Mika

Chloe Rivers:

Másnap reggel korán ébredtem fel. Az órámat felhúztam fél 6-ra, de nem is volt szükség rá, mert negyedkor már izgatottan pattogtam az ágyon, a már tegnap előkészített ruháimat nézve. Vajon elég jó lesz? Kinyitottam a szekrényeimet, sorra néztem az összeset, végül maradtam a tegnap összekészített szettnél.

Hogy miért izgultam ennyire? Rengeteg autógrammom összegyűlt, amióta megérkezett a legelső híresség. Szinte minden nálunk megszálló vendégtől volt, kivéve persze a One Directiont. De egy- és egyben a legfontosabb-még hiányzott. A kedvenc énekesem, Mika csak ma reggel érkezik meg.

Már nagyon régóta vártam a találkozást vele, és ezt szerencsére apa is megértette, úgyhogy igazolt nekem még egy napot az iskolából.

Nem tudtam visszafeküdni, pedig Mika csak fél 10-kor érkezik, addig még rengeteg idő volt.

Felkeltem, és mivel nem volt jobb ötletem, leültem a gépem elé. Lecsekkoltam az összes közösségi oldalt, amit használok, de egyiken sem találtam semmi érdekeset, úgyhogy inkább kikapcsoltam a gépet. Semmi ötletem nem volt, hogy mit csináljak. A hajamat nem akartam még besütni, mert mire az énekes ideér, úgyis tönkre menne.

Hátradőltem az ágyamon, majd bedugtam a fülembe a fülhallgatót. Rengeteg zeném volt, úgyhogy kiválasztottam a random lejátszást, majd becsuktam a szememet.

Teljes hangerővel szólalt meg a fülemben a One Direction Midnight Memories című száma. Kirántottam a fülemből a fülest.

Ez meg hogy kerül a zenéim közé?! Felvettem az iPad-et az ágyról. Ahogy megnéztem, legnagyobb meglepetésemre csak 1D számokat találtam rajta. Ekkor már kezdtem sejteni, hogy a húgom keze van a dologban.

-Zoey!-löktem be a szobája ajtaját-mit műveltél az iPad-emmel?!

A kérdés igencsak váratlanul érte ártatlanul szendergő kislányt. A szemei hirtelen kipattantak, és csodálkozva meredtek rám.

-Zoey! Mit csináltál? Az összes zeném eltűnt.

Zoey csak morgott egyet, majd befordult a fal felé, és magára húzta a takarót.

-Kisasszony, hozzád beszélek!-emeltem fel a hangom.

-Hagyjál, alszok.-morogta a drága húgocskám a takaró alól.

-Zoey Rivers! Negyed hét van, nemsokára iskola.

Ekkor Olga lépett be az ajtón.

-Chloe, hát te már ébren vagy?-nézett rám csodálkozva.

-Igen.-sóhajtottam-Zoey letörölte az összes zenémet, de nem hajlandó felkelni és beismerni.

-Ne idegeskedj, édesem! Majd délután megbeszélitek. Menj szépen, és egyél! Sütöttem palacsintát.-mondta Olga majd finoman kituszkolt az ajtón.

Sóhajtottam egy nagyot, majd úgy tettem, ahogy Olga kérte.

Lassan lecammogtam a lépcsőn. Befordultam a konyhába. A szememmel persze rögtön az említett palacsintát kezdtem keresni, de amit először megláttam, nem az volt. Az asztal közepén feküdt egy picike dobozka félig nyitva. Rögtön felismertem. Apa gyógyszeres doboza volt. Ebben tartotta a nyugtatóit, vagy mit. Alex és Zoey nem is tudtak róla, én is csak véletlenül láttam meg egyszer. Akkor apa a lelkemre kötötte (és most szépen fejeztem ki magam, de ő nem annyira), hogy ne mondjam el senkinek.

Azt mondta védekezésül, hogy csak stressz ellen vannak, segítenek koncentrálni. Persze van bennem annyi józan ész, hogy nem hittem el neki, utána akartam nézni, de rengeteg félét találtam, így egy idő után feladtam.

Odaléptem az asztalhoz, és felvettem a dobozkát. Még nem volt szerencsém közelebbről megnézni...

Cseles, gyerekzáras kupakja volt, de szerencsémre félig le volt csavarva. Amúgy mindig megszívom a gyerekzárakkal, pedig már Alex is ki tudja nyitni őket. A kupakot letettem az asztalra, és szemügyre vettem a tiltott doboz belsejét. Adagolós doboz volt, nyolc kis rekeszre osztva. Jó matekosként ki is számoltam, hogy 3 óránként vesz be belőlük.

Kivettem egy kapszulát. Félig piros, félig sárga műanyag borítása volt. Megforgattam az ujjaim között, majd megfogtam, és szétcsavartam a két részt. Belül valami fehér por volt benne. Kiöntöttem egy szalvétára, majd behajtottam a konyhaajtót. Résnyire nyitva hagytam, így lehetett látni az árnyékát, ha jön valaki, mielőtt még ideérne.

Aztán a szekrényhez léptem. Kinyitottam az ajtaját, majd némi kutakodás után megtaláltam, amit kerestem.

Lecsavartam a porcukor tetejét, majd fogtam a kis kapszulát, és megtöltöttem cukorral. Elmosolyodtam... legalább kicsit édesebb lesz apa, az sosem árt, különösen nem neki. Összeillesztettem a kapszula két felét, és kezdtem úgy érezni magam, mint egy összeesküvő.

Kiborítottam az összes maradék gyógyszert a terítőre. Azt hiszem meg is van a programom reggelizés helyett.

Szerencsére senki nem jött, úgyhogy utána még gyorsan le is nyomtam néhányat az egyébként ínycsiklandó palacsintából.

Megfogtam a szalvétát, amiben a kapszulálból kiszedett por volt. Megkóstoltam egy csipetet, de csak íztelen por volt. Kis hezitálás után kidobtam a kukába.

A gyógyszeres dobozt visszahelyeztem, úgy, ahogy találtam. Na jó, akkor most ezt elfelejtjük, és arra koncetrálunk, hogy nemsokára itt van Mika.

Alex és Zoey fél 8-kor elindultak az iskolába, én pedig elkezdtem készülődni. Először besütöttem a hajam. Mindig nagyon óvatosan csinálom, amióta láttam egy videót, amiben egy lány leégeti a haját a hajsütővassal. Szerencsére én nem égettem le.

Aztán megcsináltam a halvány sminkemet. Nem akartam túl csicsás lenni.

Felvettem a piros ruhát, meg a kiegészítőket, majd beálltam a tükör elé.

Hát... egy picit csalódottan szemléltem a rám visszanéző tükörképemet. De már nem volt mit tenni. Jobbat úgyse találtam volna. Az órára néztem. Még mindig csak fél 9 volt.

Egy órán keresztül föl-le tébláboltam a házban, mindenkit hátráltattam, de nem tudtam mit kezdeni magammal. Kezemben szorongattam a kis könyvemet, amibe az autogrammokat gyűjtöttem, és amiben külön dupla oldal volt kihagyva Mikának.

Mindenki megdicsérte a ruhám, úgyhogy egyre inkább kezdtem kibékülni vele.

Éppen Olgát boldogítottam a konyhában, mikor belépett apa.

-Késik, kábé fél órát.-csak ennyit mondott, majd ment is tovább.

-De miért?-kiabáltam utána, azonban választ nem kaptam.

-Na jó, nem zavarlak tovább felmegyek a szobámba.-mondtam Olgának, aki csak bólintott egyet, majd vissza is fordult a dolgához.

Fent leültem egy fotelbe, és bekapcsoltam a tévét, hogy elüssem az időt...

-Chloe, gyere gyorsan, 5 perc, és itt van Mika!-hallottam lentről. A szemeim kipattantak. Bosszankodva vettem tudomásul, hogy elaludtam tévézés közben.

Gyorsan felpattantam, de majdnem vissza is estem, olyan hirtelen csináltam. Mihelyst visszanyertem az egyensúlyom, sietve elindultam lefelé. Átszaladtam a kerten, majd a szállodába. Végigsiettem a hatalmas termen, a cipőm kopogását hallgatva, majd kiléptem a nagy üvegajtón. Apa már kint állt, szóval magabiztosan odaléptem hozzá.

A múltkori tömeghez képest most alig téblábolt itt néhány fotós. Egy-két kattintással beérték, mikor kimentem.

Apa felém fordult.

-Csinálj úgy, mint ha beszélgetnénk!-súgta, majd hangosan hozzátette -Látom, már nagyon izgulsz.

-Igen, várom a kedvenc énekesem.-válaszoltam megjátszott mosollyal.

-Nemsokára ideér.-mondta, és mintha csak varázs ereje lenne, abban a pillanatban befordult egy nagy fekete limuzin a hotel elé.

-Itt van.-mosolyodtam el, most már őszinte mosollyal.

Apám bólintott, majd a vállamra tette a kezét, mint egy "gondoskodó apa".

Nem vettem le a szemem a kocsiról egy pillanatra sem. Előlről kiugrott egy emberke a kocsiból, hogy kinyissa az ajtót a sztárnak, de Mika nem várta meg, kinyitotta az ajtót, és kilépett. Még jobban szorongattam a kis könyvet a kezemben. A vakuk villogni kezdtek, Mika pedig magabiztosan felsétált a lépcsőn, miközben folyamatosan mosolygott.

Odalépett apához, és kezet fogtak.

-Üdvözöllek a szállodánkban! Megtiszteltetés, hogy vendégül láthatunk.-mondta apa reklám vigyorral az arcán. Nem tudom, mikor tegeződtek össze, de mindegy.

-Örültem a lehetőségnek.-válaszolt az énekes.

-Akkor talán kerüljünk beljebb.

Beléptünk az üvegajtón. Mika körülnézett a nagy teremben.

Mellettünk egy londiner állt meg illedelmesen, Mika csomagjaival a kezében.

-Ő itt az én szemem fénye, lányom, Chloe.-mutatott rám apa, én pedig a szememet megforgatva vettem tudomásul, hogy újabb gusztustalan, csicsás, erőltetett jelzőt talált ki nekem.

-Chloe Rivers.-nyújtottam kezet.

-Örvendek.-mosolyodott el.

-Akkor magatokra hagylak. Érezd otthon magad! -mondta apa, majd elsietett, mint akinek fontos, halaszthatatlan dolga van.

Ahogy a távolodó alakja után néztem, önkéntelenül is arra gondoltam, hogy most fog bevenni a kamukapszulákból. Zavartan fordultam vissza.

-Csinos ruha.-szólalt meg Mika, hogy mondjon valamit.

-Köszönöm.-mosolyodtam el, és szerintem el is pirultam-Tudod, nagy rajongód vagyok.-vágtam bele egy nagy lélegzet vétel után. Kinyitottam a könyvem a neki szánt oldalon, majd a tollal együtt felé nyújtottam.

-Kaphatnék egy autogrammot?

-Persze.-vette a kezébe a könyvet, majd a fogával leszedte a toll kupakját. Írni kezdett.

-Mivel te vagy az egyetlen Chloe, akit ismerek...ezért...-mondta, majd odanyújtotta a könyvet.

Döbbenten olvastam a sorokat.

"Sok szeretettel egyetlen Chloemnak! Mika xx"

-Köszönöm.-néztem a szemébe, mert mást nem tudtam mondani.

-Közös képet?-kérdezte Mika, én pedig annyira meglepődtem, hogy meg se tudtam szólalni, csak bólintottam egyet.

Elővette a mobilját, és átölelte a vállam.

-Mosolyogj!

-"But first, let me take a selfie"-nevettem fel, ahogy eszembe jutott a Chainsmokers szám.

Azután csináltunk még képeket az én telómmal is. Persze végig fülig ért a szám.

Egy kicsit beszélgettünk is, aztán el kellett köszönnünk, mert eléggé kifáraszthatta az út, úgyhogy inkább hagytam, hogy bepakoljon a szobájába. De az utolsó mondat volt a legjobb, amivel elbúcsúzott.

-Ha van még kedved beszélgetni, bármikor szívesen látlak.-mondta mosolyogva, majd a londiner társaságában beszállt a liftbe. Mielőtt a lift ajtaja becsukódott volna, a szemembe nézve kacsintott egyet.

Mosolyogva, vörös fejjel fordultam meg, majd elindultam vissza a házunkba.

Egyszerre éreztem örömöt és bűntudatot is. Valamiért folyamatosan az 1D járt a fejemben. Még akkor sem tudtam tőlük megszabadulni, mikor a kedvenc énekesemmel beszélgettem. Kívül le se lehetett törölni a mosolyt az arcomról, de belül valami kesernyés érzés is beférkőzött a boldogságom mellé, de akkor még nem tudtam, mi az...

A magassarkúm végigkopogott a hatalmas termen. Menet közben kinyitottam a kis könyvet, és mosolyogva megsimítottam Mika oldalát, ami most már ki lett egészítve. Ahogy elgondolkodva lépkedtem, nem figyeltem a lábam elé, valamiben, nem tudom miben, megbotlottam. A lábam kibicsaklott, és mielőtt még magam elé kaphattam volna a kezem, a fejem koppant a hideg kő padlón. A földön fekve éreztem, hogy mindjárt elvesztem az eszméletem. Az utolsó, amire emlékszem, az hogy a lift felől fekete Convers cipők közelednek futva, majd valaki, nem tudom ki, a nevemet kiáltja. Azután minden összefolyt a szemem előtt, ettől kezdve nem fogtam fel a körülöttem történő dolgokat...