Sziasztok!
Hogy telik a nyaratok?:)
Csak annyit szeretnénk mondani, hogy nagyon hálásak vagyunk a kommentelőknek, és örülünk hogy olvassátok... Reméljük hogy ez a rész is tetszeni fog!
Jó olvasást:)
Chloe Rivers:
Tompa zúgás vett körül. Még nem éreztem semmit, de a tudatom kezdett visszatérni. Hirtelen erős fájdalom hasított a fejembe, ez volt az első dolog, amiről tudtam, hogy valós.
Hangokat hallottam magam körül. Mintha víz alatt lennék, és valahol távol beszélgetnének. Nagy erőfeszítéssel kinyitottam a szemem.
-Olga, Olga!-kiabált a mellettem ülő Louis.
Olga az ajtóban állt egy telefonnal a fülén, de ahogy meghallotta gyorsan letette, és odasietett.
-Chloe, kicsim, jól vagy?
Megráztam a fejem, majd körbenéztem a szobában, ahol voltunk. Nem kórházi szoba volt, mint ahogy azt először gondoltam. Szemügyre vettem, amennyire az ágyam mellett ülő alakoktól lehetett. Barátságos sárga tapéta volt a falon körös-körül, tőlem balra két ruhás szekrény teledobálva mindenféle színes cuccokkal. Hunyorogni kezdtem. Nem, az nem lehet!
-Hol vagyok?-fordultam Olgához.
De nem kellett megvárnom míg válaszol, mert az ajtón belépett a szoba tulajdonosa.
-Felébredt?-lépett közelebb Mika, mire a One Direction arrébb húzódott, hogy odaférjen az ágyhoz.
-Éppen most.-válaszolt Harry feleslegesen az amúgy is felesleges kérdésre.
Mika leült az ágy szélére.
-Ide hoztak a barátaid-intett a fiúk felé-mert az én szobám van legközelebb a lifthez.
-Ööö...igazából nem nagyon ismerem őket, de...-kezdtem, de az énekes félbeszakított.
-Megmentettek. Ha eddig nem ismerted őket, most már akkor is a barátaid.-mondta, majd a fülemhez hajolt -Minimum -súgta.
Majd felállt és Olgával együtt elindult az ajtó felé.
-Magatokra hagyunk egy kicsit. Az orvos nemsokára itt van, de addig van időtök.
Idegesen néztem a mögöttük becsukódó ajtót, majd a fiúkhoz fordultam.
Öt aggódó, de egyben egy picit megkönnyebbült szempárral találtam szemben magam. Majd hirtelen bevillant az utolsó emlékem, mielőtt elájultam. A fekete converse. Gyorsan lenéztem, hogy szemügyre vegyem a cipőiket. Harrynek és Lounak, akik a legközelebb ültek az ágyhoz, nem láttam, de a többiekét meg tudtam nézni.
Csodálkozva meredtem a feketeConversekre, majd félve emeltem fel a tekintetem. Niall volt a cipők gazdája. Sóhajtottam egyet, tudomásul véve, hogy ő volt az, és azt is elraktároztam, hogy nem ismerem fel az amúgy eléggé jellegzetes hangját.
-Köszi.-mondtam végül.
-Chloe...-kezdte Liam, de megakadt.
Harry sietett a segítségére, és folytatta.
-Nézd, mindannyian tudjuk, hogy valamiért kerülsz minket. Nem tudjuk, hogy miért, de biztos megvan rá az okod. Nem olyan lánynak ismertünk meg, aki...-lehajtotta a fejét.
Kíváncsian néztem rá, majd ahogy feltűnt, hogy nem akar megszólalni, a többiekre is.
-Milyen lánynak?
Semmi válasz. Lehajtották a fejüket, hogy ne kelljen a szemembe nézniük.
Kétségbeesetten néztem egyik fiúról a másikra, de semelyikük sem szólt egy szót se.
Ekkor kopogtattak az ajtón.
Mika dugta be a fejét, majd felnevetett.
-Most a saját ajtómon kopogtam.
A fiúk hideg tekintettel néztek rá, mire lehervadt a vigyor az arcáról.
-Bocs-hebegte, majd rám nézett -Itt a doki.
Egy idős szakállas, bagoly kinézetű, szemüveges, alacsony, duci bácsi volt az orvos.
Mikor belépett, azt hittem, hogy mindenki (itt főleg az 1D-re gondolok) ki fog menni a szobából, de tévedtem. Sőt, Olga és Mika is visszajöttek.
Az orvos leült, és alaposan kikérdezett az ájulásom körülményeiről. Elmondtam mindent, amit tudtam.
-Tehát rosszul léptél, és kibicsaklott a lábad a magassarkúban.-foglalta össze a hallottakat Pápaszem.
Kicsit feszengve bólintottam. Ez az öt jómadár most már talán felfogta, hogy miért bukok tesiből...
-Biztos, hogy nem szédültél, vagy éreztél nyomást a fejedben?
Ami azt illeti lehet, hogy éreztem, de azt betudtam a rendkívüli körülményeknek. Lopva Mikára pillantottam, aki elkapta a tekintetét, és a cipője orrát kezdte tanulmányozni.
-Nem, biztos nem.-fordultam vissza Pápaszemhez.
-Rendben. És amióta felébredtél, érzel hányingert, vagy szédülést?
-Nem, azt hiszem. De a fejem eleggé fáj.
A doki megvizsgálta a sebet a fejemen, majd bekötözte, úgyhogy, eddig csak retardáltnak éreztem magam, de most már annak is néztem ki. Pápaszem adott fájdalomcsillapítót, majd Olgával együtt távozott.
-Szép lettél-vigyorgott Harry.
-Köszi a bókot, most pedig légyszives hagyjatok, a doki megmondta, hogy pihennem kell.
-Hé! Megmentettünk a biztos haláltól, te meg elküldesz, ahelyett, hogy sírva, és hálálkodva a nyakunkba borulnál. Hálátlan!-mondta Louis kicsit túljátszva magát, de nem sikerült neki, mert a végét el is röhögte.
Nem akartam bunkó lenni, de már az ajtó túlsó oldalán szerettem volna tudni őket.
-Bocsi, de tényleg fáj a fejem, és nem vagyok éppen társalgós hangulatban.
-Oké, oké.-állt fel Niall, majd sorban a többiek is.
-Akkor most megyünk és egyedül hagyunk a pedó barátoddal.
-Csssss...-ijedten néztem körbe, de azt láttam, hogy Mika eltűnt. Biztos csak nem figyeltem,és átment a nappaliba. Ismertem már a szálloda lakosztályait, szóval tudtam, hogy az ajtó, ami balra nyílik, a nappaliba vezet.
-Majd jövünk beteglátogatóba.-intett Zayn is, majd a One Direction kivonult a szobából, én meg egyedül maradtam a gondolataimmal.
Azt hittem, ennél rosszabb már nem is lehet, de tévedtem. Rosszabb MINDIG lehet. Az ajtó kinyílt, én pedig reménykedtem, hogy végre visszajön Olga. Brian lépett be, én pedig valami hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan becsuktam a szemem,és úgy tettem, mint aki alszik. Szerintem sikerült is, úgy tűnt, elhitte. Leült az ágy szélére, és halkan szólongatni kezdett. Szerencsére nem volt annyira gerinctelen, hogy bármivel próbálkozzon, amíg alszok. Miután felfogta, hogy nem nagyon kelek fel, akkor sem, ha a vállamat rázogatja, felállt, és kiment.
Megkönnyebbülve ültem fel, ahogy becsukódott mögötte az ajtó. De rögtön vissza is feküdtem, mert az ajtó kinyílt. Sajnos nem voltam elég gyors. Meglátott.
-Chloe!-jött oda, és ült le megint az ágy szélére.
-Hagyj békén!-húztam a fejemre a takarót -Ki engedett be?
-A One Direction.-válaszolt, én pedig kidugtam a fejem.
-Hogy mi?
-Itt állnak az ajtó előtt. Ők mondták, hogy itt vagy.
-Öcsém, kinyírom őket.-súgtam, aztán ismét a fejemre húzta a takarót.
-Amúgy hogy vagy?-kérdezte, mintha nem zavarná, hogy egy takaróhoz beszél.
Nem válaszoltam. Felőlem beszélhet, ameddig csak akar... Bármennyire gyerekes, nem bújtam elő, maradtam továbbra is a fejemre húzott takaróval.
Brian még kérdezett egy-két dolgot, de mivel választ nem kapott, felállt, és egy ideges "Akkor holnap találkozunk" mondattal kiment a szobából.
Megint egyedül maradtam. A fejem hirtelen nagyon elnehezült. Most jutott eszembe először, hogy megnézzem az időt. A elfordítottam a párnán nyugvó fejemet. Az éjjeliszekrényen nem volt óra. Persze ezt is apának köszönhetem. Szerinte a mai modern világban szinte senki nem nézi az órát, hiszen mindenkinek van telefonja, Tabletje, vagy laptopja szóval rengeteg más helyen megnézheti az időt. Nem beszélve arról, hogy Mika amúgy is 2 karórát hord, de nem tudja leolvasni, mert diszlexiás.
Az agyam kattogni kezdett. Telefon? A táskámban volt. Arra már nem emlékeztem, hogy azzal mi lett az ájulásom óta. Örülök, hogy a fejem megvan még!
Nem bírtam a gondolataimat tovább fűzni, mert a szempilláim egyre nehezebbek lettek. Hát persze! Ezektől a gyógyszerektől mindig elalszom. Azzal a gondolattal hunytam le a szemem, hogy Mika ágyában alszok, ennek örülnöm kéne. De biztos csak kellemetlenséget okozok neki...
Zacskó csörgésre ébredtem.
-Niall!-suttogta valaki.
Kinyitottam a szemem, és a látvány, ami fogadott, nem éppen szerepelt az "erre akarok ébredni" listámon.
A szobám ajtaja tárva-nyitva állt, így egyenes átláttam a nappaliba. A kanapén Mika feküdt csukott szemmel, valószínűleg aludt. Az egész teste, meg az arca tele volt rakva chips darabokkal. Mellette a fotelekben, meg a földön foglalt helyet az 1D. Harry Louval a remekművüket fotózta, Liam pedig csöndesen ücsörgött az egyik fotelben. Niall egy zacskó chipset bontogatott éppen, és felháborodva szólt vissza a suttogó Zaynnek.
-Tudod, hogy milyen nehéz nekem éhesen végignézni, ahogy egy zacskó chipset kipakoltok anélkül, hogy egy darabot is kaphatnék?
Hátradőlt a fotelben, és a fekete converses lábát felrakta a kis asztalkára, miközben tovább küzdött a zacskóval.
-Niall, halkan!-szólt rá Liam is.
-Hagyjatok már békén!-csattant fel a szőke, és a zacskó abban a pillanatban engedett, a chips pedig a lendülettől ezerfelé szóródott szét.
-Tessék.-sóhajtott Liam, Louis pedig vihogva kezdte felenni a chipset a földről.
Felültem az ágyban, és megdörzsöltem a szemem. Mikor újra kinyitottam és még mindig ott voltak, eléggé ideges lettem.
-Ti meg mi a fenét csináltok itt?-kérdeztem, mire mind az öt jómadár lemerevedett.
-Ööö...-kezdte Niall, de megakadt, mert olyan dolog történt, ami még kínosabbá tette a szituációt.
Mika ásítva ült fel a kanapén, amitől a chips darabkák elkezdtek lepotyogni róla.
-Mi a...?-söpörte le az ingét, majd a gyanúsan csöndes, szoborrá merevedett fiúkhoz fordult.
-Á, Mika... Jól aludtál?-kérdezte Louis, én pedig visszadőltem a párnára.
-Ezt ugye ti fogjátok feltakarítani?!-szólalt meg halkan, néhány perc némaság után.
-Hát persze!-állt fel Zayn -Megyek, keresek egy takarítót.-mondta, majd elsietett.
Mika álmosan megdörzsölte a szemét, majd felszisszent.
-Basszus, deledörzsöltem a chipset!
Kisietett a fürdőbe, hogy kiöblítse a szeméből.
A One Direction egy ideig megszeppenve állt, majd Harry és Louis röhögve lepacsiztak, Niall pedig morogva kezdte el felszedegetni a nagyobb darabokat a földről. Lopva elmosolyodtam azon,hogy mennyire gyerekesek, de ahhoz kellett tartanom magam, hogy haragszom, mert azért nem volt szép dolog tőlük. Valahogy az egyiküknek sem jutott eszébe, hogy bejöjjenek, és megkérdezzék, hogy vagyok.
Közben Mika kijött a fürdőből.
-Srácok, egy törölközőt nem láttatok valahol?-kérdezte miközben az arcáról csurgott a víz,
Harry, Lou és Liam mind Niallra néztek, aki védekezően feltette a kezét.
-Nem volt törölköző! -bizonygatta-Csak férfi parfümök.
-Aaaaaa.... Niall ezt miért nem mondtad?!-Louis felpattant, és berohant a fürdőbe.
Liam a kezébe temette az arcát, úgy röhögött.
Louis kidugta a fejét.
-Ööö.. Mika, ugye nem baj, ha kipróbálom őket?
-Csak azt ne, amelyik még nincs kibontva.
-Oksa-tisztelgett Lou, majd behajtotta az ajtót.
Mika fejcsóválva indult el a szoba felé. Mikor belépett, csodálkozva nézett rám.
-Á, szia Chloe! Hogy vagy?-ült le az ágy szélére.
-Voltam már jobban.-mosolyodtam el.
-Nyugi, hamar rendbe jössz majd. Csak azon csodálkozom, hogy te nem kaptál chipset...
-Mert rajtam volt takaró.
-Ja.-mondta tettetett felháborodással-Az ÉN takaróm!
Felállt, és a szekrényhez lépett. Rövid keresgélés után kivett egy törölközőt, és megtörölte az arcát.
-Kérdezhetek valamit?-alig hallhatóan mondtam, és abban a pillanatban meg is bántam, ahogy kiejtettem a számon.
-Persze, bármit.
-Izé... Nagyon terhedre vagyok? Vagyis, csak ma találkoztunk először, és máris megengeded, hogy az ágyadban aludjak, te meg a kanapén...-kezdtem, de a szavamba vágott.
-Figyelj. Igaz, hogy csak egy napja ismerjük egymást. De egyáltalán nem vagy a terhemre. Szeretem a társaságod, és valahogy úgy érzem...-leült az ágy szélére, és halkabban folytatta-mi nagyon jól megértjük egymást. Olyat érzek, amit már nagyon rég nem éreztem. Azt hiszem, benned megtaláltam a lelki társamat.
Ahogy elhallgatott, megállt a lélegzetem. Ha ezt mondta volna nekem valaki tegnap, azt hittem volna, hogy hülyül.
-Huh... kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert Zayn megjött a takarítóval, és az öt fiú besereglett a szobába, azzal az indokkal, hogy megfájdul a fejük a porszívótól.
Miután mind bent voltak, becsukták a szoba ajtaját, ezzel garantálva, hogy ne legyen elegendő mennyiségű oxigénünk.
Mika még vetett felém egy mosolyt, majd felállt, hogy az 1D odaférjen.
-Chloe, hogy vagy?-érdeklődött Louis.
-Jobban azt hiszem...-ráncoltam a szemöldököm-Louis, belőled jön ez az... illat?
Megszagolta magát.
-Lehet, hogy nem kellett volna az összeset kipróbálni?-nézett fel kétségbeesetten.
-Lehet-bólintottam, mire a többiek nevetni kezdtek, kivéve Zaynt, aki nem értette, hogy mi olyan vicces.
Odament Louishoz és megszaglászta.
-Öregem, olyan szagod van, mint ha legalább 5 féle parfümöt magadra öntöttél volna.
-Csak négyet!-védekezett Lou.
-Honnan szereztél négy féle parfümöt?-kerekedett ki Zayn szeme.
-Hagyjuk...-legyintett válaszul Louis.
-Chloe egyébként itt volt az apád-szólal meg a csapat esze, Liam-és megkért, hogy mihelyst olyan állapotban leszel, kísérjünk át a házatokba.
-Ezt apa mondta?-kerekedett el a szemem.
-Aha-bólintott.
Csend lett. Egyikünknek sem volt ötlete, hogy mit mondjon. A nappaliban szakadatlanul zúgott a porszívó. A csende Harry törte meg azzal, hogy hátraborult a székkel, amin ült.
-Basszus-nevetett Niall-Hazza, megvagy?
-Asszem- tápászkodott fel Harry, göndör fürtjei teljesen összekócolódtak az esés során.
Liam felállította a széket.
-Jól vagy, picim? Nem esett bajod?-simogatta Louis az ülő alkalmatosság háttámláját.
-Kösz.-röhögött a göndör, majd visszaült a helyére.
Vigyorogva körbenézett, majd megszólalt.
-Nem történt semmi.
Ekkor elhallgatott a porszívó. Zayn ki is használta.
-Mika, van hajzseléd?
-És fésűd?-tette hozzá Harry, kócos haját igazgatva.
-Persze, mindkettő a felső polcon.
A két fiú kivonult, hogy rendbetegye magát.
-Nyugi, viszonozni fogjuk a cuccokat, a lakosztályunk mindig nyitva áll előtted.-mondta Liam, mire Mika bólintott.
Niall hirtelen megszólalt.
-Éhes vagyok.
-Kellett kiszórni a chipset...-csóválta Louis a fejét.
-Jólvanna... De arra gondoltam, hogy elmehetnénk enni valahova. Akkor mozdultunk ki utoljára, mikor Chloet fuvaroztuk.
-És mi lenne, ha rendelnénk? Ne hagyjuk már ki Chloet.-vetette fel Liam, és Louis egyből bele is egyezett.
-Jujjjj... Hívjunk fel egy pizzázót, és kérjük el tőle egy másik pizzázó számát. Az tök buli.
-Ööö... Te már kipróbáltad?-nézett Niall csodálkozva.
-Persze! Gimiben folyton ezzel szórakoztunk...
Harry lépett be.
-Lemaradtam valamiről?-kérdezte, immár tökéletes séróval a fején.
-Zaynt hol hagytad?-kérdeztem.
-Még a haját csinálja.-legyintett.
-Majd elmondjuk, ha végzett.-mondta Liam.
Nemsokára Zayn is megjött. A haján nem láttam semmi változást, de ez biztos csak azért van, mert nem értek hozzá.
Liam és Niall előadták az ötletüket, miszerint pizzát kéne rendelni, Louis pedig hozzátette a telefonbetyárkodásos részt is. Persze rögtön benne voltak.
-Amúgy-kezdtem elgondolkodva-a szálloda teljes ellátást biztosít, nemsokára vacsi.
Lou legyintett.
-Azt most kihagyjuk. Ez sokkal poénabb.
-És mi van a barátnőitekkel?
-Sophia csak holnap jön, mert a nagyszüleinél van. El és Perrie vásárolnak. Hívtak volna téged is, de ugye te éppen el voltál ájulva.
Kikerekedett a szemem.
-Engem? Perrie nem ismer, és Eleanorral is csak egyszer találkoztam-mondtam de rögtön meg is bántam.
-Aha! Most lebuktál.-vigyorgott Louis-Beismerted, hogy te voltál ott karácsonykor!
-Ezt egy szóval sem mondtam.-tiltakoztam, de már késő volt.
-De te voltál az.-mondta Harry-Hiába tagadod!
A fiúk elégedetten néztek rám, Mika pedig, mivel semmit sem értett az egészből, a falnak dőlve nyomkodta a telefonját.
-Jó... És tegyük fel, hogy én voltam. Akkor is mi közöm van a barátnőitekhez, hogy elhívtak vásárolni?
-Meg akartak ismerni, mert sokat hallottak rólad.
-Na jó, húzzatok kaját rendelni!
A banda kivonult a nappaliba pizzát rendelni, de előtte rám szóltak, hogy keljek fel, ha én is kérek. Persze nem akartam lemaradni, úgyhogy kikászálódtam az amúgy nagyon kényelmes ágyból. Követtem a fiúkat, majd lehevertem a kanapéra, mert elhagyott az erőm a rövidke út alatt.
Persze Louis intézte a telefont.
-Jónapot!-szólt bele, elváltoztatott hangon, szinte hörögve -Azért hívtam magukat, mert segítséget szeretnék kérni. Tudják, van az a Perfecto pizzázó... Igen, tudom, hogy maguk nem azok... De jó számot hívtam.. Magukat akartam hívni!... Szeretném elkérni a Perfecto pizzázó számát... Mert csak a magukét találtam... Tessék?
Elemelte a fülétől, miközben fulladozott a röhögéstől. Mi is alig bírtuk visszatartani, így most az egész társaságból kirobbant a nevetés.
-Azt mondta, hogy szórakozzak az anyámmal, mások rendelni szeretnének...-Lou már könnyezett a nevetéstől-Fel kellett volna venni videóra aztán fel a netre. Örökre emlékezne rá, hogy anyázott egy sztárral!
Megakadt a nevetésem. Az előbb őszintén jól éreztem velük magam. De ahogy Louis kimondta a szavakat, hogy anyázott "egy sztárral", elillant a pillanat varázsa.
Ráébredtem, hogy az 1D nem az én társasagom, ahogy Mika sem... Nem vagyok való az öntelt szupersztárok közé. Az a baj, hogy túlságosan el tudtam így képzelni az életem, hogy 6 híres énekes a legjobb barátom, aztán összebarátkozok a barátnőkkel, Ellel, Pezzel, és Sophiaval...
Ennek most kell véget vetni!
Felálltam. Mindenki csodálkozva nézett fel rám.
-Köszi srácok, de otthon főz Olga, és már jól vagyok, legyetek inkább a barátnőitekkel, én hazamegyek.-hadartam el egy szuszra, majd az ajtó felé indultam. Kinyitottam, majd kiléptem. Szédülés fogott el, de tántorogni kezdtem a folyosón. Elvesztettem az egyensúlyom, de megtámaszkodtam a falban. Csúszni kezdtem lefelé, majd lassan leültem a földre.
Hallottam, hogy a fiúk kirohannak a folyosóra, majd erős karokat éreztem, amik felemeltek a földről. Felnéztem. Aggodalmas arcot láttam, göndör fürtökkel körülvéve.
Majd a másik oldalamon is megéreztem valakit.
Niall és Harry betámogattak a szobába, majd leültettek a kanapéra.
Mika leguggolt elém.
-Chloe, nem mész sehová, amíg jól nem leszel!
Bólintottam, majd Niall és Hazza felé fordultam.
-Köszi.
Mindketten egy mosollyal válaszoltak. Az jutott eszembe, hogy mennyi lány lenne most szívesen a helyemben. Ezeket a legendás mosolyokat nem sokan láthatták még közelről.
Lou lehuppant mellém.
- Ennyire halálos poén volt? Többet nem csinálom, ha te szó szerint beájulsz tőle.-nézett rám, én pedig elnevettem magam, majd hirtelen, nem tudom hogyan, de egyszer csak szorosan megöleltem.
Mindenkit váratlanul ért, csak Mika mosolygott a fotelben ülve, és azt tátogta, hogy "Tudtam, hogy meg akarod ölelni, és a többieket is". Igaza volt. Akartam, de inkább gyorsan elengedtem Louist.
-Bocsi-hebegtem-Nem tudom, mi van velem...
Lesütöttem a szemem. Basszus, Chloe, te teljesen hülye vagy!-hajtogattam, majd megakadt a szemem valamin. Elkerekedett szemekkel bámultam Louis cipőjére. Fekete Converse.
A tekintetem Harry lábbelijére vándorolt. Hát ezt nem hiszem el! Még egy! És akkor esett le, hogy nem csak egy fekete Conserve cipő van a világon. Bárki lehetett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése