Stay away from Me!

Sziasztok,

Egy kicsit szomorúak vagyunk,mert kezd csökkeni a látogatottságunk, és úgy tűnik egyre kevesebben érdeklődnek a részeink iránt. Persze még nem kezdtük olyan rég, és ez alakulni fog, mindenesetre örülnénk a rendszeres olvasóknak és a kommenteknek... De addig, is itt az új rész, jó olvasást!:)

Chloe Rivers:

A hétvége gyorsan eltelt, igyekeztem minél jobb benyomást kelteni az embereknél és kerülni a One Directiont. Általában sikerült, mert fél szemmel mindig a környéket pásztáztam és ha a közelbe kerültek, elmentem onnan. Ha néha mégis annyira szerencsétlen voltam hogy összefutottam valamelyikükkel, akkor valamilyen kifogással leléptem. Tudom hogy tudják, hogy itt vagyok, mert ha Louis esetleg nem is kotyogta el, akkor is a hivatalos megnyitón apa engem is bemutatott mindenkinek a színpadon. Féltem apám reakciójától, hogy mit tesz ha rájön a családi kötelékre és a közös múltunkra, hisz ismerem már annyira, hogy tudjam ebből is hírnevet kovácsolna. Valahogy elérné, hogy címlapokon virítsunk és mindenki rólunk beszéljen. A fiúkat akartam megvédeni ettől a hülyeségtől. Fájt hogy úgy kell kezeljem őket mint az idegenek, hisz mégiscsak sok mindent köszönhetek nekik, de nem kockáztathatok.

Reggel az ébresztő órám fülsiketítő csipogására keltem, és mivel hirtelen nem találtam hol van, egy párnát vágtam az éjjeliszekrényhez. Szerencsére elhallgatott, és pedig nyugodtan fordultam át a másik oldalamra. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egy lágy hangot hallottam meg mellőlem, majd ahogy kezdtem felébredni, a hang erősebb lett, és már be is tudtam azonosítani.

- Chloe édesem, kelj fel mert elkésel az iskolából.- mondta Olga, majd hallottam ahogy távolodnak a léptei. Megnyugodtam hogy kimegy, de nem volt akkora szerencsém. Pár pillanat múlva hallottam ahogy elhúzza a függönyt, és a napfény beterítette a szobám. Morcosan felnyögtem, és még jobban a fejemre húztam a takaróm.- Chloe, ugye nem felejtetted el, hogy ma az első órában történelem témazárót írsz? Ez is számít az érettségidnél.- mintha leöntöttek volna hideg vízzel úgy pattantam ki az ágyból. Természetesen, mint mindig, most is késésben voltam. Annyira nem tudok kikelni reggelente az ágyból, hogy inkább 20 perccel későbbre állítottam az órát, csak hogy minél többet aludhassak. Így 6:50-kor kelek, és 8:00-kor csengetnek be az első órára. A baj csak az, hogy ha TZt írunk,akkor azt mindig 10 perccel korábban kezdjük, és 30 perc a suliig gyalog. 

Kapkodva kezdtem el keresni valami viselhető ruhát, és bár több szekrényem is tele van velük, most mégsem találtam semmi hordhatót. Végül miután sokadjára átnézetni az összes ruhadarabom, sikerült kikotornom pár a hangulatomhoz is találó anyagot.

Felvettem egy bőr gatyát, és egy fehér pólót, majd rá egy csontszínű kötött pulcsit, amin egy fekete kereszt díszelgett. A hajam hagytam úgy ahogy volt, kicsit hullámosan és kifestettem magam. Magamra kaptam egy fekete magassarkút aminek a sarkánál szegecsek voltak és felhúztam pár gyűrűt a kezemre. Ránéztem az órára, és tudtam, hogy gyalog már kizárt hogy beérjek, ezért nem kell siessek, kocsival megyek. Elővettem a fekete körömlakkom és kifestettem a körmeim.

 Szép nyugodtan bedobáltam egy fekete táskába az itthon levő tankönyveimet és a többi szükséges cuccot, majd elindultam lefelé. Már a lépcső tetején is hallottam, hogy több hang szűrődik fel mint kéne, így megszaporáztam a lépteim. A kanapénak azon a részén, amelyiket láttam a lépcső aljából, pont nem ült senki, így inkább bementem a konyhába, elvenni az uzsim. Idő közben rájöttem, hogy ha be akarok érni, akkor bele kell húzzak, így felkaptam a csokis muffint a pultról, és kivettem a hűtőből a már elkészített, üvegben levő gyümölcs-shaket és elindultam kifelé. Már épp hagytam volna el a házat, amikor rájöttem, hogy el kell kérjem a kocsikulcsot. Na igen, apám Olgára bízta mert nem akarja, hogy reggelente kocsival menjek, mert elmondása szerint nem árt ennyi séta. Nincs is nagy bajom ezzel a szabállyal, mert szeretek sétálni, de most különösen jól jönne, ha nem kéne bemenjek a nappaliba Olgához és a vendégekhez. Nincs kedvem jópofizni. Azonban nem sok választásom volt, így vissza siettem, és beléptem a szobába. Minden szem rám szegeződött, és ha lett volna valami a kezemben, meglepettségemben biztos elejtettem volna. Lesütöttem a szemem, és megpróbáltam eltűnni...nem sikerült. Végül erőt vettem magamon es megköszörültem a torkom.

- Olga kéne a kocsi kulcs, mert különben elkések...- néztem rá, és próbáltam figyelmen kívül hagyni mindenki mást.

- Jajj édesem, hát nem mondtam, hogy apád elvitte a szervizbe?!- kérdezte meglepődve, én pedig levegőt is elfelejtettem venni. Ha ebben az 5 percben nem indulok el, biztos hogy elkések. Ennyi idő alatt egy taxi sem ér ide.

- De Olga, nekem kell a kocsi- nevettem idegesen, pedig tudtam hogy nem ő tehet róla. Szomorúan nézett rám, én pedig a kezembe temettem az arcom. - Hát, akkor nincs más lehetőségem, igazolnotok kell!- mosolyodtam el, és már nem is bántam a kocsit.

- Chloe, tudod hogy nem tehetem!- rázta meg a fejét rosszallóan, én pedig azonnal elkomorodtam. Tényleg nem teheti, apa nem engedi.

- Akkor mit csináljak?- kérdeztem összeszorított fogakkal. Nem hiszem el, hogy apám milliomos és még sincsen semmi amivel eljussak a suliig.

- Suli busz?- kérdezte, de csak annyit válaszoltam, hogy már elment. 

- Nekünk igazából nincs dolgunk, el tudnánk vinni.- szólalt meg egy hang, mire megállapítottam, hogy nem zárom ki elég jól a felesleges dolgokat.

- Uhh, nem... Nem kell köszi, megyek gyalog.- villantottam egy zavart mosolyt Liamre, amit nem hogy ők de még Olga sem értett miért mondtam. Nem volt kedvem a One Directionnal egy légtérben utazni, ha már ennyi energiát fektettem abba, hogy ne beszéljek velük, nem ez a kis bakim fogja elrontani az egészet. Már éppen indultam volna el, amikor egy hang szólalt meg az ajtóból, majd a hanghoz kép is társult, ahogy az illető belépett a szobába.

- Jó reggelt aranyom.- jött felém Brian, és csókot akart adni nekem, de még idejében elhúzódtam. Nem vette fel, már megszokta ezt a hozzá állásom így megszorította a csuklóm, és azzal rántott magához. Mint általában, most sem tudtam semmit tenni ellene, így megvártam míg elégnek találja. Miután elengedett, elhúzódtam tőle, és legalább három lépést hátráltam.- Hallom nincs ki elvigyen!- kacsintott rám, én pedig erős késztetést éreztem arra, hogy kidobjam a tegnap esti vacsorámat.

- Igazából van, köszi hogy kérded. A One Direction fog elfuvarozni. Elhiheted, sokkal jobb társaság mint te.- mentem el mellette, és ügyesen kikerültem a kezét, amivel elkapott volna. Kiléptem az ajtón, és megcsapott a friss levegő, és vele együtt megnyugodtam. Már nem kellett féljek tőle. Gyors léptekkel elindultam a kijárat irányába, és reménykedtem még azelőtt elérem azt, mielőtt bárki észrevenne a házunkból. Eszem ágában sincs az 1D-vel kocsikázni, csak egy kis kibúvó kellett. Azonban, természetesen nem tudtam észrevétlenül eltűnni, valakinek muszáj volt megállítania.

- Chloe, hová mész?- kiáltottak utánam, majd mivel nem fordultam meg, elhallgattak. Megnyugodtam, hogy észrevették hogy nem akarok velük menni és békén hagynak. Éppen azt számoltam, hogy milyen gyorsan kell sétáljak ahhoz, hogy csak kis késéssel érjek be, amikor egy kocsi lassított le mellettem. Benéztem az üvegen, és öt idiótán mosolygó fiúval találtam szemben magam. Miért nem mentem inkább az épületen keresztül, miért a kocsi kihajtó mentén kellett sétáljak?! 

- Chloe, még ma beszállsz, vagy szálljon ki valaki érted?- hallottam meg egy hangot a lehúzott ablakon keresztül. Már épp mondtam volna nekik, hogy nem megyek velük, és csak alibik voltak, amikor megláttam az éppen felém sétáló Briant. Azonnal bepattantam a kocsiba, és rászóltam a kocsit vezető Louisra, hogy taposson a gázra. Ahogy elindult a kocsi, hangosan kifújtam a levegőt. Egy kis idő után, leesett, hogy túl sokan vagyunk a kocsiban. Az, hogy Louis vezet én pedig az anyós ülésen ülök, még oké, de akkor négyen kéne hátul üljenek, ami sok. Végül nem bírtam tovább és megfordultam megnézni, hogy hogy csinálják. Na igen, ez a kocsi négy személyes volt hátul. Sosem láttam még ilyet. Éppen Zayn haját bökdösték mindannyian, aki ennek nem örült annyira. Elmosolyodtam a látványon, majd kapcsoltam, és hamar előre fordultam. Sajnos nem voltam elég gyors, és észrevették.

- És... Chloe, ki ez a Brian?- próbálta megtörni a kínos csendet Zayn. Kicsit úgy éreztem, mint amikor a bátyámat avattam be ebbe az ügybe. Zayn nem mondott semmi különöset, mégis olyan érzés volt, mintha féltene...persze ez hülyeség. Nem akartam velük beszélgetni, de ha már kellett, örültem volna, ha nem ezzel a kérdéssel kezdjük.

- Brian a pasim!- mondtam "vigyorogva" és minden színészi tehetségemet bevetettem ahhoz hogy elhiggyék. Sajnos még saját magamnak is hamisan csengett.

- Nem mintha annyira tapasztaltak lennénk a pasizás terén, de egy kapcsolatban nem hiszem, hogy a lány el szokott húzódni a pasi elől.- mondta Harry, és szerintem most nagyon okosnak hitte magát.

- Semmi közötök hozzá...- köptem nekik oda, és ezzel be is zárkóztam. Szóltam Louisnak, hogy forduljon le, majd megint az ablak felé fordultam.

- Chloe... Hazz nem mondott semmi rosszat.- próbálkozott Liam, és bár a szívem szakadt meg, muszáj voltam kimondani.

- Figyu, gőzöm sincs kik vagytok, azon kívül, hogy popsztárok. Éppen ezért nem érzek rá késztetést, hogy elmondjam nektek a szerelmi életemet. Nincs sok közötök hozzá, és örülnék, ha tartanánk a tisztes távolságot!- mondtam nekik, és igyekeztem olyan gyorsan egyikről a másikra nézni amilyen gyorsan csak lehet. Fájt amit mondtam, és az a csalódás amit láttam a szemükben, már szinte fizikailag is égetett.

- De hisz ott voltatok Karácsonykor!- mondta Niall elfúló hangon, és a szemébe könnyeket láttam.

- Biztos összekevertek valakivel a sok rajongó közül. Ami azért vicces mert én NEM vagyok rajongó.- mondtam ki keményen és érzelem mentesen a szavakat, miközben belül sikítottam. Persze hogy emlékeztem arra a Karácsonyra! Nem akartam elfelejteni, mert sokat jelentett és sokat jelent számomra. Azzal, hogy kimondtam ezeket a szavakat, tudtam teljesen elvágtam magam tőlük, de mégis biztos voltam benne hogy így kellett tegyek. Kigördült az első könnycsepp a szememből, így gyorsan elfordultam tőlük. Az elsőt követték mások és potyogó könnyekkel bámultam kifelé az ablakon.

Kínos csend volt a kocsiban, és így az egyenetlen lélegzetvételeim is hallatszódtak, ha valaki nagyon figyelt. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy már csak azt érzékeltem, hogy lassul a kocsi, majd megáll. Kinéztem az ablakon, és megláttam a sulim. Most még jobban nem volt kedvem bejönni mint általában, viszont inkább az iskola mint az autó. Gyorsan kipattantam, majd még mielőtt bezártam volna az ajtót, megköszöntem nekik hogy elhoztak. Persze ez sem szívből jött, de az idők során megtanultam, hogy hogyan és mit kell mondani az embereknek, ahhoz hogy kedveljenek. Azonban mielőtt elindulhattam volna, lehúzódott az ablakom és Louis vigyorgó fejével találtam szembe magam.

- Készülj, mert jövünk érted délután!- kacsintott, majd a hátsó ülésről is előre jött egy fej.

- Bizony, mi nagyon szívesen megismernénk téged!- vigyorgott Zayn, majd az ablak felhúzódott, és ők elhajtottak. Egy ideig csak álltam ott pislogás nélkül. Az előbb bántottam meg őket, az előbb nyertem meg a játszmát, nem fordíthatják ellenem a saját taktikám! Idegesen nyögtem fel, majd trappoltam be a suliba. Azt hiszem színésznek kellett volna jelentkezzem... Most ez a reggel, és ezután pedig a tanárokkal kell elhitessem hogy figyelek az órán... És az még nem is egy teljes nap!

Szerencsére pont becsöngőre értem be, így nem kellett magyarázkodjak. Ugyan az anyagot már nem tudtam átnézni, de bíztam a tudásomban. Nem így voltak ezzel a többiek, akik vagy hangosan tanulták az anyagot, vagy mindenhova puskát tettek. Komolyan, szerintem lehetne csinálni egy vastag könyvet azokból a puskázási szokásokból amelyeket az osztályom már végrehajtott. Valaki az előtte ülő hátára ragasztgatott cetliket, valaki a telefonját dugta el a tolltartójában, és volt aki háttérképnek állította be azt a részt amit nagyon nem tudott, hogy majd ha megnézi az időt kapjon egy kis segítséget. Alig ültem le, a tanár bejött, és nagy meglepetésünkre megszólalt.

- Most, mindenki mindent eltesz a padjáról, csak két toll marad, és a telefonokat kérem kihozni.- engem nem különösen zavart, így felálltam és kivettem a telefonom, azonban a többiek nagyon megijedtek. Elkezdtek veszekedni a tanárral, aki nem engedett a elméletéből, és a hangzavart még az is fokozta, hogy az osztály stréberei hangosan pisszegtek, és azt hajtogatták hogy fogy az idejük. Végül a tanár elordította magát, és minden kikerült az asztalára. Ahogy leült mindenki, azok is feszengeni kezdtek, akik az előttük lévőkre ragasztották a puskát ugyanis a sétálás közben még azok is lepotyogtak. Kiosztották a lapokat, és elkezdődött az óra. A legtöbben hátradőlve csattogtatták a tollaikat, gondolván hogy úgysem sikerül, én azonban erősen koncentrálva írtam a fogalmazásomat. Eltelt tíz majd húsz perc, végül negyven, és én még mindig írtam. Kicsöngettek, és egy szemüveges fiún, rajtam és a tanáron kívül senki sem maradt a teremben. Végül már a fiú is elment, én pedig még mindig kétségbeesetten kapartam a papírra. Nagyon kell az az ötös, mert fontos az érettségimhez. Majd egy árnyékot vettem észre az asztalomon, és megláttam a tanárt. Lehajolt hozzám, és kihúzta a papírt a még mindig mozgó tollam alól.

- Chloe, ne aggódj, az egyik legjobb diákom vagy, könnyen meglesz az ötös.- mosolygott kedvesen, mire én hálásan visszamosolyogtam, és kimentem a teremből.

Matek volt a következő órám, így gyorsan átsiettem a szekrényekhez és kivettem a cuccomat. Bementem a terembe, és leültem a padomba. Nem izgultam, mert a múltkor én feleltem a táblánál a háziból, így nem engem fog kihívni. Igazam is lett, egy másik gyereket szívatta meg, de nekem ez most jól jött, mert így tudtam gondolkodni. A csengő zavart meg, gyorsan összecsaptam a tankönyvem és felpattantam. Nem kellett volna, mert a hirtelen mozdulattól annyira megszédültem, hogy minden elhomályosodott és azt hittem elájulok. Még idejében megkapaszkodtam a padban így nem estem össze, és szép nyugodtan megvártam míg ismét kitisztul a látásom. Ahogy ez megtörtént, visszamentem a szekrényekhez, és megnéztem mi lesz a következő óra. Földrajz. Szerintem egy kicsit lesápadhattam amikor megláttam, mert nem éppen vagyok oda ezért a tantárgyért, ráadásul már elég régen feleltem. Megfogtam a cuccom, és kimentem az udvarra. Leültem egy padra, és miközben a tankönyvből néztem át az anyagot, elkezdtem megenni a muffinom.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy alig vettem észre hogy becsöngettek. Hamar felkaptam a cuccomat, és rohantam be a terembe. Pont a tanár előtt léptem be, aki nem kicsit nézett rám csúnyán emiatt. Elraktároztam magamban, hogy én felelek mert késtem, és szép nyugodtan lepakoltam a cuccom. Leült a székre, és kinyitotta a naplót. Úgy tett mintha nagyon keresné a mai emberét, pedig mindenki tudta hogy már eldöntötte hogy ki lesz. És láss csodát, megszólalt.

- Chloe Rivers, jöjjön had lássuk mennyit készült az órámra!- mondta, én pedig magamban elnevettem magam, ha tudná hogy most jöttem rá igazából hogy van ma földrajzom... Szép lassan kisunnyogtam a táblához, és vártam az ítéletet. - Szóval Chloe, mit is veszünk éppen?- kérdezte, és tudtam hogy csak szívatni akar. Ő és a tesi tanár nem bír, csak a két tantárgy között az a különbség, hogy ezt meg lehet tanulni ha nagyon akarom, a tesit viszont nem. Nagy nehezen válaszoltam a kérdésére, majd a többire is kisebb nagyobb sikerrel, és végül hármast adott. Szerintem jobbat érdemeltem volna, de inkább leültem. Nem zavar különösen, így is meglesz az ötös év végén, és nem érettségizem belőle, szóval nem érdekel nagyon. A maradék időt bambulással töltöttem, majd kicsöngő után én hagytam el leghamarabb a termet. A következő óra kémia volt, amin szerencsére megúsztam a trutyis ruhát, a társam most nem robbantott fel semmit, pedig szokott. Aztán következett az utolsó óra, a legrosszabb. Testnevelés. Nem is értem miért van ennyi belőle, hétfőn-kedden 1, szerdán nincs, csütörtökön 2 és pénteken 3. Kész kínzás!

Szép lassan, beszélgetve öltöztem át, ahogy szokás, és mindent megtettem annak érdekében, hogy valami történjen ez idő alatt a lábammal. Sajnos nem sikerült, pedig még véletlenül egy asztalba is belerúgtam, de ez sem segített. Nagy csodálkozásomra a tanár azt mondta, hogy elfoglalhatjuk magunkat az órán, és elvonult telefonálni. Több sem kellett az osztálynak, előkerültek a foci labdák, a röplabdák és a szivacsok is amire feküdni lehet. Az osztály csoportokra oszlott és én a fetrengőkhöz csatlakoztam. Tíz perc lehetett az órából, amikor az amúgy üres lelátónkra bevonult 5 napszemüveges és sapkás fiú. Természetesen azonnal felismertem őket, de próbáltam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre. Egyszer csak a képemben landolt a foci labda, és egy gyerek kezdett el rohanni felém.

- Jajj Chloe, sajnálom, véletlen volt!- mondta a fiú, de tudtam hogy hazudik. Az a gyerek azóta belém van esve, mióta betettem ebbe a suliba a lábam. Pechjére nem az esetem. Mielőtt azonban bármit mondhattam volna, bejött a tanár. 

- Vége az órának, mehettek.- mondta, és mikor épp mentem volna el mellette, megfogta a kezem. -Veled beszédem van!- mondta, mire én elhúztam a szám. Megvártuk míg mindenki elmegy, majd belekezdett.- Chloe, meg fogsz bukni!- mondta ki egyenesen. - Szeretnék segíteni de nem hagyod!- kezdte, én pedig megforgattam a szemem. Még hogy szeretne, ha akarná adhatna ötöst a labdajátékokra! 

- Sajnálom, most nem tudjuk ezt megbeszélni, mert mennem kell, már várnak rám.- mondtam mosolyogva, mert így végre jó is származik abból, hogy haza visznek. 

- Ohh, de jó, úgy is beszélni akartam valakiddel!- most ő mosolyodott el gúnyosan- ők azok?- mutatott a lelátó felé, és mielőtt válaszolhattam volna már el is indult. Lassan baktattam utána, mintha a kivégzésemre indultam volna. 

- Jó napot, önök Chloe hozzátartozói?- kérdezte tőlük, de még mielőtt megszólalhattak volna, közbeszóltam, hogy nem. - Akkor a barátai?- kérdezte tőlük megint, és már nyitották is a szájukat de sóhajtva megint elmondtam hogy nem. - Látták már legalább egyszer?- már megint szóltam volna közbe, de Liam gyorsabb volt, és egy gyilkos pillantással elhallgattatott.

- Igen, ismerjük Chloet.- nagyot sóhajtva beletörődtem, hogy nincs esélyem, és kíváncsian pislogva figyeltem a tanárra. 

- Szóval, Chloe meg fog bukni testnevelésből...- kezdte megint, mire egy pár csodálkozó tekintetet kaptam. Inkább elfordultam, és az ablakon át kezdtem tanulmányozni a diákokat.- Én természetesen minden tőlem telhetőt megtettem, de makacs lány. Mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy legalább egy kettest összekaparjon, de persze ha csak én akarom az nem elég- kezdte fényezni magát, és ahogy sejtettem innen tértünk át rám.- Ráadásul ez a nőszemély, lusta, akaratos, rendbontó, neveletlen és pimasz! Képtelenség bármire is menni vele, visszabeszél és semmibe veszi amit mondok...- folytatta, én pedig majdnem elaludtam. Ezek persze természetesen nem igazak. 

- Lehetne a lényeget?!- vágott közbe Zayn unott hangon, mire a tanár összezavarodott. Annyira benne volt az ócsárolásomba, hogy szerintem el is felejtette hogy nem egy tükörhöz beszél. Nem viccelek, egyszer megláttam ahogy egy tükörnek szidott engem. 

- Persze, persze- szedte össze magát. - Szóval, csakis Chloe érdekében kérem meg magukat, hogy segítsenek neki a sportokban. Játsszák a személyi edzőt, vagy rángassák el magukkal focizni, tudom is én, csak mozgassák meg rendesen!

- Mi van?- szólaltam meg a beszélgetés alatt most először. Ez teljesen idióta! Hogy gondolhatja ezt!? Oda megy vadidegenekhez, és utasítja őket hogy szívassanak!! Hol van ennek az esze?

- Itt a névjegyem, hívjanak ha bármi kérdés van.- mondta, figyelmen kívül hagyva engem, majd hátat fordított és elindult a tesi tanári felé.

- Most szórakozik velem?!- kiabáltam utána idegesen, de nem figyelt rám. Puffogva vonultam be az öltözőbe, majd miután kicsit megnyugodtam, és átöltöztem, elindultam kifelé. Ez azonban semmit sem ért, mert ahogy megláttam, ismét felment az agyvizem. Az iskola ajtaját jól becsaptam magam mögött, ami jól esett, mert kicsit olyan érzés volt, mintha az ajtóval a gondokat is bezártam volna az épületbe. A reggeli fekete kocsi ott állt a parkolóban, és a tulajdonosai mellette vártak. Az egyik oda szaladt mellém, és átkarolta a vállam.

- Legalább nem egyedül fogom csinálni a guggolásokat- mondta, és a hangjából felismertem hogy Niall az. Megforgattam a szemem, de nem volt szívem megsérteni ezért nem bújtam ki a keze alól. Sajnos ezt a többiek jelnek vették, és elkezdtek beszélgetni velem, vagyis csak próbáltak. 

- Hogy tudsz bukásra állni tesiből?- kérdezte Louis. Jó embernek is magyaráznám, ő focista biztosan megérti majd. 

- Én átérzem, én is bukásra álltam.- meredt a távolba aranyosan a szöszke, mire apró mosoly szökött a szám szélére.

- De pont tesiből?- kérdezte Harry- Ha még matekból vagy töriből azt megérteném, de tesiből?- mind helyeseltek, kivéve Niall.

- Ne is figyelj rájuk, csak simán szemetek- súgta oda nekem, úgy hogy a többiek is biztosan meghallják. Azonban elszámolta magát, mert engem nem érdekelt mit gondolnak rólam. Beültem a kocsiba, majd miután elindultunk kezdetét vette egy játék. Bármit kérdeztek, én azt válaszoltam, hogy "semmi közötök hozzá". Egy idő után már élveztem is, ők viszont nem annyira. Ahogy hazaértünk megebédeltem, majd a szobámba vonultam tanulni. Még átnéztem néhány érettségi tételt, majd felvettem a pizsim és egy film közben bealudtam...