2014. augusztus 19., kedd

I hate him from my whole heart!

Sziasztok,
Megint késtünk, nagyon sajnálom, de most például vendégek vannak nálunk szóval kifogás az van. 
Nem sokan olvassátok, de aki esetleg benézne, annak jól olvasást!

Chloe Rivers:

A Nap meleg sugarai keltettek fel. Természetesen a sötétítőt mindig elfelejtem elhúzni, így most is ahogy kinyitottam a szemem a retinámba égetett. Nem valami kellemes érzés, és mivel csak foltokat láttam meg kellett várjam míg sűrű pislogások által újra kitisztul a látásom. Mikor ez teljesült, vetettem egy pillantást az ébresztőórámra. 13:00-t mutatott. Na igen,minden szombaton sokáig alszom, azt hiszem érthető okok miatt. Bevonszoltam magam a fürdőbe, majd megmostam az arcom hideg vízzel. Azonnal felébredtem, és úgy éreztem nem tudok egy helyben maradni. Úgy gondoltam kikapok valamit a szekrényemből, de ez most sem sikerült. Az öltözékemre, na arra nagyon kényes vagyok. Nem érdekel lát-e valaki aznap, vagy nem mindig úgy öltözök fel, hogy magamnak tetszek. Ez egy berögzült cselekvés, és ugyan már a régi házunkban is gyakran csináltam ezt, amióta apámmal élek, sosem tudni mikor ugrik be valaki, így ez a szokás mindennapossá vált. Ahogy máskor, most is legalább 10 percet töltöttem azzal hogy kiválasszam mit viseljek ezen a megtisztelő, itthoni napon. Végül egy bordó gatyánál, és egy bőrszínű lenge ingnél maradtam... Ez most pont jó lesz...
Mosolyogva tettem fel magamra szemspirált, majd elindultam lefelé. Vidáman ugráltam le a lépcsőn, miközben ordibáltam.
- Szombat van! Szombat van! Szombat vaaaaaaaan!!!- Olga nevetve kijött a konyhából.
- Már mindjárt vasárnap!- mondta.
- Ne rontsd el a jó kedvem!- néztem rá durcásan.
- Nemsokára kész az ebéd.- hagyta figyelmen kívül az előbbi mondatom, és visszament a konyhába. Úgy gondoltam addig tévézek, így elindultam a nappaliba. Ahogy beléptem, azonnal vissza is rántottam magam az ajtófélfa segítségével. Egy kicsit megütöttem a térdem, de ez foglalkoztatott a legkevésbé. Óvatosan kikukucskáltam a mögüle, de még mindig ugyan azt láttam.
- Chloe, ha meguntad a bújócskát, nyugodtan idejöhetsz!- mondta Louis unott hangon.
- Egy percet kérek!- másztam ki a takarásból, majd berohantam a konyhába. Az ajtót becsuktam és nekidőltem.
- Chloe, mi a baj, olyan fehér vagy mintha szellemet láttál volna!- szólalt meg ijedten Olga.
- M..Mit keres itt a One Direction?- mutattam a nappali irányába.
- Ja, hogy ők!- nevette el magát.- Reggel csöngettek, és beengedtem őket. Nem is mondtad hogy Zayn tudja!- hagyta abba egy percre a főzést és rám nézett.
- Nem volt választásom.- vontam meg a vállam, mire megértően bólintott. Vettem egy nagy levegőt, majd kiléptem a szobából. A nappaliba érve, öt idiótán vigyorgó fiúval találtam szembe magam. Kínosnak éreztem a szituációt, de láthatólag csak én feszengtem.
- Szóóóval....- kezdtem hátha kapcsolnak maguktól, de csak kíváncsi szempárokba ütköztem.- Mit kerestek itt?- kérdeztem meg miután feltűnt, hogy nem találják ki maguktól a mondatom folytatását.
- Ááááááá!- adta tudtomra Louis hogy megértette mit kérdeztem. Micsoda lángelme...
- Tudod, van pár év amit be kell pótoljunk!- mosolygott rendíthetetlenül Zayn. O-ó.
- Várj... Ugye ti nem gondoltátok, hogy...- kezdtem, de miután még mindig olyan fejjel néztek, hogy az ember azt hiheti hogy fogyatékosok, rájöttem hogy de, ők gondolták. Idegesen néztem hátra, majd miután megbizonyosodtam apa nincs a közelben, halkabban folytattam.- Attól még mert ez kiderült, nem jelenti azt, hogy jóban leszünk! Nagyon különbözünk, és ez addig jó amíg így marad! Én nem kívánok tagja lenni a társaságotoknak!- reméltem nem sértődnek meg nagyon, de ez az igazság. Ettől még nem leszünk barátok. Most jutott el a tudatomig, hogy igazából mit is tettem tegnap éjjel. Még egy titkot elárultam, ezzel is közelebb engedve őket magamhoz, amikor inkább el kéne taszítanom mindannyiukat.- Sőt, a legjobb talán az lenne, ha nem is találkoznánk többet... Legalábbis amennyire a helyzet engedi- mutattam körbe a házon. Még nekem is fájtak ezek a szavak, de tudtam hogy jól cselekszem. Igazából, már nem is voltam teljesen tisztában azzal hogy miért kapaszkodom ennyire görcsösen ebbe az elhatározásba, de még a halvány emlékek is minden egyes pillanatban jól pofon vágtak amikor arra gondoltam mi lenne ha mégis megismerném őket. Bonyolult életem van, sok gonddal és problémával. Nálam teljesen igaz az a mondás, hogy a pénz problémával jár... Azonban én voltam a másik oldalon is így tudom, hogy ha nincs pénzed akkor is van probléma. Senkit nem engedtem közel magamhoz az elmúlt sok évben, mert nem akartam hogy csalódjanak bennem és ezzel együtt én is bennük. Nem akartam senkinek sem rosszat, de ezt az érzést is az vezérelte, hogy magamnak nem akartam fájdalmat. Azzal hogy közel engedek magamhoz valakit és megszeretem, kezébe adom a lehetőséget hogy fájdalmat okozzon és ez az amit én el akarok kerülni. Nem bízok az emberekben, nem tudok bízni annyiszor ért már csalódás. Ott volt az apám amikor elhagyott, a családunk akiket nem ismertem, anyám pasija, apám amikor megkeresett, az új osztályom akik azért akartak velem barátkozni hogy kihasználjanak, a régi kapcsolataim.... Nincs erőm újra felállni és megpróbálni, hátha most sikerülne rendes emberekkel megismerkedni, nincs erőm mert tudom hogy megint átvágnak majd. Belefáradtam abba hogy mindenki bábként kezeljen és játsszon velem és az érzéseimmel. Azt hiszik hogy mivel kívül mindig mosolygok, belül semmi bajom. És a legrosszabb, hogy soha senki sem kérdi meg hogy mi bánt, persze a családomon kívül, vagy ha mégis, akkor is csak azért mert akarnak valamit. Azt hiszik nincsenek érzéseim, azt hiszik bármit tehetnek velem, azt hiszik bármikor belém rúghatnak ha rossz kedvük van, azt hiszik csak ők élnek! Néha csak sikítanék egyet, hogy mindenki meghallja: Én is élek! Nekem is vannak érzéseim és fáj ahogy lenéztek! Nem tehetitek ezt velem, én is emberből vagyok!... De nem tehetem, ez nem én lennék, bár sokszor már nem tudom ki is vagyok. Azt mindig mindenki elmondja ki kéne legyek de az senkit sem érdekel én ki szeretnék lenni. Néha csak elfutnék és elrejtőznék mindenki elől, semmi élet jelet nem adnék csak futnék és egy új életet kezdenék, gondok és emlékek nélkül. Mondjuk sokszor ez a két dolog ugyan az... Esténként arra ébredek hogy a múltamról álmodtam, nem tudom elengedni, még mindig fáj és ez sokkal nehezebbé teszi a dolgokat mint egyébként lennének. El kellett volna búcsúzzak anyától és mindenkitől akit ott hagytam, hogy most nyugtom legyen. Szükségem lenne egy lezárására hogy tovább léphessek. Csak még egy napot kérnék hogy mindenkitől elköszönjek örökre, és egy nagy súly esne le a szívemről és a lelkemről. De ez lehetetlen... Anya nincs többet pedig vele álmodom a legtöbbet. Már rengetegszer újraálmodtam azt a napot amikor meghalt, de mindig ugyan úgy. Még álmomban sem tudok tőle elbúcsúzni, amikor megtenném mindig felébredek. Amikor magamban vagyok mindig rá gondolok, és arra hogy mit meg nem adnék csak még egy pillanatért amit együtt élünk át. Csak még egy percre szeretném látni, csak még egyszer, hogy tudjam jó dolga van odafenn... Ha csak egyszer hallanám a hangját, ha ott lenne hogy megnyugtasson és beszélhetnék vele mint anyával a lánya, ha csak még egyszer megfogná a kezem és azt mondaná minden rendben lesz, sokkal jobb lenne minden. Mostanra értettem meg hogy mennyire fontosak az embernek a kapcsolatok, hogy mennyire szükségünk van támogatásra és bíztató szavakra, mert azok nélkül csak nehezen tudunk túlélni és az út végére teljesen kimerülünk...
- Chloe!- zökkentett ki Zayn ideges hangja a gondolataimból. Teljesen el is felejtettem hogy ők még mindig ott vannak.- Ugye nem  hiszed hogy hagylak elmenni?! Tényleg ennyire nem érted?! Én meg szeretnélek ismerni, és jogom is van hozzá! A francba is, az unokatestvérem vagy! Legalább egy esélyt adhatnál nekem ha már ennyi évig eltitkoltad! Egy napot kérek, ahol megismerjük egymást és ha nem tetszem, ha nem akarsz velem találkozni többet akkor elfogadom... De egy délután jár nekem is... Minimum egy délután!- mondta idegesen, de egyben szomorúan is. Nem tudtam mit mondani... Erre nem is lehet mit mondani. Csak álltam ott, bámultam a csokoládé barna szemeit és próbáltam meggyőzni magam hogy ne menjek. Mert el akartam menni, viszont még mindig rengeteg érv volt amellett, hogy ne tegyem.
- Kincsem menj el!- hallottam meg egy lágy hangot a hátam mögül. Olga állt ott és lágyan, mégis megértően bólintott egyet.
- De apa...?!- kérdeztem kétségbeesetten. Megtelt könnyekkel a szemem, pedig nem vagyok ennyire gyenge! Az igazság az hogy nem voltam felkészülve erre a találkozásra és túl nagy meglepetés volt.
- Miatta ne aggódj, elintézem!- legyintett egy nagyot sóhajtva.
- 15:00-kor legyél nálunk, de ha nem leszel ott esküszöm idejövök és átcipellek!- mondta Zayn komolyan de mégis mosolyogva. Én is megeresztettem egy gyenge mosolyt, majd a One Direction kivonult a házunkból. Elgondolkodva figyeltem a távolodó alakjukat majd az ajtó kattanása zökkentett vissza a valóságba.
- Készen van az ebéd!- hallottam Olga távolodó hangját, mire megfordultam és követtem be a konyhába.
- A többiek hol vannak?- ültem le az asztalhoz, és szedtem magamnak levest.
- Alex Chrisnél, Zoey pedig állatkertbe ment az egyik barátnőjével.- mondta, majd elkezdtünk enni...

14:50-et mutatott az óra, amikor összecsuktam a tétel füzetem és egy óra tanulás után megropogtattam a nyakam. Elfáradtam, azért nem könnyű annyira ez az érettségi... Elgondolkodtam, hogy menjek-e, hiszen szívesebben feküdtem volna otthon, de biztos eljött volna Zayn, mert elég komolyan mondta. Így hát elhatároztam hogy véget vetek a pillanatnyi lustaságomnak és elindulok. Ezt 14:58-kor meg is valósítottam. Igazából ha siettem volna, egészre oda is értettem volna, de az úton rájöttem, hogy nincs kedvem kapkodni. Sőt, ha belegondolok szinte sosem sétáltam még ilyen lassan. De hiába haladtam tyúk lépésekben, még így is csak öt percet késtem. Úgy gondoltam, körül nézek a házuk körül. Ugyan olyan volt kívülről mint a többi ház de igazából nem is számítottam különbre. Sövény kerítés vette körbe a közepesen nagy kertet, a háznak volt egy emelete és kívülről krémsárga volt. Nagy hely volt kihagyva a kocsiknak, ahol most is 3 járgány parkolt. A teraszajtó az emeleten nyitva volt hagyva, és tisztán kivehető sikítások szűrődtek ki rajta. Sajnos a bejárati ajtót nem figyeltem, így már csak azt vettem észre, hogy a kiskaput kinyitják. Odakaptam a fejem, és Zaynt láttam meg ahogy a telefonjába mélyedve indul el felém. 
- Mondtam neki hogy legyen itt egészre...- motyogta magában miközben elhaladt mellettem. Megköszörültem a torkom, mire meglepődve kapta fel a fejét.- Miért nem jöttél be?- röhögte el magát, pár pillanatnyi pislogás után. Megvontam a vállam, mire ő átkarolt és elkezdett befelé vezetni, miközben valami olyasmiről beszélt hogy nagyon vártak meg minden, de nem nagyon figyeltem mert éppen azt számolgattam, hogy mennyit ideig kell maradjak hogy utána egy mondvacsinált okkal feltűnés nélkül lelépjek.
Kinyitotta az ajtót, és udvariasan maga elé engedett így tökéletes kilátásom nyílt a többi egyénre. Megtorpantam zavaromban, így a mögöttem lépdelő Zayn belém sétált.
- Fiúk mondtam hogy öltözzetek fel mert mindjárt megjövünk!- szólalt meg hangosan. Mind a négyen felénk kapták a fejüket, és ugyan olyan zavartan pislogtak rám mint én rájuk. Egy pillanatra megtorpantak, így volt időm megállapítani hogy mit csináltak. Harry Louis hátán csimpaszkodott, velük szembe pedig ugyan ilyen pózban volt Niall Liamen. Mindegyik fején egy-egy alsógatya foglalt helyet, valamint a két alsó embernek, vagyis Louisnak és Liamnek, párnák voltak kötözve a hasukra, nyakkendőkkel. Ez megvédte őket az ütéstől. Persze fegyverük is volt serpenyő formájában, de ez már csak Niallnél és Harrynél volt felfedezhető. Nekik nem volt párna a hasukon, de csak hogy ők is hülyén nézzenek ki, törölközőt kötöttek fel palástnak és nyakkendőt hajpántnak. Ja, és mind a négynek csak alsónadrág takarta a testét... Látszólag őket kevésbé zavarta a dolog miszerint így látom őket, ugyanis néhány pislogás után folytatták tovább a harcot. Louis és Liam rendes ló révén elkezdett nyihogni, Niall és Harry pedig összecsapták a "kardjaikat". A csörömpölésre kicsit összerezzentem, mire a mögöttem ácsorgó Zayn elnevette magát és lenyomott a kanapéra. Ahogy leültem, ő egy csatakiálltást hallatva nekirontott a fiúknak és mind az öten szétterültek a matracon. El sem akarom képzelni mit csinálhattak amikor még az unokatestvérem is ilyen szerelésben volt. Furcsa így hívni Zaynt...
- Ummm... Fiúk visszajöhetek máskor, mert az igazság az hogy lenne jobb dolgom is.- mondtam, miután még mindig nem hagyták abba a bunyózást. 
- Nem, nem, pont jókor jöttél!- pattant fel azonnal Zayn, és felrángatta a többieket is. Mind helyet foglaltak szembe velem, és elkezdtek szuggerálni. Ez nem is lett volna annyira kellemetlen, ha egy pólóban teszik, de így nem mertem rájuk nézni.
- Nem akartok felvenni mondjuk egy pólót?!- néztem fel fél szemmel, majd azonnal a körmeimnek szenteltem a figyelmem.
- Csak nem  vagy zavarban  a sok kocka látványától?- röhögte el magát Louis és biztos vagyok benne, hogy kacsintott is egyet. Mind elröhögték magukat. Ha így akarnak játszani, ám legyen.
- Zavarban lennék, de egyet sem látok.- vágtam vissza, és lehet nem durván de csak most kezdek belejönni. Eltűnt az arcukról a vigyor, most az eddig csendben ülő Zayn nevetett fel. Mind a négyen szúrós tekintettel néztek rá.
- Mi van?! Igaza van!- emelte fel védekezően a kezeit. Erre kapott négy párnát az arcába. Én elfojtottam egy mosolyt, a fiúk pedig durcásan felvonultak az emeletre. - És még azt hittem meg kell védjelek- mosolygott rám szórakozottan. Vigyorogva megvontam a vállam, majd vártam hogy akkor kezdje el a beszélgetést. Azt lesheti hogy én kezdeményezzek. A percek múltak, és ugyan sokszor nyitotta ki a száját, mégsem szólalt meg. Idővel Liam és Niall visszaértek, és így már négyen játszottunk csendkirályt. Lassan Harry is befutott és végül nagy robajjal Louis is.
- Mi ez a nagy szótlanság galambocskáim?- ordította el magát, mire halványan elmosolyodtam. - Csak nem a jégkirálynő tett csípős megjegyzéseket?!- sandított felém. Jégkirálynő?!
- Te kezdted, ne kend rám!- sétáltam oda hozzá és böktem meg a mellkasát. Bementem a konyhába, és töltöttem magamnak vizet. Mint mondtam az összes ház ugyan olyan, könnyen kiigazodok.
- Nyugodtan szolgáld ki magad!- kiáltotta nekem Louis, de mivel hallatszódott hogy csak szórakozik, nem vettem magamra.
- Az apámé az egész szálloda. Egyébként nyugodtan lakjatok itt!- vontam meg a vállam és leültem a helyemre, miközben elfojtottam egy félmosolyt. Elismerően bólintott, majd elkezdte fürkészni a szemeim. Nem tudtam hogy miért csinálja, de mivel ki nézném belőle hogy farkasszemet játszik, nem pislogtam.
- Jó, elég!- szólalt meg egy kis idő után Zayn, mire elkaptam a tekintetem.
- Háhh, nyertem!- kiáltott fel Tomlinson, és vigyorogva hátradőlt a kanapén. Nem baj, had legyen neki is egyszer gyereknap.
- Szóval, Chloe...- kezdte Zayn, mire kiváncsi tekintettel kezdtem el vizslatni, de nem úgy tűnt mint aki folytatni akarja.
- Jó, mi lenne ha olyat játszanátok, hogy egyet-egyet kérdeztek a másiktól.- szólalt meg ismét az állítólag legidősebb tag.
- Louis neked szófosásod van?!- nézett rá röhögve Niall.
- Nem, de azt várhatjuk hogy bármelyikőjük is megszólaljon még ma.- mutatott rám majd Zaynre.
- De akkor sem a te dolgod!- vágott vissza azonnal Niall, és úgy tűnt meg sem hallotta az előbbi mondatot.
- Te inkább ne szólj bele szöszke, még túl kicsi vagy ehhez!- legyintette le a veszekedő partnere, mire egy szemforgatást kapott válaszul. - Szóval, íme a játék szabályok..- kezdte, és úgy tűnt jobban élvezi mint bárki más a szobában.- Egyszerre csak egy kérdés van, válaszolhatod azt is hogy, kényes téma és csak akkor beszélsz ha te jössz. Zayn te kezded, ha már te hívtad át.- csapta össze a kezét, és izgatottan előre hajolt.
- Jól van...- mondta Zayn.- Akkor mondjuk... Ki a kedvenc együttesed?- kérdezte.
- Little Mix- vontam meg a vállam egy kis gondolkodás után. Kicsit szomorú lett, de láttam hogy egyben büszke is a barátnőjére. Ő simán beletörődött volna a válaszba, azonban valaki nem.
- Mi?- kezdett sikongatni Louis.- Nincs sértegetés! Nincsen!- vinnyogott magas hangon, mire mind elröhögtük magunk.- Ilyenkor inkább mond hogy kényes téma!- mondta duzzogva, mire vigyorogva bólintottam.
- És neked?- néztem Zaynre.
- Neki a One Direction!- szólt bele Louis, mielőtt még a kérdezett válaszolhatott volna.- és neked is mi kellett volna legyünk!- nézett rám szúrósan, majd fortyogva visszaült a helyére.
- Mikor születtél?- tette fel az újabb kérdést.
- Január 25.- mondtam.
- Akkor pont Harry és köztem!- virult fel az arca, én pedig kérdőre néztem rá.- Én január 12-én, Hazza meg Február 1-én született- világosított fel.
- Ahhj, ez így nem jó! - nyafogott közbe Louis. Hirtelen nem tudtam mi baja van a születési dátumommal, de hamar kiderült nem az zavarta.- Chloe kicsit lehetnél lelkesebb! Engem is lelombozol annyira árad belőled hogy máshol akarnál lenni!- nézett rám mérgesen.
- Persze, mert ezek a kérdések hülyeségek! A Google-on az első találatban benne vannak, nekem erre nincs időm! Most fogok érettségizni, ezer és egy jobb ötletem van hogy mivel töltsem el ezt a délutánt!- mondtam idegesen. Nehogy már neki álljon feljebb amikor semmi köze sincs hozzám.
- Jó, akkor kérdezz te!- mosolyodott el kedvesen Liam, és visszahúzta Louist.
- Rendben.- bólintottam határozottan.- Mi történt veled és Perrievel? Min vesztetek össze?- vágtam azonnal a közepébe, és láthatólag mind az öten meghőköltek.
- Miről beszélsz?- kérdezte, de mind a ketten tudtuk hogy miről van szó.
- A bárban, amikor részegre ittad magad, bárkivel lefeküdtél volna. Az ember általában nem tesz ilyet ok nélkül, főként nem akkor ha menyasszonya van..- néztem mélyen a szemébe.
- Jó!- adta be a derekát- Összevesztünk, én pedig magam alatt voltam.- mondta, de mivel nekem nem volt elég ennyi, folytatta.- Láttam egy képet, ahol éppen csókolózik egy másik sráccal. Elmentem hozzá, és azt mondta csak az új klippjük miatt volt. Nem hittem neki, mire teljesen kiakadt, hogy hogy vádolhatom ilyennel. Így elviharzottam és a bárban kötöttem ki.- rázta meg a fejét lemondóan.
- De most már minden oké, nem?- néztem rá. Annyira cukik együtt!
- Csak egy kérdésed van!- mondta, innen meg levettem hogy nem.
- Várj!- mondtam, mire sóhajtott.- Az tényleg a klippjükből van!- ráncoltam össze a szemöldököm, ahogy beugrott a kép.
- Az lényegtelen! Nem mondta el, pedig tudta hogy fogok reagálni!- lett ideges.
- Szóval most azt várod, hogy ő kérjen bocsánatot amikor te nem bíztál benne?- zavarodtam össze.
- Ez nem az én hibám! Ő nem avatott be!- mondta felháborodva.
- Hát neked elment az eszed!- nevettem fel.
- Kössz az együttérzést!- motyogta.
- Komolyan elvárod hogy idejöjjön? Én Perrie helyében minimum azt várnám hogy térden állva könyörögj és...- kezdtem, de közbe vágott.
- Lehet hogy Brian ezt megtenné, mert apuci pici lánya vagy sok pénzel, de normális esetben ez nem így történik. Szólnia kellett volna, és lehet nem reagáltam a legjobban, de nem az én hibám hogy összevesztünk!- most már én is ideges lettem. Apuci pici lánya?! Fejre ejtették kiskorában?!
- Az az egyetlen szerencséd, hogy Perrie szeret! Ép eszű lány nem tenné meg, de ő biztos hogy bocsánatot kér ha már a barátja ilyen kis nyápic...- visszafogtam magam. Nem akartam vitát, még úgy is vár rám egy az ebéd utáni SMS-em miatt.
- Ááááááá, szóval akkor minden egyes nap amikor összevesztek, Romeo vesz neked egy csokor virágot, és könyörög hogy fogadd vissza?! És te ezt tartod normális párkapcsolatnak?!- állt fel idegesen. Nekem sem kellett több, azonnal felpattantam.
- Ha már annyira tudni akarod, NEM!- kiáltottam, de hamar vissza is vettem a hangomból.- Én tiszta szívemből gyűlölöm Briant és minden este könyörgök hogy adjon egy okot amiért szakíthassak. De akárhányszor is teszem meg, mindig vissza jön! Nem tudok szabadulni tőle, bárhogyan akarok is! Ha 20-szor nem csal meg egy hét alatt akkor egyszer sem, és hiába mondom meg neki, mindig csak annyit mond hogy "Elhalgass ribanc!". Szakítanék vele, és ahogy tudnám elengedte a nyakörvem végét, elrohannék hogy soha többet ne lássam. Ha én lennék Perrie, és te pedig Brian, még az ajtót is bezárnám hogy még véletlenül se tudj bocsánatot kérni, ha netán valamiért eszedbe jutna, nehogy okot adj rá hogy ne szakítsunk...- folyt ki egy könnycsepp a szememből, amit erőszakosan letöröltem.- Ezért van szerencséd hogy ti nem mi vagyunk!- mondtam, majd leültem a kanapéra.
- Akkor miért kezdtél el járni vele?- kérdezte meg most már teljesen nyugodtan és egyben megszeppenten.
- Nem akarok erről beszélni!- motyogtam.
- Én is elmondtam!- mondta unszolva.
- Az semmi ehhez képest. Ráadásul ha elkezdem csomó hazugságomra fény derül és minden eddig rólam alkotott kép összetörik, és nincs kedvem az elejéről kezdeni. - megint dühös voltam. Nem Zaynre, nem a többiekre, magamra. Arra hogy még egy rövid sztorit sem tudok elmondani anélkül hogy egy régebbi hazugságom ne keresztezné a tényeket.
- Chloe, mi semmit nem tudunk rólad!- guggolt le elém Zayn.- Azt is csak akkor tudtuk meg hogy itt vagy, amikor véletlenül összefutottál Louisal. Nem ismerjük a hazugságaidat, éppen ezért nyugodtan kezd el mondani az egész történetet, mert semmilyen képet nem tudsz lerombolni. Így legalább az eredeti verziót halljuk nem az internetét.- mosolyodott el lágyan, én pedig rávettem magam hogy megnyílok. Hogy jó vagy rossz ötlet, nem tudtam, de muszáj voltam elmondani valakiknek.
- Négy éve, amikor elhagytuk a házatokat, megtaláltuk Benit. Nagyon örültünk és rá pár napra beállított az apánk...- kezdtem. Mielőtt azonban folytathattam volna, a bejárati ajtó kicsapódott, és valaki a nevemet kezdte el ordítozni.

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok! :) Vár rátok egy kis meglepetés a blogomon! :) xxxx
    http://givemelovelikeneverbeforee.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönjük!!! Nem sokára kinn lesz!!! Nagyon örülünk hogy olvasod, és mégegyszer köszi a díjat!!!:)<33

    VálaszTörlés