2014. augusztus 3., vasárnap

The girlfriends


Sziasztok!
Köszönjük a kommenteket, és ha szeretnétek blogokat cserélni, írjatok nyugodtan és kitesszük... A másik dolog pedig, hogy örülnénk ha pipálnátok a fejeztek végén.  Nektek csak egy gombnyomás, nekünk viszont sokat jelent, úgyhogy előre is köszönjük!
Jó olvasást!


Chloe Rivers:
-Tele vagyok!-dőltem hátra a kanapén.
Niall furán nézett rám.
-Chloe, 3 szeletet ettél.
-Igen, mert mennyit kellett volna?
Louis szólt közbe.
-Chloe, ha úgy érzed, hogy jobban vagy, szívesen átkísérünk, ahogy végeztünk.-mondta csámcsogva.
-Köszi.
Liam becsukta az újabb kiürült pizzásdobozt, majd odapasszolta Lounak, aki egy íves dobással bevágta a sarokba a többi közé. Azért voltunk ilyen "lazásak", mert Mikának el kellett mennie, és tudtuk, hogy 10-ig nem jön meg. Itt hagyta a szobakulcsot, hogy ha elmegyünk, csak tegyük be a lábtörlő alá.
-Jól van, gyerekek, már csak egy van. Mármint nem egy szelet, hanem egy pizza.
-Elintézem!-intett Niall, és maga elé vette a felbontatlan dobozt.
A többiek már szintén jól laktak, de Zayn és Louis még bevállaltak egy-egy szeletet, hogy segítsenek Niallnak.
Végignéztem a fiúkon.
Mellettem Niall ült törökülésben, ölében a dobozzal, a másik oldalán pedig Zayn nyelte az utolsó falatokat. A hozzám közelebb eső fotelben Louis küzdött a pizzájával, ami szemlátomást nem akart elfogyni. A másik fotelben Liam terpeszkedett, a fejét hátrahajtotta, és becsukta a szemét. Lehet, hogy el is aludt. Harrynek nem jutott ülőhely, így végigfeküdt a padlón köztem és Louis között.
Elővette a telefonját, és fekve a feje fölé emelve kockult. Csönd volt. Hárman el voltak foglalva az evéssel, mi többiek pedig némán emésztettünk.
Harry egyszer csak felült, és a telefonját felemelte. Kezdett gyanús lenni.
-Harry, mit csinálsz?-kérdeztem, de akkor hirtelen villant a vaku, nekem pedig csak arra volt időm, hogy gyorsan magam elé tartsam a tenyerem.
-Megy föl twitterre!-röhögött a göndör.
-Azt már nem!-álltam fel-Add csak ide!
-Nem, nem. Ha kell, vedd el!-tartotta fel vigyorogva a mobilt, amin ott figyelt a csodálatosan előnytelen kép. A tenyerem a fél arcomat kitakarta, de a másik felén, meg olyan képet vágok, hogy senki nem ismerne fel rajta.
A telefon felé nyúltam, de mielőtt elvehettem volna, Harry elrántotta.
Dühösen néztem rá, de ettől csak még jobban röhögött.
-Hoppá! Ha nem tudod elvenni, nemsokára veled lesz tele a net.-mutogatta a képet kajánul mosolyogva.
-Add ide!-nyúltam hirtelen megint a mobil felé, de megint elrántotta.
-Harry, ez nem vicces.-mondtam elkeseredve a sokadik próbálkozás után, de a többiek fojtott nevetése egyből megcáfolt.
-Oké!-váltottam stratégiát, és igyekeztem aranyosan nézni a göndörre-Légyszíves, ne rakd ki sehová! Kössünk egy alkut: megtarthatod a képet, megmutathatod annak, akivel élőben találkozol, de nem rakod ki sehová.
-Nem!-nevetett fel-Ha nem akadályozod meg, akkor kirakom!-vigyorgott, mire megint megpróbáltam kivenni a kezéből. De sikertelenül.
Leguggoltam mellé a földre, majd megfogtam a karját, amiben a telefont tartotta, de rögtön átvette a másik kezébe.
-Majdnem-nevetett.
A másik keze felé nyúltam, mire azt kinyújtotta a másik irányba.
Nem baj!-gondoltam-Rajtam nem fog ki!
Egyik kezemmel letámaszkodtam a földre, a másikat pedig a telefon felé nyújtottam. Harry fölött átnyúlva tornáztam magam előre, így centiről centire kerültem egyre közelebb a telefonhoz.
A többi jómadár nem, hogy segített volna, Lou és Zayn már fogadtak is. Louis rám, Zayn Hazzára. Közben pedig, mint egy szurkolótábor, buzdítottak minket.
Már majdnem megérintettem a mobilt, mikor Harry a szabadon maradt kezével megcsikizte az oldalam, így a támasztó kezem kicsúszott, és egész testemmel ráestem a göndörre.
-Aaaa...-hallottam a háttérből, de már csak arra tudtam gondolni, hogy nehogy lefotózzanak most, mert ha ez felkerül a netre, akkor előfordulhat, hogy a fiú megszállott rajongói megvernek majd az utcán, hogy a "pasijukkal" hemperegtem.
-Hoppá!-mondta Harry, majd mielőtt még feltápászkodhattam volna, átfordult az oldalára, és én is vele, így átestem a másik felére. Gyorsan kapcsoltam, legurultam Harryről, és elkaptam a kezében tartott telefont. Azonban nem sikerült, mert a göndör erősen szorította a másik végét, és felülve egy nagyot rántott rajta. Makacsul markoltam a mobilt, ha már egyszer sikerült megfognom, így engem is vele rántott. Szóval megint ráestem, és együtt borultunk le a földre, ahol fetrengve harcoltunk tovább, azaz rángattuk a telefont.
Éppen Hazza volt fölényben, és Zayn már kérte el Louistól a pénzt, aki szakadatlanul kiabált, hogy "Gyerünk már Chloe, nem lehetsz ilyen béna!", mikor kinyílt az ajtó.
Ijedten fordultam meg, majd felültem amennyire Harrytől tudtam.
Az ajtón belépő Eleanor és Perrie rögtön meg is torpantak, és lemerevedtek.
-Srácok, minden rendben?-kérdezte végül Perrie.
-Ööö... ez nem...-kezdtem, de Harry kihasználta, hogy nem figyelek, és kirántotta a kezemből a telefont.
Louis és Zayn felálltak, hogy köszönjenek a barátnőiknek, Niall pedig csak intett, mert még mindig a pizzájával küzdött. Liam úgy látszott, bealudt. Kicsit megkönnyebbültem, hogy legalább ő nem látta a "harcunkat".
-Nyugi, ez csak bunyó.-vihogott Lou, majd visszaült a fotelbe, és az ölébe húzta a baratnőjét.
-Louis, neked miért van... ilyen illatod?-ráncolta El a homlokát.
Mindenki felnevetett. Eleanor kérdőn nézett a barátjára, aki megvakarta a fejét.
-Hosszú történet!
A lánynak kikerekedett a szeme.
-Azért mondd csak el!
-Hát az úgy volt, hogy...-gondolkodott Louis-röviden annyi, hogy kipróbáltam Mika férfi parfümjeit.
-Szerintem ennek határozottan női illata van-mondta El nevetve.
-Hagyjuk!-legyintett Louis.
-Valaki pizzát?-mutatta fel Niall a megmaradt két és fél szeletet-Tele vagyok!-mondta, majd felállt a kanapéról, és hozzánk csatlakozva ő is elnyúlt a földön.
A két lány kért pizzát.
-Na Louis, akkor kérem az öt dolcsimat!-tartotta Zayn a tenyerét.
El kérdőn nézett a barátjára.
-Fogadtunk.-legyintett az, majd előhalászta a pénztárcáját, és kifizette Zaynt.
-És mi volt a fogadás tárgya?-kíváncsiskodott Perrie.
-Hogy ki nyer-mutattak ránk.
Felálltam, és méltóságom utolsó morzsáit összeszedve Perrie elé léptem.
-Chloe Rivers vagyok.
Miután túlestem az ismerkedésen, és a fiúk segítségével kimagyaráztam, azt ami a belépő lányokat fogadta, elnézést kértem, és kimentem a mosdóba.
Égett az arcom. Talán, mert ciki voltam, de talán a bunyóban melegedtem ki. Hosszan folyattam a vizet a csapból, majd megmostam az arcom, és felnéztem a tükörbe.
Hát... nem hiszem, hogy valaha is néztem ki degeneráltabban. Fontos a jó benyomás az első találkozásokkor. Hát, ez nem sikerült valami jól.
A hajam teljesen összevissza állt (Harry ezért még megkapja). A szemeim karikásak voltak, elkenődött sminkkel. Még jó, hogy keveset tettem fel reggel. A fejemen félrecsúszott a kötés, úgyhogy inkább leszedtem. A seb elég csúnya volt. Feltúrtam Mika szinte összes cuccát, reménykedve, hogy mindent sikerül majd úgy visszatenni, hogy ne vegye észre, hogy hozzányúltam, mire találtam ragtapaszt. Leragasztottam a sebet, majd elraktam a csomag ragtapaszt.
Ismét szemügyre vettem a tükörképemet. A hajamat látva felnyúltam a felső polcra, ahol, mint megtudtam, a fésűt is tartja.
Elkezdtem kifésülni a hajam, de úgy tűnt, hogy Mika fésűje nem rám lett tervezve. Tudni kell rólam, hogy nagyon erős hajam van, és ha egyszer összekócolódik, akkor azt egy hosszú menet kifésülni.
Igyekeztem óvatosan kiszedni a csomókat, de egyszer csak reccsent a fésű. A szívem százszoros tempóra kapcsolt, és félve néztem rá a kezemben tartott fésűre.
Lenyeltem a káromkodásom, bár az iskolában minden nap hallok cifrákat, én igyekszem keveset használni őket.
Szegény fésűnek kitört egy foga. Mondjuk én törtem félbe fésűt, úgy, hogy csak meg akartam fésülni a hajam, de az nem másé volt.
A hajamba nyúltam, és kihúztam a kitört fogat.
Most mit tegyek? Tanácstalanul kezdtem el járkálni.
-Chloe, hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?!-suttogtam magam elé.
Fogtam a hiányos fésűt, és extra óvatosan megigazítottam vele a hajam, csak, hogy a látszat stimmeljen.
Ahogy végeztem, egy fokkal normálisabb lány nézett vissza rám a tükörből.
A fésűt visszatettem a helyére, és úgy döntöttem, hogy majd megmagyarázom Mikának, mikor legközelebb lesz rá lehetőségem.
Nagyot sóhajtva bólintottam még egyet a tükörképemnek, majd lenyomtam a kilincset, és visszatértem a társaságba.
Harry éppen azt tudakolta, hogy a lányok honnan tudták, hogy itt vagyunk.
-Hallottál már sms-ről, drága?-paskolta meg Lou a göndör fejét.
-Hát szerintem nekem az még modern találmány lehet...
Szégyenlősen álltam meg a kanapé mellett, mert nem volt ülőhely, és mégsem akartam a földre ülni.
-Chloe, szerintem nyugodtan fetrenghetsz a földön, nem kell szégyelld magad előttünk!-nevetett fel Zayn.
Legszívesebben eltűntem volna. Mindenki rajtam nevetett. Feszengve álltam, mert nem tudtam mit csináljak.
-Már nem lepődünk meg, eddig is azt csináltad!-mondta Louis nevetve.
Hátra léptem egyet, és könny szökött a szemembe. Tudtam, hogy nem akarnak megbántani, de a szavaik mégis egyre jobban meggyilkolták az önbizalmamat.
Megráztam a fejem. Elhalkult a nevetésük.
-Baj van?-kérdezte Lou.
Lesütött szemmel álltam, összeszorítottam a számat, mert tudtam, hogy, ha megszólalok, elsírom magam.
Hirtelen Niall állt fel.
-Chloe, nyugodtan ülj le!
Megráztam a fejem. Legszívesebben azonnal hazamentem volna.
A szöszke, mintha csak gondolatolvasó lenne, odalépett hozzám.
-Szeretnéd, ha átkísérnélek?
Bólintottam, majd nagyon halkan ennyit mondtam.
-Köszönök mindent, sziasztok.-elcsuklott a hangom, a szememből pedig kicsordult egy könnycsepp. Megfordultam.
-Szia Chloe!-hallottam a hátam mögül.
-Várj, hozom a táskád!-ez Hazza hangja volt.
Besietett a szobába, majd a táskámmal a kezében lépett hozzám.
-Köszi.-suttogtam.
-Nincs mit-nézett a szemembe aggódva-Chloe, ne haragudj!
Megráztam a fejem, majd gyorsan elfordultam, és kiléptem az ajtón.
A folyosón nekidőltem a falnak.
-Mindjárt jövök-intett Niall a többieknek, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Szipogva szemléltem a cipőm orrát. A hajam kitakarta az arcom, úgyhogy reméltem, hogy Niall nem látja, hogy sírok. Bőven elég, hogy Harry látta.
-Mi a baj, Chloe?-tette a kezét a vállamra.
Sóhajtottam, majd nagyokat pislogtam, hogy visszatartsam a könnyeim.
-Semmi, menjünk.-mondtam, és elindultam a lift felé.
A fiú némán követett.
Megnyomtam a gombot, majd vártam, hogy ideérjen a lift.
Niall csöndesen, maga elé meredve állt mellettem. Nem nézett fel, csak a padlón húzogatta a cipőjét.
Végre megjött a lift. Kinyílt az ajtaja.
Nem tudom, hogy örültem, vagy inkább bosszankodtam, mikor megláttam, hogy üres. Nem akartam kettesben lenni a szőkével, de azt még kevésbé akartam, hogy mások is legyenek ott.
Néha nehéz rajtam kiigazodni...
Beszálltunk. Niall a lift oldalának dőlve méregetett. A csend mintegy vibrált közöttünk. Egy klausztrofóbiás érzés kerített hatalmába, de nem tudtam mit tenni ellene, úgyhogy előkotortam a telefonom a táskából, hogy megnézzem az időt.
Háromnegyed hét körül volt, maradhattam volna még. De már nem mentem volna vissza, semmi pénzért.
A lift csengetett egyet. Megérkeztünk.
Magabiztosan megindultam keresztül a hatalmas téren. A szőke is ellökte magát a lift falától és ráérősen baktatott mellettem.
A cipőim egyenletes kopogtak a padlón. Igyekeztem magabiztos, kiegyensúlyozott látszatot kelteni, de nem igazán sikerült, mert a szememben csillogó könnyektől nem láttam túl sokat. Illetve láttam, csak homályosan.
Nagyot rántottam a kifele vezető üvegajtón, mert önbecsukós (vagy valami olyasmi, apa mindig elmondja, mi a neve, de sosem jegyzem meg), vagyis magától becsukódik utánad.
Ahogy kiléptünk egyből megcsapta az arcom a friss levegő. Egy picit hűvös volt, úgyhogy elkezdtem dörzsölgetni a libabőrös karom. Felhúztam a vállam, és mivel pulcsim nem volt, gyorsítottam a lépteimen. 
-Fázol?-kérdezte Niall váratlanul. Már egészen el is felejtettem, hogy ott van.
-Nem.-mondtam, de egyre inkább libabőrös karom egyből megcáfolt.
-Tessék!-bújt ki a szöszke a pulcsijából, majd felém nyújtotta.
-Ööö... köszi.-vettem el a sötétkék Pull and Bear pulcsit, majd egy pillanatra megállva belebújtam. Ahogy áthúztam a fejemen megcsapta az orrom a pulcsi tulajdonosának illata. Minden fiúnak van egy jellegzetes illata, a dezodor, amit használ, meg (furcsa ezt így kimondani, de) a testszaga keveredése, ami érződik minden ruháján. Szóval ez lenne a híres Niall Horané-szívtam mélyen magamba az illatot.
Na jó, elég a szaglászásból, nem kutyák vagyunk.
Ismertem az utat, úgyhogy céltudatosan kerültem meg a parkot, majd sétáltam át néhány ház között. Niall látszólag nem tudta, hogy merre megyünk, csak követett, amerre vezettem. Pedig elvileg járt már nálunk (igen, mikor fuvaroztak), de úgy látszott eddig nem terjed a memóriája.
Valamire mégis emlékezett, mert szavaival kizökkentett a gondolataim közül.
-Chloe, nem ez a tiétek?-kapta el a karom, mielőtt még villággámegyek szórakozottságomban.
-Ja de.-mosolyodtam el, majd a kezemmel kifésültem az arcomból a belógó tincseimet. 
Niall halkan felnevetett.
Elkomorodtam, mert a nevetése Harry kaján röhögését juttatta eszembe. A cipőm orrát fixíroztam, a szöszke, meg az arcomat kezdte fürkészni.
-Chloe...-kezdte-tudod, tulajdonképp mi már elég régóta ismerjül egymást. Most valamiért, nem feszegetem miért, biztos megvan rá az okod, de kerülni próbálsz minket. Én nem akarok bepofátlankodni a magánéletedbe, de tudd, hogy mindig melletted állok, állunk. Nagyon megkedveltünk mindannyian. És ma olyan jól elvoltál velünk, boldognak láttalak, most meg megint szomorkodsz. 
Ekkor már a sokadik könnycsepp gördült le az arcomon. Nem mertem a fiú szemébe nézni.
-Mi a baj?
Szótlanul megráztam a fejem. Nem tudtam/akartam neki elmondani. Nem vagyok közéjük való. Nem vagyok szupersztár, nem vagyok gyerekkori barátjuk, de még modell sem.
A keserű érzések elöntötték a szívem, és hirtelen szorosan átöleltem Niallt.
A fiút meglepetésként érte, de gyorsan a karjaiba zárt. 
-Ne sírj!-simította meg a hátam esetlenül.
A vállába fúrtam az arcom, és hagytam, hogy a könnyek eláztassák a pólóját.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de nem is törődtem vele. Végre találtam valakit, aki megért. Bár furcsa volt egy olyan srác vállán sírni, akit alig ismerek.
-Köszönöm-néztem komolyan kék szemeibe, mikor végre szétváltunk.
-Bármikor. Chloe, bármi van, nyugodtan hívj, vagy valami.
Felszaladt a szemöldököm.
-Nem is tudom a számotokat.
A fiú elvigyorodott.
-Te talán nem, de a telefonodban benne van.
-Hogy mi? Nem! Vagy... mi van?
-Amíg te Harryvel bunyóztál, Lou beleírta mind az ötünk számát.-vigyorgott.
Összehúztam a szemöldököm.
-De hát, le van kódolva...-kezdtem, de Niall még nagyobb vigyorra húzva a száját félbeszakított.
-Chloe, ha egy biztos kódot akarsz, akkor legközelebb ne az legyen a jelszavad, hogy Mika. Louis másodikra kitalálta.
-Mert mit próbált elsőre?
-"Onedirection".-mondta, mire felnevettem.
Megszakadt a beszélgetés, egy ideig mindketten némán meredtünk magunk elé.
-Niall, tényleg köszi, hogy átkisértél.-törtem meg a csendet-Ja és köszi a pulcsit!-bújtam ki az említett darabból.
-Nincs mit.-a fiú derűsen nézett maga elé -Bekísérjelek, vagy innen már megleszel?
-Köszi, megleszek.
-Akkor szia...
-Szia.-nyitottam ki a kaput, majd végigmentem a kerti ösvényen. A bejárati ajtóból visszanéztem.
Niall még mindig a kapuban állt. Ahogy meglátta, hogy visszafordulok, mosolyogva intett egyet, amit viszonoztam is, majd becsuktam magam mögöm az ajtót. 
A kistesóim a nappaliban ültek a tévé előtt.
-Mit néztek?-huppantam le Alex mellé egy nagyot sóhajtva. A képernyőre nézve azonnal meg is kaptam a választ.
-Basszus, azonnal kapcsoljátok ki ezt a szart! Hogy a francba jut eszetekbe ezt nézni?-kiabáltam az öcsémre.
-Reklám van a másikon.-jött a válasz.
-Épp most kapcsoltunk ide.-mondta Zoey-Úr isten!-kapta a kezét a szája elé.
A képernyőn éppen az egyik emberke állkapcsára rögzített szerkezet robbant szét, ezzel letépve az egész fejét.
Zoey öklendezve hajolt előre a kanapén. A távirányító után nyúltam, és gyorsan kikapcsoltam. Hogy jut eszükbe a Fűrészt nézni?!
-Zoey, nehogy idehányj!-mondta Alex, de a húgom már nem bírta visszatartani, odahányt a szőnyegre.
-Basszus...-állt fel Alex.
-Bocsi-nézett fel.
Néhány percig csönd volt, azon igyekeztem, hogy ne robbanjak fel. Zoey kisomfordált a fürdőszobába.
-Rendben Alex engedj vizet, megyek a felmosóért!

Mikor befejeztünk a takarítást, felmentem a szobámba, mert ennyi elég is volt a tesóimból.
Lehuppantam az ágyra. Úgy tűnt, mint ha hetek óta nem lettem volna otthon, pedig ma reggel még itt ugráltam izgatottan.
Hosszú nap volt...
Először a tabletták, majd Mika, az ájulás, Brian, az 1D, pizzázás, aztán birkózás Harryvel... Megrezzent a telefonom.
Felálltam, és az asztalhoz sétáltam. Csodálkozva nyitottam meg az új üzenetet, ami egy ismeretlen számról jött.
Szia, Chloe! Nem tudom, mi volt a baj, de nekem nyugodtan elmondhatod. Ha szeretnél egy csajos délutánt, csak szólj, és megyünk érted.:) -Eleanor xx
P.s:Lou adta oda a számod, ne ijedj meg:D
Elmosolyodtam. Sokkal kedvesebb velem, mint amennyit megérdemelnék. Az üzenetből úgy látszott, hogy Perrie is szívesen lenne velem. Biztos ezért van többesszámban a "megyünk". Mondjuk ezen csodálkozok a "hatásos" első találkozásunk után.
Elgondolkodtam. Biztos lehet valami ezekben a fiúkban (azon kívül, hogy tényleg helyesek) ha ilyen nagyszerű lányok a barátnőik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése