2014. augusztus 12., kedd

10. My work...

Sziasztok!
Kissé megkésve, de itt van a következő rész is. Mostanában mindkettőnknek rengeteg dolga volt, elutaztunk stb... úgyhogy elnézést a késedelem miatt. Remélem azért még maradtak olvasóink
Élvezzétek ki a nyarat, amíg tart!!! Napszemcsit fel :D
Jó olvasást:)


Arra ébredtem, hogy valaki felkapcsolja a villanyt. A kislányom kócos hajjal állt az ágy mellett, egy plüssel a kezében.
-Kicsim,-sóhajtottam- mi a baj? Miért nem alszol?
Az órára pillantottam, ami háromnegyed tizenegyet mutatott.
-Ma nem meséltél!-mondta.
-Azért nem meséltem, mert későn jöttem haza, és fáradt vagyok. Menj szépen aludni, majd holnap folytatom.
-Rendben, de akkor holnap kétszer annyit mesélsz!-alkudozott a kislányom.
-Jó, mesélek kétszer annyit.-mondtam, mire egy jóéjtpuszi után kiment a szobából, és lekapcsolta a villanyt.
Hamar eljött a másnap este. Mint mindig, most is izgatottak voltunk mind a ketten.
-Takarózz be jól!-mondtam, mire kislányom engedelmesen magára húzta a takarót.
-Nos, mivel te már nagyon okos lány vagy... -kezdtem, de nem tudtam, hogy folytassam. Lehet, hogy a történetnek ezt a részét teljesen ki kéne hagyni. Végül is nem neki való. De anya nekem is elmondta pedig nem voltam idősebb 6-7 évesnél. És ha kihagynám, nem értené a folytatást. Akkor igyekszem viszonylag nagy vonalakban elmondani majd...
-Szóval te már elég nagy vagy, így biztos megérted majd a következő eseményeket. Volt egy dolog, amiről Chloe nem igazán szeretett beszélni senkinek...


Chloe Rivers:
2014. Április. 4.

A délelőtt gyorsan eltelt, pont mint az elmúlt két nap. Nem történt semmi különös az iskolában, bár mint minden héten ilyenkor, inkább maradtam volna benn. Lepakoltam az előszobában a cuccomat, és mivel tényleg nem volt semmi jobb ötletem, hogy mit csináljak péntek délután 6-ig, ezért átöltöztem futáshoz, és lementem a kondi terembe. Nem szeretek futni, de most mégis jól esett. Betettem a fülesemet és hagytam bömbölni a zenét, ezzel is kizárva a külvilágot. Ideges voltam, utáltam magam mert nem tudok semmit tenni a munkám ellen, ezért egyre gyorsabb és gyorsabb tempóra kapcsoltam a futógépet. Egy óra után, azonban már éreztem, hogy jobb ha ezt most abba hagyom, mert még nem jöttem teljesen rendbe a kis ájulásos incidensem óta. Leszálltam a gépről, majd miután megittam az üveg vizemet, felmentem lezuhanyozni. Gyorsan felkaptam magamra egy lenge ruhácskát, tudván hogy úgy is lecserélem majd az alkalmazotti egyenruhára. Benéztem Zoey szobájába, ahol éppen babázott, így mosolyogva kimentem. Úgy is jön ma hozzá a barátnője, nem lesz egyedül. Lementem a földszintre, ahol szokás szerint Alex és az egyik osztálytársa, Chris X-boxoztak. Pénteken szokás, hogy áthívnak egy-egy barátot, és talán még hétvégén, és akkor a hétköznapokon tanulnak, vagy ők mennek át valakihez. Leültem melléjük egy pár percre, de hamar meguntam azt hallgatni, hogy: Halj meg! Halj meg!!! Igeeeen!!!! Megdöglött!! Így inkább felálltam.
- Kértek nutellás kenyeret?- kérdeztem tőlük. Fel sem néztek és úgy mondták hogy igen. Mosolyogva mentem be a konyhába, és kezdtem megkenni a kenyereket. Rátettem a tányérokra, majd bevittem nekik. Zoeynak is vittem föl, majd én is megettem a sajátomat a konyhában. Szívesen csináltam volna bármi mást, de nem húzhattam tovább az időt, menni kellett. Lassan belebújtam a cipőmbe, és összepakoltam a táskám.
- Elmentem!- kiáltottam el magam.
- Kitartás!- kiállította vissza Alex, és elhagytam a házat. Bementem az épületbe, ahol mint mindig, most is nyüzsgés volt, és átmentem a túlsó szárnyba. Közben tanúja lehettem Kim Kardashian és Kanye West smárolásának és láthattam Miley Cyrust flörtölni... Na igen, megérte kimozdulni! Köszöntem a biztonsági őröknek, akik keményen tartották a frontot, és átléptem a vonalat. Bekerültem a civilek hatáskörébe. Van a szállodának egy olyan szárnya, ahova bárki bejöhet, függetlenül attól hogy mennyi pénze van. Itt inkább bódék és szórakozó helyek vannak, mint egy nagy bevásárló központ. Azért is állnak ott az összekötő folyosón a biztonságiak, hogy nehogy át merjen menni valaki olyan a szálloda részre aki nem oda való. Feltettem a napszemüvegemet, hogy azon a kis úton se ismerjenek fel. Sétáltam pár saroknyit, majd megálltam a villogó felirat előtt. Megjöttem. A nagy NeonLights felirat néha kialudt, ezzel is azt sugallva, hogy a hely régi, rejtélyes, titokzatos és megéri bemenni. Vettem egy nagy levegőt, majd belöktem a nehéz ajtót. Fény fogadott benn, mert még nem kezdődött el a műszak. Mosolyogva köszöntem a lányoknak, egyedül miattuk szeretek ide jönni. Ők is lelkesen fogadtak, majd gyorsan leültem a nekem hagyott székre és a figyelmemet a büszkén vigyorgó Cher-re összpontosítottam. 
- Meg vannak a legújabb ruháink, nekem eddig ezek tetszenek a legjobban!- mondta nevetve, mire mind elmosolyodtunk. Mindig ezt mondja, bár tényleg jókat szokott tervezni. Szeretem ezt a kis társaságot, mert mindenkinek megvan az indoka hogy miért került ide. Cher például divattervező szeretne lenni, és van is hozzá tehetsége, csak nincsen elég anyagi háttere, és itt bizony busásan megfizetik az embert. Intett Lucy-nak, hogy jöhet, és a modellünk el is indult a "kifutón". Igen, Lucy a modell karriert választotta, de azt mondták neki, tapasztalatot és pénzt is kell szerezzen, és itt sok ember között van, így ahogy kijön a pénz, elkezdi építgetni a modell karrierjét. 
Tényleg nagyon jól néztek ki a ruhák, mindenkit csak az zavart hogy itt kell viselni...
Na igen, és hol is van az az itt...
      NeonLights. Ez a szórakozó hely neve. Nem tudom mihez hasonlítani, lányok a felszolgálók és zenére rázzák magukat, ha kell. Azonban csóknál tovább nem mehetnek a vendégek. Csomóan kurváknak hívják az itt dolgozókat, azonban nem vagyunk azok! Minden alkalmazottnak rendes indoka van, hogy miért került ide, és a legtöbb ok a pénz. Mint mondtam, itt rendesen fizetnek!
Na igen, és hogy én hogy kerültem ide? Engem nem a pénz vezérelt, hanem egy sokkal nagyobb erő... Az apám. Azt akarja hogy a címlapon legyek, nem érdekli mibe kerül. Hiába könyörögtem, hogy valami normálisabb helyre kényszerítsen, nem engedett így kénytelen voltam belemenni. Szégyellem ezt a munkát, de szerencsére nem vettek észre eddig a paparazzik. Szóval, ez az én történetem. Viszont ami jó, az az, hogy nemsokára lejár az a 10 alkalom amire köteleztek hogy bejöjjek, és akkor elhúzok innen... végleg.
- Nagyon jól néz ki!- mondtam mosolyogva, és tényleg komolyan gondoltam. Cher visszamosolygott, majd mindenki megkapta a méretét. Felöltöztünk, és visszamentünk a terembe. Bejött Drew, az ember aki felelős értünk. Magas, kigyúrt, nagydarab és mogorva. Nincsenek érzései, a munkájáért él és hideg számítással mondja ki a gondolatait. Nem szeretjük, de szerencsére nem ő a főnök. Egyedül Nataliet kedveli, és őt is csak azért, mert ő az egyedüli kurva. Mármint ő tényleg mindent megtesz a vendégekért... Ettől függetlenül nagyon kedves és mindig kiment a kínos szituációkból.
- Figyeljetek!- szólalt meg Drew erőteljes, mély hangján. - Ma nagyobb lesz a party, mint bármikor. Sok hírességtől is kaptunk jelzést hogy jönnek, úgyhogy azt akarom hogy minden rendben legyen! Nem rinyáltok és nem beszéltek vissza!! Munkára!- mondta erőteljesen. Beosztotta a posztokat, engem pultosnak és a pultra osztott be Cherrel, Lucyval és Natalieval. Persze mind tudjuk hogy Natalie nem lesz velünk sokáig. 
- Tempó, tempó lányok, mindjárt nyitunk!- ordibálta Drew, és ami vicc benne, az az hogy már legalább 15 perce ezt az egy mondatot halljuk tőle. Ránéztem az órára, ami 18:55-öt mutatott. Még gyorsan kitöltöttem pár italt, majd szóltam a lányoknak hogy idő van. Vettem egy mélly levegőt, majd a nagy ajtók kinyíltak, és az emberek ellepték a bárt. Ahogy a közelbe értek, elkezdték ordibálni hogy mit kérnek, én meg nem győztem eléjük lökdösni a már kitöltött italt. A hangzavarra még az is rátett, hogy beindult a zene, így a táncparkett is azonnal megtelt. 5 perc után már megszoktam a környezetet és felszabadultan mozogtam a pult mögött. Tudtam hogy melyik italt melyik oldalon kell keressem, így nem volt probléma a gyorsasággal, sőt ha a helyzet úgy kívánta, még beszélni is tudtam a vendégekkel. Láttam egy pár hírességet a pultnál és a táncparketten is, de ami a legjobban meglepett, az az volt, hogy sok lány volt. Nem szoktak jönni, bár megértem őket. Lehet a hírességek vonzották ide őket, de az is lehet hogy csak simán kikapcsolódni vágytak. Nem csodálom, ez a város egyik legjobb szórakozóhelye, bár inkább a fiúk kedvelik. 
- 10 pohár Whiskeyt kérek, cica- böfögött rám egy pasas, és az undoromat visszatartva vettem el tőle a pénzt, majd a tipikus módon töltöttem neki. Egymás mellé tettem a poharakat és végig locsoltam az összeset a piával. A hapsi elkezdett vihogni ezen a műveleten, én meg nem értettem mi ebben a vicces. Az egyik oldalamhoz odacsapódott Cher, és megkérdezte hogy segítsen-e. Legyintettem hogy kezelem, de már nem látta, mert újabb és újabb poharakat töltött tele az embereknek. Aztán egyszer csak elhalkult a zene, és megfagyott a levegő. A falióra elkezdett kattogni, ezzel jelezve hogy egész van. Észre sem vettem hogy eltelt egy óra. Szerencsére azonban az első kattogás még nem nekem szól. Ez a pincéreknek van, akik tudták mi a dolguk, felálltak egy-egy asztalra. Ahogy ez megtörtént, a zene újra indult, ők elkezdtek táncolni, és a buli vadabb lett mint előtte. Igen, ezek hangulat fokozó elemek. Kimerülten zuhantunk le a pult mögött kitett székekre, ugyanis ez a kis attrakció arra is hasznos, hogy mi pihenjünk egy kicsit, hisz most mindenki az asztalokon táncolókat nézi. Ahogy vége lett a számnak, felálltunk, és kezdtük elölről. Minden ugyan az maradt, a rendelések, az italok, a poharak, egyedül a rendelők áztak el egyre jobban és jobban...
Éppen sört engedtem egy korsóba, háttal az embereknek, amikor egy erős kezet éreztem meg a derekam körül. Erőteljesen magához szorított, és elkezdte csókolgatni a nyakam. A meglepődöttségtől elejtettem a poharat, ami szilánkjaira tört, és a benne levő sör szét spriccelt. Ezzel a kis akciómmal magamra hívtam a figyelmet, de jól jött, mert el kellett a segítség. Cher, Lucy de még Natalie is egyből odajött, és elkezdte ütni, rúgni és cibálni a betolakodót, de az csak egyre erősebben szorított és szívta a nyakam, ami már fájt. Tudta, mindenki tudja, mert ezt elmondják az ajtóban, hogy tilos bejönni a pult mögé, esetleg rámászni. Elkezdtem kapálózni, de mind hiába volt, sokkal erősebb volt nálam. Aztán a szemem sarkából, megláttam a két kidobót, nagy sebességgel felénk közeledni, és abba hagytam a mocorgást. A lányok is arrébb álltak, hagyták érvényesülni a nagyobb erőket. Nem kellett sok idő, máris éreztem, ahogy valaki lágyan, de keményen megfogja a vállam, és kihúz a karok közül. Gyorsan megfordultam, és még éppen láttam, ahogy gyomorszájon vágják az illetőt, és kidobják a klubból. Elnézést kértem a lányoktól, és bementem megmosni az arcomat. Csak folyattam a kezemre a hideg vizet, és bámultam a tükörképem. Ez nem én vagyok! Én nem török össze egy barom miatt! Erőteljesen megdörzsöltem az arcomat, majd egy utolsó pillantást vetve magamra, elhagytam az öltözőt. Éppen időben értem vissza, mert ketten nem tudták tartani a frontot. Natalie eltűnt, és az emberek egyre mérgesebbek lettek. Nem volt még ekkora felfordulás ezen a helyen...soha. Gyorsan beálltam segíteni, és hamar visszarázódtam, a megszokott, kapkodó tempóba. A zene megint leállt, én pedig kimerülten ültem le a székre. Ez a legnehezebb beosztás. Most a "takarítókon" volt a sor, hogy megmutassák tánc tudásukat. Felmentek a színpadra, a DJ mellé, a zene beindult, ők pedig ritmusra kezdtek el mozogni. 21:00 van. A lányok igénybe vették a rudakat is, azok körül forogtak. Két helyen vannak vékony oszlopok a tánc miatt, a színpadon, és a pulton... Vége lett a számnak, és megint kezdődött a munka. A tömeg egyre vadabb lett, és egyre erőszakosabb. Nagyon sokan voltak, de mivel a tér óriási, ezt csak onnan lehetett megállapítani, hogy egyre több és több biztonsági őr került a képbe. A boxok nem voltak tele, mindenki a pult és a táncparkett környékén vonaglott, vagyis táncolt. Az italok egyre csak fogytak, és a kedvencekből már alig maradt. Intettünk a takarító poszton lévőknek, hogy kéne hozzanak még pár rekeszt, ők pedig készségesen elkezdték behordani az alkoholokat. Közben bekapcsolták a füstgépeket, így kék ködben kezdett el úszni az egész hely. Nem láttad tisztán, hogy éppen kivel táncolsz, vagy hogy kivel smárolsz, de szerették a vendégek, mert relytélyessé tette a helyet. Szerencsére, csak 3 szám erejéig volt homály, mert egy kicsit bezavart a pultnál való tájékozódásban, és a rendelők kiszolgálásába. Elvesztettem az idő érzékemet, úgyhogy csak a zene számokhoz tudtam viszonyítani az eltelt időt, de egy idő után már abba is belezavarodtam. Egy idő után megcsapta az arcom a friss levegő, ami azt jelentette, hogy új emberek érkeztek. Egyedül ilyenkor veszi észre az ember, hogy milyen zsúfolt a pult körüli tér, mennyi ember van és hogy milyen használt a levegő. Viszont nehéz visszaszokni, ha már megtapasztaltad a frissességet. Nem volt választásom, töltöttem tovább az italokat. Majd megláttam, 3 lányt beállni közénk, és tudtam eljött a váltás ideje. Bementünk az öltözőbe, ahol friss levegő fogadott. Kimerülten ültem le egy székre, és vettem el Lucytól a felém nyújtott vizet. Nagy kortyokban nyeltem le a frissítő folyadékot, majd elkezdtem készülni.
- Reméltem sosem jön el ez a perc- sóhajtott Cher.
- Rengetegen vannak, nem láttam még ennyi embert egy este sem!- adtam neki igazat, majd csöndben átvettük a tornacipőket emeltsarkúra. Megigazítottam a sminkem, és befújtam magam parfümmel. Ebben a hőségben mindent leizzadtunk. Több dologra nem volt idő, mert Drew szólt hogy idő van. Még egy gyors pillantást vetettem magamra,majd beálltam a 3 lány mögé. Kint elhallgatott a zene, és meghallottam a sípoló hangot, amit a mikrofon bocsát ki. Tudtam innen nincs visszaút. Az ajtón keresztül is hallottuk Drew hangját, és minden mondata után kirázott a hideg.
- Eljött a perc, amire annyian vártatok! Ismét láthatjátok táncolni az alkalmazottakat! 2 órája volt az utolsó, de biztos vagyok benne hogy megérte várni!- ordította az utolsó mondatot. Ennél már csak az lett volna jobb, ha név szerint be is mutat. Viszont vissza kellett térjek a gondolataimból, mert a zene elindult, és a lányok megindultak előttem. Vettem egy nagy levegőt, és én is elindultam. A Little Mix- Salute c. száma szólalt meg, ezzel is biztosra menve, hogy ne tudjam kizárni az 1D-t a fejemből. A tömeg tombolt, mi pedig felléptünk a pultra. Elég kellemetlen volt, de tudtam hogy senki sem ismer itt, és ha mégis, akkor is már annyira részeg hogy nem emlékszik rám. Elkezdtem mozgatni a csípőm a zenére, majd a többi jött magától. Ugyan táncolni nem nagyon tudok, ehhez nem kell nagy tehetség, csak csípőmozgás és jó alak. A pasik a pult előtt meg voltak őrülve, de szerencsére az építészek gondoltak erre is. Ugyanis úgy van kialakítva a pult és a körülötte levő székek, hogy hiába nyújtja a kezét, pont nem ér el. A pult oldala hullámos, és a székek is úgy vannak letéve, hogy kövessék a pult vonalát, így olyan mintha néhány helyen közelebb ülnének a pulthoz, holott nem. És ugyan ha felállnának az első sorban, akkor elérnének, azt viszont a hátsók nem engedik, mert úgy nem látnak. Mi táncoltunk, a tömeg tombolt, és csak annyit láttam, hogy egyre többen vannak.
- Chloe te jössz!- kiáltott oda nekem Natalie, mire bólintottam, és elindultam a pult közepe felé. Ott várt egy zsinór, amit ha meghúzok, a nyakamba ömlik vagy 3 liter víz. Elméletileg, ha jól csinálom nagyon jól néz ki. Miközben sétáltam a helyemre, a tömeget pásztáztam. Nem volt könnyű dolgom, ugyanis sötét volt a teremben, csak a pult volt megvilágítva, és néhány reflektor mozgatta a fényét az embereken. Majdnem odaértem, amikor egy boxhoz is eljutott a fény, és ledermedtem. Reméltem csak rosszul láttam, de amikor még egyszer elsuhant a fény azon a részen, már biztos voltam benne hogy nem hallucinálok. A One Direction terpeszkedett a boxban, és mind engem bámultak. Képtelen voltam mozdulni, nem akartam hogy itt legyenek, nem akartam hogy lássanak. Mindig elgyengülök a közelükben, talán azért mert őket ismerem a múltamból, ők látták a gyenge, tehetetlen énem. Nem tudok előttük annyira bezárkózni mint akarnék, nem tudok mert ismerik egy titkom. Kétségbeesetten néztem Nataliera és megráztam a fejem. Vette a lapot, és meghúzta a zsinórt. A tömeg fütyülni kezdett, velem meg elkezdett forogni a világ. Nem érdekelt semmi, csak le akartam menni onnan. Szerencsére a számnak vége lett, és én gyorsan bementem az öltözőbe. Nem vártam meg a többieket, átvettem a cipőm, felkaptam egy tálcát, és beálltam pincérkedni. 
Éppen egy részegekkel teli asztalnál próbáltam meg felvenni a rendelést, bár ők kicsit másképp értelmezték ezt a szót, amikor Drew ragadta meg a kezem, és húzott el onnan.
- Pár fiú külön téged rendelt!- mondta, én pedig készségesen követtem. A boxokhoz mentünk, majd hirtelen megállt előttem, és pedig belementem. Gyorsan kiléptem a takarásából, és rájöttem nem kellett volna. Ki más rendelt volna külön engem, mint a One Direction. Éppen fordultam volna meg, amikor Drew erősen megfogta a kezem, ezzel jelezve hogy nem ajánlatos elhagynom a helyet.
- Az a fiú kért téged!- mutatott a részeg Zaynre. Megforgattam a szemem, és elraktároztam hogy ennél kínosabb csak nehezen lehetne.
- Szóval, mit szeretnél?- kérdezte keményen Drew tőle, mire ő teljesen leplezetlenül végig mért. Leesett, hogy annyira részeg, hogy nem ismer meg. Drew vette az adást, és rekedtesen elnevette magát. -Ha többet fizetsz mint amennyit kéne, tied lehet egész este, és nem kell betartanod a szabályzatot!- mondta pénz éhesen, mire Zayn egy nagy köteg pénzt nyomott a kezébe. Elkerekedett a szemem. Tényleg nem tudja ki vagyok. Kétségbeesetten néztem végig a többieken, de egyik részegebb volt mint a másik. Egyedül Liam tűnt kicsit józannak, de neki is homályos volt a tekintete.
- Megegyeztünk!- nevette el magát ismét Drew, én pedig tényleg megijedtem. Odalökött Zaynhez, aki ahogy hozzámért, azonnal el kezdte csókolgatni a nyakam.
- Állj!- kiálltottam el magam, mire annyira meglepődött, hogy elengedte a karom. Drew dühösen fordult meg, és szikrákat szóró tekintettel kezdett el kémlelni. - Nem tehetem!- sütöttem le a szemem.
- És mégis miért nem, ha szabad kérdeznem?!- kérdezte unott hangon. Hát igen, nem túl rózsás a kapcsolatunk egymással.
- Mert... Mert...- kezdtem, mire eljátszotta hogy érdekli.- Zaynnek menyasszonya van!- böktem ki a hirtelen eszembe jutott indokot. Vajon mi lehet Perrievel?
- Tudod Chloe, ha valaki idejön, akkor azért jön ide mert ide akar. És saját felelősségre cselekszik. Ez azt jelenti, hogy leszarom kinek van kije, nem a mi dolgunk! Nekem az a dolgom hogy figyeljek neked meg az hogy jól érezzék magukat a vendégek! Szóval csináld amit kell!- ordította az utolsó mondatot. Meg sem rebbent a szempillám a hangos szavaktól, ugyan olyan elhatározottsággal bámultam rá.
- Nem tehetem!- ismételtem meg még egyszer, erőteljesebben. 
- Mert?- lett még dühösebb.
- Mert...- végig néztem rajtuk, mindegyik kíváncsi tekintettel vizslatott, és úgy tűnt kezdenek kijózanodni.- Mert Zayn a rokonom!- böktem ki a titkomat. Szinte hallottam az állak koppanását, és nem Drew-éról beszélek. Lesütött szemmel tanulmányoztam a cipőm orrát, nem voltam képes a szemükbe nézni.
- Hát ez engem a legkisebb mértékben sem érdekel!- mondta, és rántott egyet rajtam- Pénzt nem adunk vissza, de csak hogy ne vesszen kárba valakinek jó napja lesz!- mondta Zaynnek, de a végén már a szemembe nézett.
- Nem teheted!- szűrtem ki idegesen az összeszorított fogaim között.
- Édesem, ez nem egy 5 csillagos étterem, ahol visszaveszik a kaját ha nem ízlik! Ez az élet, és itt bizony ha fizetsz valamiért azt valaki el kell végezze!- mondta, nekem meg kigördült egy könnycsepp. Tudtam mi következik. Felállt egy asztalra, és felhúzott engem is.
- Figyelem!- ordította el magát. Egyből rákapta mindenki a tekintetét, és még a zene is elhalkult. Tekintélye az van... Már csak a szíve hiányzik.- Valaki kifizette ennek a lánynak az egész éjjeli díját, de magán okok miatt még sincs rá szüksége... Lenne jelentkező a helyére?- kérdezte vigyorogva. Úgy két másodpercig óriási csend lett, majd elszabadult a pokol. Mindenhonnan jöttek a férfiak, lökdösődve, miközben azt ordibálták hogy n! Én! Én!..." Megijedtem, és gondolkodás nélkül bújtam el Drew mögé. Rossz döntés volt, nem tetszett neki, így azonnal ki is húzott maga mögül.
- Hát akkor ki is legyen?!- nézett végig a tömegen. Össze szorítottam a szemem, és reménykedtem benne hogy elnyel a föld. Sajnos nem sikerült.- Legyen mondjuk...- kezdte végig húzni az embereken az ujját. Síri csend volt a teremben. Sosem volt még ekkora 19:00 után.
- Majd én!- hallatszódott egy rekedt hang a hátunk mögül. Ijedten fordultam meg. Harry állt az asztaluknál, és farkasszemet nézett Drewal. Végül Drew kapta el a tekintetét.
- Jó, a göndör srác kapja meg!- mondta, mire a tömeg zúgolódni kezdett, majd a zene elindult és minden folytatódott ahol abba maradt. Egyedül én álltam még mindig sokkolva az asztalon, de nem sokáig. Ugyanis Drew hamar megunta, és nemes egyszerűséggel lelökött. A térdem sajogni kezdett az ütéstől de hamar felálltam, nem vártam meg míg felrángat. Megragadta a kezem, és odarángatott a boxhoz, majd belelökött Harry ölébe, és idegesen elviharzott. Amint eltűnt a látókörömből, felpattantam a helyemről és beültem Niall és Harry közé. Nem bírtam tovább, elengedtem magam és a lábam mint egy falevél a viharban kezdett el remegni.
- Na Chloe, hozzád vagy hozzám megyünk fel?- kérdezte Harry, én pedig teljesen lefehéredtem. Nem gondoltam volna hogy komolyan gondolja. Idegesen kezdtem el rágni az ajkamat, mire elnevette magát.- Csak vicceltem, nyugi!- karolt át és nyomott egy puszit az arcomra. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, de a lábam még mindig remegett.- Kinézted volna belőlem?- kérdezte döbbenten, mire megvontam a vállam.
- Nem ismerlek titeket.- mondtam halkan, és a fekete körömlakkot kezdtem el lekapargatni a körmömről.
- Ugye csak szórakozol?- kérdezte döbbenten az eddig csendben figyelő Louis.- Ezt nem hiszem el!- lett ideges, miután megvontam a vállam.
- Ó, elnézést hogy azt hittem Harry is legalább annyira részeg mint Zayn. Vagy nem is ittatok?!- lettem én is ideges. Nehogy már rajtam kérje számon amit ők tettek! Csend lett, tudták hogy igazam van.
- Miért nem mondtad el hogy a rokonom vagy?!- kérdezte Zayn könnyes szemekkel.- Segíthettem volna akkor Karácsonykor! Nem hiszem el hogy képes voltál magadban tartani! Ez nem olyan dolog amiről csak úgy hallgathatsz!- kezdett ideges lenni, és a hangját is egyre emelte. Nem voltam jó passzban, így sikerült ennyivel is felhúznia.
- Ne haragudj, hogy hagytam hogy éld a csodálatos életed! Bocsánat hogy úgy gondoltam jobb ha nem tudsz felőlünk, mert csak gondot okoznánk! Elnézést hogy nem lógtam a nyakadon két pisissel és nem bőgtem pénzért! Sajnálom hogy a szüleid sosem beszéltek rólunk, és hogy nem tudtál a kapcsolatunkról! Valamint természetesen az is az én hibám, hogy tiszteletben tartottam azt a tényt, hogy nem léptem kapcsolatba veled, mert a szüleid nem mondták el hogy élek! Tényleg baromira bánt, hogy miután sosem beszéltünk, nem csörögtem rád, hogy Cső haver kéne egy kis lé'... De ez van, és tudod mit?! Nem érdekel! Segíteni akartam NEKED, hogy élhesd az életed és ne kelljen hallgasd a panaszokat!  Ja, és nincs igazad! Ez pont egy olyan dolog, amiről csak úgy simán hallgathatok!- már szinte kiabáltam. A zene még mindig ordított, így más nem hallotta meg. Zayn csak pislogott, meg sem tudott szólalni. Lassan lenyugodtam és a kezembe temettem az arcom.
- A családtagok arra vannak, hogy segítsenek egymásnak! Nem arra, hogy ne beszéljenek és hogy féljenek attól hogy mit szól a másik!-kezdte, de már nem kiabált- Amikor elmentél, akkor Karácsonykor, egy óráig csak ült mindenki és maga elé bámult! Chloe! Ott voltál a házunkban, nem volt hova menned, mégis mosolyogva beszéltél hozzánk, és nem sírtál! Nem panaszkodtál, nem szidtál senkit és végig példát mutattál! Nem csak a tesóidnak, nekünk is! Ott voltál a házamban, és nem említetted, még egy kis jelzést sem tettél, hogy rokonok lennénk!  Ott ültél a kanapémon, mesélted az életed és nem mondtad hogy családtagok vagyunk! Nem érted?!- nevetett fel idegesen.- Láttalak elsétálni a két kistesóddal, a szívem szakadt meg hogy min mentetek keresztül, és nem mondtad hogy közünk van egymáshoz! Segíthettem volna, egy szavadba került volna, de kizártál! Nem engedted hogy segítsek, pedig mindenem megvolt hozzá! Rajtad múlt minden, és nem kértél belőlem! Ezek után ne az én családomat hibáztasd! Lehet hogy én nem ismertelek, és igen ez szemétség volt, de te ki tudja hány éve tudtál rólam, és nem kerestél! Amikor pedig véletlenül összefutottunk, mélyen hallgattál! Ezt nem kenheted rám!- mondta mérgesen. Én nem akartam erről beszélni. Nem akartam hibásnak érezni magam, nem akartam hogy bűntudatom legyen. Őt, vagyis őket akartam hibáztatni, úgy könnyebb túllépnem a dolgokon. Legbelül mindig tudtam hogy hibás vagyok, de könnyebb volt ha nem kellett szembenéz nem a ténnyel. Nem akartam ezen is aggódni, azt akartam hogy ő tehessen róla, hogy ne nekem kelljen rágódnom ezen. Belenéztem a szemébe, és csak egy szót mondtam. Azt amivel kezdenem kellett volna, már akkor, Karácsonykor.
- Sajnálom!- a könnyek elkezdtek potyogni a szememből. Felállt, és a kezemnél fogva felhúzott  a karjaiba zárt, és szorosan átölelt. A vállába fúrtam az arcom, és kétségbeesetten kapaszkodtam belé. Még mindig sírtam, de már nem tudtam hogy miért. Csak jól esett végre valakit megölelni, úgy igazán. Megnyugodtam. Ha tudtam volna hogy csak ennyi kell ahhoz hogy minden könnyebb legyen, már évekkel ezelőtt felkeresem.
- Öhmm, Chloe?- mondta, miután megnyugodtam.- Ne haragudj a kellemetlenségért!- mondta zavartan.
- Nem tudhattad!- nevettem. Így utólag vicces volt.
- De attól mert nem tudtam hogy rokonok vagyunk, nem kellett volna azt tegyem. De így hogy kiderült, csak még kínosabb.- vakarta meg idegesen a tarkóját. Csak nevettem. Nem tudtam mi mást csináljak, de hogy lássa tényleg nem haragszom, nyomtam egy puszit az arcára. Visszaült a helyére, és megpaskolta maga mellett a helyet. Mosolyogva megráztam a fejem, és végig néztem rajtuk.
- Kértek inni valamit? A ház ajándéka!- nevettem.
- Én egy olyan kék koktélt!- mondta Louis, mire Niall is bólogatott.
- Martinit- mosolygott Harry.
- Vodkát- mondta Zayn.
- Én meg egy sört.- mosolygott Liam. Bólintottam, és elindultam.
- Uuu Chloe! Én inkább egy piros koktélt kérek!!- vigyorgott Niall, mire vissza mosolyogtam. Természetesen azonnal elfelejtettem a rendelésüket, de amúgy sem szándékoztam azt hozni nekik. Besétáltam a pult mögé, elővettem egy tálcát, rátettem 6 poharat, majd magamnak töltöttem narancs levet, nekik meg Colat. Eszemben sincs alkoholos italt vinni nekik, épp hogy kijózanodtak. Visszaegyensúlyoztam a poharakkal, letettem az asztalra, majd a narancslevemmel lehuppantam Zayn mellé. Egy kis idő után feltűnt, hogy enm nagyon nyúlnak hozzá a poharakhoz.
- Öhmm... Chloe? Mi nem ijet kértünk!- szemezett az egyik jég darabbal Louis.
- Ugye nem gondoltátok, hogy alkoholt kaptok?- néztem rájuk röhögve. Még nézték egy darabig a poharakat, hátha átváltoznak, de végül beletörődtek és elkezdték szürcsölni a csepp alkoholt sem tartalmazó italt.
- Igazából csak nincs pénze a bárnak arra, hogy állja az italokat, azért nem azt kaptuk.- nyugtatgatta magát Harry.
- Persze, a csőd szélén állunk!- néztem körbe röhögve. A zene bömbölt, az emberek tomboltak, a füstgépek pedig megállás nélkül mentek. Tényleg úgy néz ki, mintha alig lenne pénz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése