt az aki lelépett a pénzünkkel. Louis letett a földre, én pedig ránéztem a kezemre. Megijedtem a látványtól, az egész kék és zöld színekben pompázott. Ijedten felkiáltottam.

- Hívja valaki a rendőröket!- néztem fel kétségbeesetten.

- Már hívtam -szólalt meg Zayn. Nem volt erőm tartani vele a szemkontaktus, így inkább ismét a kezem kezdtem el vizsgálni. Hiába voltak ott a többiek mellettem, a "nevelő apám" ajtón való dörömbölésétől kirázott a hideg újra és újra. Attól féltem, hogy kitöri az ajtót, és beront. Ha bejut, elkezdi verni azt, akit meglát, de érdekes módon nem is ettől féltem, hanem attól hogy ha meglátom, elszabadulnak az eddig ügyesen kordában tartott érzelmeim,és nem fogok tudni uralkodni rajtuk. Mégiscsak ő anyám gyilkosa.

- Gyere, teszünk rá hideg borogatást!- fogta meg Eleanor a kezem, és elkezdett húzni a fürdő felé. Nem volt miért tiltakozzak, így mentem a lánnyal, amerre vitt. Amikor beértünk az apró helységbe, elővett egy elsősegély dobozt, és munkához látott. Láttam rajta, hogy nagyon nehezére esik hogy ne kérdezősködjön, de nem tette és ezért nagyon hálás voltam. Először valami furcsa szagú krémet kent rá, majd pedig elkezdte betekerni gézzel. Már majdnem készen volt, amikor nem bírta tovább, és megszólalt.

- Nézd Chloe.- kezdte- Nem ismerlek, nem tudom ki vagy és még az se nagyon tiszta, hogy hogy kerültél ide, nem mintha zavarnál- tette hozzá gyorsan, mire elmosolyodtam.- A lényeg az, hogy a fiúk valamiért beengedtek, és elhiheted, hogy ez nem túl sűrű azóta amióta híresek. Liam valamiért megbízott benned és emiatt már a többi fiú is jó szemmel tekint rád. Csak annyit akarok mondani, hogy bár tényleg rosszul látszódhat a te szemszögedből, hogy csak így beengedtek, és bár nem nagyon tudom elképzelni ezt a te nézőpontodból, annyit tudnod kell, hogy semmi rossz szándék nem volt a befogadásodban. Sok mindent el lehet mondani a fiukról, jót és rosszat egyaránt, de azt hogy kihasználnának valakit, azt nem!- mondta, mire én hálásan elmosolyodtam. El sem tudja hinni mennyire megnyugtatott ezzel a mondatával. Nem bírtam magammal, és megöleltem, amit azonnal viszonzott is, majd együtt mentünk vissza a nappaliba. Ahogy beértünk, Eleanor beült a barátja ölébe, aki védelmezően köré fonta a karjait. Bár nem akartam őket pont karácsonykor zavarni, annyira még én sem voltam hülye, hogy két kisgyerekkel elinduljak kifele.

- Chloe- hallottam meg a nevem, mire megráztam a fejem, ezzel elűzve a gondolataimat és a mosolygós Liamre koncentráltam.- Zayn kérdezett valamit.- mondta, mire én egy kicsit elpirultam és az engem néző fiúra összpontosítottam.

- Hány éves vagy?- mosolygott kedvesen az említett fiú, mire egy kis habozás után kiböktem.

- 17, Zoey 5 és Alex 6- közöltem vele az infókat. Körülnéztem és megláttam mindegyik fiúnak a szemében a kérdéseket. Tudtam csak nehezen kerülöm el ezt a családi témát. Nagy meglepetésemre azonban Liam megmentett.

- Még mielőtt megkérdezné valaki, elmondom, hogy Chloe egy gyermekkori ismerősöm, tegnap a bulin láttam meg, és egy kis segítségre volt szüksége, ha akarja elmondja mihez.- mosolygott rám, én pedig nem győztem bele sűríteni a hálám abba a tekintetbe.

Úgy gondoltam, elég ha nagy vonalakban tudják meg az életem, így csak a lényeges dolgokat mondtam el, amibe a Zaynnel való kapcsolatom nem tartozott bele.