Ez a nap is eljött... Liam betöltötte a 21.életévét. BOLDOG SZÜLINAPOT!! Szerencse hogy ma van egy ilyen ünnep, egyébként azon szomorkodnánk hogy mindjárt suli.
Az a fiú, aki egyedül töltötte a 16.szülinapját, ma ezrekkel ünnepel... Megmutatta, hogy igenis érdemes álmodozni!!! #HappyBirthdayLiam
Na de a lényeg, hogy úgy gondoltuk egy meglepetéssel kedveskedünk nektek ezen a csodás napon:) Ez egy bónusz rész, teljesen más mint a megszokottak. Még egyszer boldog szülinapot Daddy Direction...
Jó olvasást Directionerek;)
Liam Payne szemszöge:
*Szombat este az Activity után*
Zayn egy nagyot sóhajtva csukta be maga mögött a bejárati ajtót, majd lehuppant a kanapéra. Az arcát a keze közé temette, és fáradtan dörzsölgette. Teljesen megértettem. Most hirtelen minden rázúdult... Majdnem szét mentek Perrievel, megjegyzem egy hülyeség miatt, most tudta meg hogy van egy sosem látott rokona, ráadásul az a lány, aki felforgatta az életünk pár óra alatt, még két éve. Bár próbáltunk levenni egy kis súlyt a válláról, nem voltunk könnyű helyzetben. Először magában kellett rendbe tegye a dolgokat. Igazából attól tartok, hogy nem hogy segíteni nem segítettünk, még rontottunk is a helyzeten ezzel a játékkal. Tényleg gondolhattuk volna, hogy még nagyon újonc, nincs hozzászokva a hülyeségünkhöz, de persze mindig csak utólag okos az ember.
- Zayn?!- hallatszódott Louis fojtott hangja egy idő után. Látszott rajta hogy nagyon rosszul érzi magát, pedig ő sem így tervezte. Zayn fáradtan felemelte a fejét, és ránézett a barátjára. - Ne haragudj, nem így akartam. Azt gondoltam kicsit edzettebb, de nem kellett volna ezt játszanunk... Sajnálom!- mondta bűntudatosan.
- Semmi baj!- sóhajtott egyet, majd halványan elmosolyodott. - Azt mondta megkedvelt minket!- bámult egy pontot, miközben a mosolya egyre szélesebb lett. Mindannyian megkönnyebbülten fújtuk ki a levegőt, majd Harry hirtelen felpattant.
- Elfelejtettem valamit megkérdezni tőle!- hadarta, majd úgy ahogy volt, kirohant az utcára. Nem telt el sok idő, amikor kopogtatást hallottunk a bejárati ajtón. A fiúk egyöntetűen rámnéztek, mire feltápászkodtam, és elindultam kinyitni. Lenyomtam a kilincset, és kitártam a fadarabot, ám mielőtt megnézhettem volna ki van kinn, már nem állt ott senki. Ahogy kinyílt az ajtó, egy szállodai egyenruhába öltözött férfi kapkodva betolt egy ételes kocsit a házunkba. Csak pislogtam, majd hamar észhez tértem és követtem a szobába. A nappali és a konyha közötti folyosón megállt, így mindenki tisztán látta.
- Uraim, meghoztam a vacsorát! A kocsit hagyják csak itt, majd reggel kicserélem. Bármi kérésük vagy panaszuk van, csak hívják a konyhát, a telefonszám ott van a falon.- mutatott a bejárati ajtó mellett lógó képre. Minden ott volt, a konyha, a recepció, az orvos, a takarító, minden.- Jó étvágyat, és kellemes estét kíván Dan Rivers az egész szálloda nevében. Viszont látásra!- mondta, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is. Én még értelmeztem a hallottakat, amikor csörömpölésre kaptam fel a fejem. Niall harcolt az egyik tál fedelével. A felét felnyitotta, így kijött az ínycsiklandóan finom illat, azonban ahogy le akarta emelni az egészet, az a része is visszacsukódott amit amúgy kinyitott. A harmadik próbálkozásra már elég ideges lett, így rácsapott a tálra, ezt hallottam meg én is. A mohó kis szöszi azonban arra nem gondolt, hogy az ételt nem a hűtőből vették ki, így felvinnyogva elkapta a kezét a forró tetőről. Én mint jó barát, csatlakoztam a többiekhez, és hangosan felnevettem. Szegény Niall nem tartotta annyira viccesnek a balesetét, de legalább megtanulta hogy néha várni kell egy kicsit az ételre. A mosolygós Perrie sietett a segítségére, és megmutatta neki hogy mit kell csinálni ahhoz hogy le jöjjön az egész tető. Jó volt megint itt látni a lányt, jó volt látni a nevetéstől kipirosodott arcát és jó volt látni a csillogást a szemébe amikor Zaynre nézett. Niall durcásan bement a konyhába, és csak hogy lássuk haragszik ránk, csak két tányért hozott ki. Először azt hittem mind a kettőt magának hozta, de miután átnyújtotta az egyiket Perrienek, megbizonyosodtam hogy nem. Szedett magának mindenből, majd mint aki jól végezte dolgát lehuppant a tévé elé és már senki sem mondta volna meg hogy egy perce még játszotta a sértődöttet.
- Maradsz estére?- mosolyogtam kedvesen Perriere, mire ő is mosolyogva bólintott. Bementem a konyhába, majd kivettem négy tányért. Mi is leültünk a szöszi mellé, és elkezdtünk vacsorázni. Mit ne mondjak, tudnak főzni. Már majdnem befejeztük az evést, amikor nyitódott a bejárati ajtó, és az elveszett báránykánk belépett a házba. Egy bárgyú vigyor volt az arcán, amit hamar le is törölt, nehogy észrevegyük, de nem járt sikerrel, én megláttam. Ugyan nem volt nagyon feltűnő, de még mindig mosolygott, még evés közben is. Nem baj Harold, úgy is kiderítem...
Vasárnap reggel furcsa ébresztésben volt részem.
- Liam az enyééééém!- rontott be ordítozva Niall a szobámba, majd ráugrott az ágyamra és elkezdett ölelgetni.
- Nem!- hallatszódott Louis elváltoztatott hangja.
- Te már elvetted Harryt, Zaynt de még Perriet is! Csak Liam maradt nekem! Őt nem adom!- visította a szöszi és még szorosabban ölelt. Mit ne mondjak, még nekem is sok reggelente amit csinálnak, pedig lassan 4 éve együtt vagyok velük.
- Nekem ő is kell! Lásd be Niall, nem maradt senkid!- lépett be Louis a szobába. Egy tűzoltó felszerelést viselt, de mielőtt még jobban megnézhettem volna, olyan történt amire még álmomban sem gondolnék... Louis előhúzott a háta mögül egy poroltót és minden figyelmeztetés nélkül arcon fújt.
- Jajj bocsi, nem téged akartalak!- vihogott fel, vele együtt a mellettem fekvő Niall is, aki minden kosz nélkül megúszta, majd amilyen gyorsan jöttek olyan gyorsan mentek is el. Megint egyedül voltam, azzal a különbséggel, hogy most tele volt habbal az arcom és a felsőtestem is. Körül néztem, és sehol máshol nem volt hab, még egy pici sem, így leesett hogy Lou drága mégiscsak engem akart. Még pislogtam egy párat, hátha felébredek, de miután nem történt meg, elmentem lezuhanyozni. A tusolóból jöttem ki éppen, amikor meghallottam ahogy Zayn elordítja Louis nevét, majd Perrie röhögve felsikított, és a házban újra csend lett. Valyon Harrynél már voltak, vagy most mennek?!
Mire lementem a földszintre, már mindenki ott volt. Elég nyomott volt a hangulat, és mindenki ferde szemekkel méregette a két gonosztevőt. Niall és Lou nem nagyon tűnt szomorúnak, és bűntudat sem volt leolvasható az arcukról.
- Louis?!- rámkapta a tekintetét.- Mond... Honnan van neked tűzoltó ruhád?- kérdeztem meg, mert nem hagyott nyugodni.- Várj, rosszul kérdeztem.- javítottam ki magam, mert arra a válaszra nem vagyok kiváncsi.- Miért hoztad magaddal ide a tűzoltóruhád?- ez volt a helyes kérdés. Louis mindenttudóan elmosolyodott, és olyan fény csillant meg a szemében ami miatt letettem arról hogy meghallgassam a választ. Fáradtan lehuppantam az egyik székre, és magam elé vettem egy tányért, majd az asztal közepéről elvettem egy gofrit és elkezdtem reggelizni. Az egész társaság fáradt volt, kivéve persze a két jómadarat, akik most csendben majszolgattak egy-egy gofrit. Perrie Zayn öléből pislogott fáradtan, miközben egy gofrit próbált lenyomni a gyomrába. Zayn a barátnője vállára hajtotta a fejét, és biztos vagyok benne, hogy ha Pezz nem ülne az ölében, már rég elaludt volna az asztalon. Harrynek nem volt ekkora szerencséje, neki nincs barátnője, így ő lassan de biztosan haladt afelé,hogy belefejeljen a kakaójába. Csak fél szemmel néztem mit ügyeskedik, Perrie is csak néhány pislogás között nézett rá, Zaynnek csukva volt a szeme, de ott volt még Lous és Niall. Na ők, viszafolytott röhögéssel követték az eseményt, és szó szerint szurkoltak hogy a göndör fejeljen már bele. Nem kellett sokat várni, Hazza arca a kakaóban landolt. Azonnal ki is pattantak a szemei, de nem tudom a kakaó miatt vagy azért mert meghallotta Niall és Louis visító röhögését. Értetlen, kómás és csokis fejjel nézett fel hogy mi történt, mire én is elnevettem magam. Perrie is elkezdett halkan nevetni, amivel valószínűleg megzavarta a békésen alvó barátját, mert Zayn is kinyitotta a szemét, és elmosolyodott a látványon. Harry kómásan elbattyogott a fürdőig, és nem telt el sok idő, a két virgonc is felpattant és kivágtatott a konyhából. Hárman maradtunk, de nem zavart, végre csend lett. Fél szemmel néztem hogy mit csinálnak. Perrie, mint általában ha elbambul, egy apró mosollyal kezdte el forgatgattni az eljegyzési gyűrűjét, látszott rajta hogy nagyon büszke rá. Zayn résnyire nyitotta a szemét és miután meglátta mit csinál, nyomott egy puszit az arcára, és a kezébe vette Perrie jóval kisebb kezét. Mosolyogva néztem rájuk és rájöttem hogy hiányzik Sophia. Mintha hangosan mondtam volna ki, a telefonom megrezzent a zsebemben. Lassú mozdulattal vettem ki, majd bepötyögtem a kódot és szembe találtam magam a barátnőm üzenetével. Azt írta megérkezett, és hogy találkozzunk az étterembe. Több sem kellett, bekaptam a maradék gofrim és felpattantam. Épp csúsztak volna ki a padról, amikor Louis lehuppant az egyetlen kijáratba. Be voltam szorítva Zaynék és Lou közé.
- Ülj csak le Leyum!- vigyorgott rám az említett, mire én egy sóhajjal visszaültem a helyemre.- Szóval, mit csinálunk ma?- kérdezte pattogva.
- Én találkozok Sophal- vontam meg a vállam, ezzel is kihúzva magam a közös program alól.
- Mi lemegyünk a városba- hallottam meg Zayn hangját ma reggel először, Perrie pedig bólogatott.
- Niallal megnézzük a hotel golfpályáját.- jött be Harry, immár teljes harci díszben, felfrissülve.
- Szóval egyedül hagytok!- kezdett szipogni Louis, de mind tudtuk hogy igazából nem bánja.- Jó, akkor meglátogatom Chloet!- mondta vigyorogva.
- NE!- vágtuk rá egyszerre, bár tudtuk hogy csak viccel, fő a biztonság. Lehet most hagyni kéne szegény lányt egy kicsit.
- Jó, akkor elmegyek Elhez!- mondta duzzogva.- Ő legalább szeret!- pattant fel majd egy durcás dobbantás után elhagyta a szobát. Mivel amúgy is ezt csinálta volna ma, senki sem fektetett különösebb figyelmet az színdarabjára...
Gyors léptekkel haladtam a szálloda kerti bejárata felé, ugyanis kicsit késésben voltam. Lou drága elkapott mielőtt elszabadulhattam volna, és okosabbnál okosabb kérdésekkel bombázott a galambokkal kapcsolatban. Azt hittem már kinőtte ezt a korszakot, de elmondása szerint Kevin még mindig kísérti a rémálmaiban. Igazából nem tudom mi történt a kapcsolatukkal, Lou nem beszél róla sokat, csak annyit mondott hogy összevesztek... Éppen az előtéren vágtam át, amikor egy éles hang hasított a levegőbe. Egy pillanatra megfagyott a vér az ereimben, majd a hang tulajdonosát kezdtem keresni.
- Liam!- hallatszódott újra, és már biztos voltam benne hogy a bárból jön. Elindultam az emberek felé, mosolyogva köszöntem Rihannának, biztosítottam Pitbullt hogy nem baj hogy belém jött, vannak balesetek, majd megérkeztem a lányhoz. Egy fekete fotelben ült, és valamilyen koktélt iszogatott. Amint meglátott, felpattant és akaratom ellenére adott két puszit.
- Mit akarsz Taylor?!- sziszegtem. Már egy pillanat alatt felfordult a gyomrom, nem akartam tovább maradni. Csúnyán ért véget a Harryvel való kapcsolata, és már ez is egy elegendő ok ahhoz hogy ne beszéljek vele, de ezt még az idegesítő és kétszínű személyige is megtetézi, így már ha rá nézek akkor is a hányinger keringet.
- Jajj Liam, nem kell játszani a sértődöttet! Nincs itt Harry...- kacsintott és bár kívül unott pofát vágtam, belül már minden egyes hajszálát kitéptem.- Amúgy sem mondanám el neki!- próbált szexisen suttogni, de csak a röhöghetnék jött rám. Taylor Swift tipikusan azon ember csoportba tartozik, akinél nem tudod eldönteni mikor mond igazat és mikor nem. Nem lehet megbízni benne, mert nagyon jó színész, és tisztában is van ezzel a tehetségével. Harryt is így csavarta az ujja köré, pont ezért rajtam nem fog ki.
- Akarsz valami fontosat is, vagy csak gyakorlod a pasizós szövegeidet?!- néztem rá sürgetően.
- Igen, akarok!- kezdett megint vigyorogni, az én tenyerem meg viszketni. Ha nem lány lenne már lehet hogy pofán töröltem volna. - Mi van Harry és Chloe között?!- a hangja ridegséggel volt tele. Bevallom, megijedtem a gyors hangulatváltástól, de hamar rendeztek a vonásaim.
- Mi lenne?! Barátok! Egyébként sincs semmi közöd az életéhez! Nincs jövőtök... Sosem volt!- ideges voltam. Sikerült felhúznia. Tudom mire képes ez a nő ha akar valamit, és nem akarom hogy Chloet is bele vonja az undorító játékaiba.
- Láttam amit láttam!- mondta mélyen a szemembe nézve, majd visszaült a helyére, ezzel jelezve hogy nem kíváncsi rám.
- Tartsd magad távol Chloetól! Világos?!- hajoltam fölé, és farkasszemet néztem vele. Végül ő kapta el a tekintetét, én pedig megfordultam és idegesen elindultam a barátnőm felé. Szembe jött velem Selena, kezében két koktéllal, biztos Taylorhoz igyekezett. Rám mosolygott amit viszonoztam is. Nem értem hogy tudott ilyen rossz barátnőt választani. Teljesen másak... Míg Taylor egy minden lében kanál nőszemély, ő egy kedves, aranyos és mosolygós lány. Bár ezek szerint Taylornak is van rendes oldala, majd ha Selena is elhagyja akkor lesz "halott".
Most sikeresen elértem az étteremig, ahol szememmel a gyönyörű barátnőmet kezdtem el keresni. Hamar megláttam az egyik asztalnál, háttal nekem. Mosolyogva indultam el felé és amikor mögé értem a szeme elé tettem a kezem.
- Ki vagyok?- kérdeztem mosolyogva, és éreztem ahogy az ő szája is mosolyra görbül. Nyomtam egy puszit a puha arcára majd megkerültem az asztalt és leültem vele szembe. - Hogy utaztál?- kérdeztem kíváncsian.
- Jól.- mosolyodott el.- Annyira jól telt a nagyiéknál, olyan rég láttam már őket...- kezdte, majd csak mondta és mondta. Csak egy egy szót értelmeztem belőle, inkább végig a gyönyörű száját néztem ahogy formázza a szavakat. Nagyon hiányzott már, így belefeledkeztem a hangjának lágy csengésébe. Egy idő után arra eszméltem fel, hogy abba hagyta a beszélést és kérdőn nézett rám. Valószínűleg kérdezett valamit, csak nem hallottam mit.
- Öhmm... Tessék?- kérdeztem vissza zavartan, mire csilingelően elnevette magát.
- Hallottál egyáltalán valamit is abból amit mondtam?- kérdezte nevetve, én pedig kétségbeesetten kezdtem el kutakodni az emlékeim között, hátha valami beugrik, de semmi. Nevetve állt fel és jött át az én oldalamra. Beleült az ölembe, és átölelt. - Nagyon hiányoztál!- motyogta a mellkasomba.
- Te is nekem!- mondtam őszintén, majd megéreztem puha ajkait az enyémen. Végigsimítottam a nyelvemmel az alsó ajkán, bejutásért könyörögve, ami azonnal meg is adott, és a nyelveink lassú táncot jártak. Levegő hiány miatt váltunk el, ő pedig vissza hajtotta a fejét a mellkasomra. Csönd volt, nem csináltunk semmit, még is nagyon élveztem az együtt töltött időt. Egy hete nem láttam, és az elég sok idő, főleg úgy hogy minden időt ki kell használnunk amíg nem vagyok turnén...
- Sziasztok fiatalok!- hallottam meg apám hangját, és mind a ketten ránéztünk. Bőröndökkel állt előttünk, és mosolyogva figyelt.
- Már mész is?- kérdeztem csodálkozva.
- Igen, ez nem az én világom. Ráadásul anyád nélkül unatkozom!- nevette el magát. Anya a nagyiéknál van, valamiért oda kellett menjen, ezért nincs itt.
- Hát akkor jó utat!- öleltem meg. Sophi is elköszönt tőle, ő még puszit is adott, majd együtt integettünk neki ahogy egy londiner társaságában elhagyja a szállodát, ezzel együtt LA-t és Amerikát is.
- Na, mit csinálunk ma?- zökkentett ki a barátnőm kellemes hangja a gondolataim közül.
- Lemehetünk a városba...- dobtam fel az ötletet. Zaynék szájából megtetszett. Soph mosolyogva bólintott, így elindultunk kifelé.
- Viszont látásra Mr. Payne! Legyen szép napjuk!- köszönt el a bejáratban álló egyenruhás, én pedig mosolyogva bólintottam. Én biztosan szét unnám a fejem ezzel a munkával. Igazából az egész szálloda túl kedves, ami nem rossz, csak az embernek már néha kellemetlen ez a sok magázás és az hogy mindenhol jó utat és szép napot kívánnak. Megráztam a fejem, és elindultunk kifelé a forgó ajtón. Ahogy kiléptünk, elvakítottak a vakuk, és gondolkodás nélkül húztam magamhoz közelebb Sophiet. Miután megszoktam a villogást, nyugodtan körbenéztem, és egy másik embertömeg közepén megláttam Zaynt és Perriet, ahogy épp szállnak be egy fekete terepjáróba.
- Gyere!- ordítottam Sophnak, mert a nagy hangzavartól csak nehezen lehetett érteni mit mond a másik. Nagy léptekkel haladtam a kocsi felé, utat törve magamnak és a mögöttem siető barátnőmnek. Épp akkor értünk oda amikor becsukták az ajtót. Megfogtam a kilincset, majd kinyitottam, és előre engedtem Sophiet, majd én is beültem. Ahogy becsukódott az ajtó, hirtelen lett csönd, ami nagyon jól esett.
- Bocsi, nem akartam egy új kocsit szerezni...- néztem a velünk szemben ülőkre, mire elmosolyodtak. A két lány hamar elkezdett beszélni, valamilyen új ruháról, de bevallom őszintén, nem sokat értettem belőle. Láttam Zaynen, hogy ő is csak úgy tesz mintha figyelne, így úgy gondoltam ez a megfelelő idő hogy beszéljek vele.
- Találkoztam Taylorral.- mondtam halkan, de egyből felkapta a fejét és teljes testtel felém fordult.
- Mit mondott?!- ő is fojtott hangon beszélt, nem akartuk belevonni a lányokat, bár nem úgy tűnt mintha figyelnének.
- Megkérdezte mi van Harry és Chloe között. Olyan volt mintha fenyegetőzne. Mondtam neki hogy semmi köze az életünkhöz, de te is tudod hogy neki felesleges beszélni, egyik fülén be másikon ki.- mondtam szemforgatva.
- Ha rászáll Chloera, esküszöm kicsinálom, nem érdekel hogy lány!- mondta idegesen. Teljesen egyet értettem vele. Chloe nekem is olyan mintha a húgom lenne, nem bánthatja az az őrült nő!
- Mondtam neki én is, és hátha most az egyszer ért a szép szóból.- motyogtam, mire egyet értően bólintott.
- És ti hova mentek?- húzott vissza minket a valóságba Pezz kíváncsi hangja, amiért most nagyon hálás voltam.
- A hírességek sétányára!- mondta ki egyből Sophi, én pedig mosolyogva vettem tudomásul hogy ma oda megyünk.- Ti?
- Mi Beverly Hillsbe megyünk, sétálunk egyet!- mondta Perrie mosolyogva, és úgy tűnt Zayn, pont mint én, most hallotta először ezt az információt. A kocsi lelassított, majd a sofőr hátraszólt hogy itt vagyunk a hírességek sétányánál, mi elköszöntünk és kiléptünk az utcára. Összekulcsoltam a kezünk, és elindultunk a csillagok felé. Szerencsére nem ismertek fel sokan, így csak egy-kettő lány állított meg, amivel gyorsan végeztem.
- Oda nézz, ott az első csillag!- kiállított fel hangosan Soph, én pedig nevetve követtem. Nagyon fellelkesült, de én is ezt csináltam a fiúkkal amikor először voltunk itt...
A csillagok között sétáltunk, sok más emberrel. Rengeteg kép készült, és rengeteget nevettünk.
Láttuk Audrey Hepburn csillagát, van képünk Micheal Jacksonéval, Sophinak van SOK képe Johnny Deppével, nekem pedig Jennifer Anistonéval. Ott volt a Destiny'c Child-é, Shakira-é, Simon Baker-é, és még rengeteg legendáé. Még most, hogy én is híres vagyok, még így is eszméletlen érzés volt ott sétálgatni ilyen nagy nevek között, pedig nem most tettem először. Sokakkal már élőben is találkoztam, ennek mégis teljesen más volt a hangulata. Pár óra sétálgatás és fotózkodás után beültünk egy kicsit pihenni egy kávézóba.
Már 4 óra is elmúlt amikor folytattuk a sétálást, elbeszélgettük az időt. Még fotózkodtunk egy keveset, majd elindultunk visszafelé.
- Mikor találkozhatok Chloeval?- kérdezte mosolyogva. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jóban lesznek.
- Valami olyanról beszéltek a lányok, hogy elmennek vásárolni, úgyhogy legkésőbb akkor biztosan.- gondolkodtam. Tényleg említettek valami boltokat, meg ruhákat de mint minden normális fiú, az első butik névnél kikapcsolt az agyam, és csak bólogattam, nem értelmeztem semmit.
- Én ezt nem értem...- ráncolta össze a szemöldökét.- Annyira kedvesnek és úriembernek tűnt az apja amikor megjöttem, nem tudom elképzelni hogy olyan legyen. Mármint biztos igaz, csak nehéz elhinni hogy az a mindig mosolygó és lágy hangon beszélő férfi igazából egy kiállhatatlan zsarnok.- tűnődött, és teljesen igazat adtam neki.
- Az elején én is így voltam, és bevallom, amikor Chloe mondott róla valamit, nem is igazán hittem neki. Úgy gondoltam, hogy csak túloz, mert ellene történtek ezek a dolgok, de amikor bejött ordibálva a házunkba, akkor megértettem. Valami szörnyű volt nézni, hogy úgy beszél a saját lányával mint egy rabszolga hajcsár, és úgy kezeli, mint egy tárgyat amiért még fizetne is csak hogy elvigyék tőle. Chloe szó szerint rettegett tőle! Nagyon aggódom érte, a sok stressz nem tesz jót az embernek, és ő még fiatal is, még kevesebb a tűrőképessége mint egy idősebbnek.- eltűnődtem. Vajon milyen gyakran beteg? Biztos azoknak is van ahhoz köze, hogy mondjuk ki, érzelmileg sérült. Ezzel nem azt mondom, hogy fogyatékos, vagy hogy kevesebb mint a normális emberek, csak azt hogy sok trauma érte. Elvesztette az anyját, ami sajnos sok emberrel megtörténik, de ami ez után következett, az nem annyira átlagos. Az utcán volt, felnevelte saját magát és két kistestvérét, ,majd a házisárkány apjához került és szinte semmi biztos pont nincs az életében. Nincs pasija akiben megbízhatna, egy barátot sem említett aki mellette állna, egyedül a testvéreire és Olgára számíthat, ami néha nem elég. Remélem majd minket is ide sorol, itt az ideje hogy valaki segítsen neki talpra állni, mert ehhez nem elég egyedül ő...
- Menjünk be ide!- zökkentett ki Soph hangja a gondolataimból és elkezdett húzni egy bolt felé. Beléptünk az ajtón, és egy biztonsági azonnal megindult felénk.
- Ide nem jöhetnek be férfiak!- kezdett el kifelé tolni, de még pont volt annyi időm hogy megmondjam Sophnak hogy nézelődjön csak, megvárom kinn. Egy nagy sóhajjal ültem le a bolt előtti padra, és elő vettem a telefonom. Vajon mi lehet benn amit nem láthatok?! Ha Louissal történt volna ez, biztos hogy valahogy visszament volna, de én nem akartam bajt. Elkezdtem nézni a boltot, és megláttam alul a szellőző nyillást. Na, BooBear biztos ott mászott volna be, hogy aztán megbizonyosodjon hogy, bizony ez a bolt is olyan mint bármelyik másik. Nem bírja ha megtiltanak neki valamit, főként akkor nem, ha másnak megengedik. Lelki szemeim előtt már láttam is, ahogy a két méter magas kidobó kinyitja az ajtót, és kihajítja Louist rajta...
- Ezek nem tréfálnak!- ijedten néztem a mellém leülő barátomra. Éppen a nadrágjáról törölte le a port, amit a földetéréskor szerzett. Tényleg itt volt. Hitetlenkedve elnevettem magam... Bement, pont ahogy mondtam.
- Mi van benn?- néztem rá kérdőn. Ha már van lehetőségem, persze hogy tudni akarom.
- Nem tudom!- puffogott.- Ki gondolta volna, hogy a szellőző pont a biztonsági mögött ér véget?!- nézett rám felháborodva, belőlem meg kirobbant a röhögés. Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen?!
- Gyere be velem!- nézett rám csillogó szemekkel.
- Ki. Van. Zárva!- ráztam meg a fejem.
- Légyszi... Jó buli lesz!- győzködött vigyorogva.
- Nem Louis, nem mászom be egy boltba a szellőzőn át!- zártam le a témát...
- Menj már arrébb, nem látok tőled semmit!- szóltam rá Louisra, aki arrébb húzódott.
- Most menjünk ki, nincs itt az őr!- suttogta vissza... Na igen. Épp a szellőző végénél kuporogtunk, és a rácson keresztül szemléltük a boltot. Mondtam már hogy ha Lou valamit a fejébe vesz, azt meg is csinálja?! Na így kerültem én is ide.
- Biztos ott van valahol! Nem hagyja szabadon a boltot... Főként nem úgy hogy tudja hogy te is itt vagy!- forgattam meg unottan a szemem, majd még jobban rátapadtam a rácsra, hátha meglátom valahol a biztonságit. Egy két méteres ember nem bújhat csak úgy el!
- De, de nincs ott!- bizonygatta. Nem tudtam letörni a lelkesedését.
- Kit keresünk?- hallatszódott mögülünk egy férfi hang, majd a tulajdonosa helyet túrt magának, és bemászott közénk. Louissal együtt ránéztem, és megfagyott a vér az ereimben. A kidobó feküdt mellettünk, és kíváncsian vizsgálta a boltot.
- Ááááááááá!- ordítottam fel szinte egyszerre Louissal, és kilöktem a rácsot. Nem érdekelt ki néz, csak ki akartam onnan menni. Visítva ugrottunk ki a szellőzőből, és rohantunk a kijárat felé. Én majdnem eltaroltam a döbbent barátnőinket, Louis meg beleszaladt egy próbababa csoportba, egytől egyig felborítva ezzel mind a 4-et. Ez érdekelt a legkevésbé, megragadtam a vállát és felrántottam, majd együtt rohantunk ki a boltból.
- Basszus!- lihegte Lou ahogy kiértünk.
- Azt hittem egyedül vagyunk!- mondtam én is. Még mindig sokkban voltunk. Annak az embernek előttünk kellett volna lennie, nem mellettünk a szellőzőben.- Soha többet nem megyek be ilyen helyre!- esküdöztem.
- Az az ember nagyon ijesztő!- bólogatott Louis is, majd egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.
A mai nap tanulsága: Mindig nézd meg hogy van-e biztonsági őr a szellőzőben, és csak utána menj be... ~Liam Payne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése