2014. december 21., vasárnap

25. I couldn't stop...


Sziasztok,
Meghoztuk a következő részt, reméljük tetszeni fog. Meg szeretnénk köszönni a gyönyörű designt Haruno Sakura-nak, nagyon szép lett, reméljük nektek is tetszik. Köszöntjük az 5.(!) feliratkozónkat, és nagyon örülünk hogy "csatlakozott" hozzánk.  Valamint a kommenteknek is nagyon örülünk, leírhatatlanul jól esnek a visszajelzéseitek. Ééééééés átléptük az 5000 oldal látogatást!!!!!! Egyszóval... KÖSZÖNJÜK!:) jó olvasást!!!:)<3

Chloe Rivers:

- Chloe Rivers, a barátnőm...- mondta Mika, és a riporter arcán megjelent az a mosoly amit a szaftos pletykák alatt szoktak viselni. Felfordul tőlük a gyomrom. 
Félve néztem a barátaimra. Egytől-egyig döbbenten néztek rám, pislogni se pislogtak. Látszólag semmi nem változott, ugyan úgy Mikába karolva álltam, azonban belül legszívesebben eltűntem volna. Nem reagáltak a mondatra, és ez talán kicsit még roszabb is volt, mintha azt tették volna amit elképzeltem. Majd megjelent mellettük Paul, és elkezdte terelni őket. Mostmár csendben haladtak előre, és pedig szörnyen éreztem magam. Nem találtam a helyem, és ahogy távolodtak, úgy kezdtem el feszengeni. Csak akkor tűnt fel, mennyire megnyugtatott a jelenlétük, a tudat hogy vannak velem olyanok, akik tudnak segíteni ha esetleg valami baj lenne. Megállt előttük a limuzin, és Paul kinyitotta nekik az ajtót. Mind beszálltak és Paul rám nézett. Nem felém, vagy véletlenül az én irányomba, a szemeimbe nézett. Kérdőn pillantott a kocsi felé, és megértettem amit mond. Határozottan bólintottam, majd a még mindig interjút adó Mika felé fordultam. 
- Bocsi, most jutott eszembe hogy holnapra el kell küldjek egy beadandót. Majd beszélünk!- mondtam olyan hangosan, hogy biztos meghallja a riporter is. Egy sietős puszit nyomtam az arcára, majd elindultam. 
- Még iskolás?!- hallottam meg a következő kérdést, de nem fordultam meg. Tudja, itt mindenki tudja ki vagyok, de gondolom így jobban ki tudja vesézni ezt a témát. Sietős léptekkel haladtam a kocsi irányába, miközben minden fényképezőgép engem fotózott. Igyekeztem minél normálisabb fejet vágni, de már kezdett nagyon elegem lenni. 
- Chloe, mikor jöttetek össze? Kérlek válaszolj! Miért távozik? Kérem válaszoljon!- ezek és ehhez hasonló kérdéseket hallottam minden felől, de nem álltam meg. Nem volt messze a kocsi, mégis kín-szenvedés volt míg elértem. Halkan megköszöntem Paulnak hogy megvárt, majd amikor épp beszálltak volna, egy riporter megragadta a vállam, és hátra rántott hogy szembe legyek vele. Zayn azonnal kipattant a kocsiból, és a derekamnál fogva maga felé kezdett húzni, Paul meg a vállánál fogva rángatta hátrébb az elvetemült újságírót. Azonban a kérdéseit még így is ki tudta mondani.
- Maga nem éppen Niall Horannal jár? Mit keres Mika közelében? Miért a One Directionnal távozik?!- a szeme szikrákat szórt, pedig nem tud semmit, sőt semmi köze hozzá. Nem tudtam megszólalni, összezavarodtam. Zayn óvatosan elkezdett a kocsi irányába húzni, majd miután magamhoz tértem gyorsan bepattantam. Természetesen a szöszi ült velem szembe, ki más. A kocsi halkan felbúgott, és mi elindultunk. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet velük eljönni.
Kínos csend telepedett ránk, én pedig nem bírtam. 
- Na, milyen volt az este?- mosolyogva fordultam feléjük, de azonnal le is került az arcomról, amikor a tekintetem találkozott Harryével. Pedig hogy most őt nem bántottam meg ezzel, az is biztos. 
- Ti... Jártok?- Niall rekedt hangja hallatszódott, és elkaptam a tekintetem a zöld szempárról. Meglepődtem. Niall szomorú volt, de a szemében mégsem láttam azt az elkeseredést és megalázottságot mint amire számítottam. 
- Öhmm... igen... a barátnője vagyok.- szörnyű volt ezt mondani. Nem azért mert azt mondtam hogy Mika barátnője vagyok, hanem azért mert hazudtam. - Niall, én sajnálom, el kellett volna mondjam, kérlek ne haragudj!- megrémültem. Megcsapott a tudat, hogy talán elveszíthetem és úgy hogy már Harryt sem tudhatom a barátomnak, egy szintén félreértés miatt, nem tudom hogy dolgoznám fel. Kigördült egy könnycsepp és ijedten néztem a kék szemeibe. Nem veszíthetem el!
- Hé! Nyugi!- nevette el magát halkan.- Nincs semmi baj!- mosolygott kedvesen- Mondjuk elmondhattad volna, de nem baj! Nem történt tragédia, aranyosak vagytok.- itt teljesen elvesztettem a fonalat. Nem értettem miért nem akad ki és miért nem ordítozik. Legszívesebben elmondtam volna nekik hogy ebből semmi nem volt igaz, én nem járok Mikával, de nem tehettem. Minden esetre egy óriási kő gördült le a szívemről ezzel az egy mondatával. Nincs semmi baj...
- Chloe, miért nem mondtad?!- kérdezte El. Nem volt ideges, halványan mosolygott, nem haragudott rám. 
- Nem tudtam hogyan mondjam el...- megcsörrent a telefonom. Ennyire még sosem örültem a kis készüléknek kapkodva vettem fel, de lehet ráértem volna. 
- Chloe, miért léptél le?!- halottam meg Mika ideges hangját. Na tőle, tényleg nem vártam hogy kiborul. 
- Öhmm, mondtam... El kell küldjek egy beadandót.- nem tudom miért hazudtam, de valahogy úgy éreztem jobban jövök ki ha ezt mondom. 
- Éjfél múlt! Mégis milyen beadandó kell mostanra?!- ideges volt, de nem tudtam miért. 
- T... Töri!- böktem ki az első tantárgyat ami eszembe jutott.
- És nem tudtad volna a kocsiban bepötyögni az e-mailt?
- Nem tudom fejből a témát!- most már én is kezdtem ideges lenni. Segítettem neki! Mi az hogy neki áll feljebb?- Amúgy is, ott voltam úgyhogy semmi bajod nem lehet!- a szavak csak kicsúsztak a számon, de nagyon mérges voltam. Nem hogy megköszönné, még kiakad. 
- Mi...- kezdte, de hirtelen eltűnt a mobil a fülem mellől. Ijedten kaptam utána, de Zayn már beszélt is.
- Cső haver, ne haragudj én kértem meg Chloet hogy jöjjön el, mert megbeszéltük hogy nálunk alszik. Csapunk egy nagy pizsipartit. Úgyhogy ne keresd, mert nem lesz otthon. Ja és gratulálok sikerült felszedned egy tinit! Na hali!- úgy tűnt a tinis mondatot kicsit gúnyosan mondja, de remélem hogy csak beképzeltem. Nagyokat pislogtam Zaynre, és próbáltam felfogni a hallottakat. Késő volt már nekem ehhez a sok eseményhez. 
- Na szóval édesem... Hogy is történt ez az egész?- kérdezte, és mindenki egy emberként fordult felém. 
- Öhmm...- kínosan elnevettem magam. Nem tudtam mit mondjak, mert félő hogy Mika mást mondott az interjúban. Lehet megérte volna figyelni, legalább abban a részben, amikor ott voltam. - Hát... Sokat beszélgettünk... Meg gyakran lógtunk együtt... És alapból egy rajongója voltam, és összejöttünk!- csaptam össze vigyorogva a tenyerem. Csak össze hoztam!
Eleanor gyorsan kikapta a telefont Zayn tenyeréből, és ujjai gyorsan jártak az érintőképernyőn.
-El, mit csinálsz?-kérdeztem.
-Csak bocsánatot kérek tőle, Zayn elég bunkó volt. Chloe, ne foglalkozz vele, mit mondanak, azzal jársz, akit szeretsz, és más nem számít.
Halványan elmosolyodtam, hogy legalább ő támogat. Illetve támogatna, ha ez az egész valóság lenne.
-De akkor is...-Zayn hangja kissé ideges volt -Hány éves is?!
Nem mintha nem tudta volna pontosan. Némán meredtem magam elé, és az ujjaimmal a ruhám alját piszkáltam.
-Várjatok, kiguglizom!-kapta elő Louis a telóját, El pedig hamarosan visszaadta az enyémet, és egy bátorító mosolyt s küldött hozzá.
Elolvastam a kedves üzenetet, amiben bocsánatot kér Mikától Zayn helyett is, és gratulál hozzánk. Ahogy végeztem, egy vérszegény mosolyt villantottam a lányra, csak, hogy lássa, sokat jelent, hogy velem van. A Zayn mellett ülő Perrie láthatóan össze volt zavarodva, hiszen nem tudta, hogy kinek az oldalára álljon.
-Chloe, ez nagyon pedofil!-Louis a telefonjából felnézve meredt rám, és kérdőn húzta fel a szemöldökét.
-Mennyi?-hajolt hozzá Niall is, engem nem hagytak szóhoz jutni.
-30 -Louis körbemutatta a megnyitott wikipedia oldalt.
Zayn csodálkozva meredt rám. Mint ha most tudta volna meg.
-Ezt most komolyan mondod? Gyönyörű vagy, az összes korodbeli srác oda van érted, te meg összejössz egy pasival, aki az apád lehetne...
-Zayn, hányas voltál matekból?-Perrie nevetve simította meg a barátja karját -11 évesen nem nagyon születik gyereke az embereknek.
Zayn csak sóhajtott egyet.
-Érted a lényeget.
A torkomban egyre nagyobb volt a gombóc, ami megakadályozta, hogy egy szót is kiejtsek a számon.
Louis is csatlakozott a "Team Zayn"-hez.
-Chloe, ez egy pedofil. Ráadásul biszex is, mi van, ha ott hagy egy pasiért?
Az ajkaim remegtek, ahogy beszédre nyitottam őket, és akárhogy próbálkoztam, egy hang sem jött ki a torkomon. A kérdő tekintetek kereszttüzében kezdtek könnyek gyűlni a szemembe. Tehetetlen voltam, és már megbántam a pillanatot, mikor ott hagytam Mikát a riporterrel.
-Zayn, Louis!-Harry hangja halkan, mégis tiszteletet parancsolóan hangzott végig az egész autón. Ritkán látni ilyen csendesen szomorúnak a mindig vidám Hazzát, de ha ilyenkor megszólal, mindenki rögtön elhallgat -Elég! Hagyjátok békén őket! Zayn, neked örülnöd kellene, hogy az unokatesód végre talált egy fiút, akit szeret, és aki viszont szereti. Tartsátok tiszteletben a választását, ha szeretitek!
Harry láthatóan befejezte a mondanivalóját, mert elhallgatott, és hátradőlt az ülésen. Egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét, egy félmosollyal az arcán nézett a szemembe. Az autóban, mint ha megfagyott volna a levegő, mindenki maga elé bámult, a gondolataiba mélyedve. Szomorkásan Harryre mosolyogtam, majd némán eltátogtam neki egy "köszönöm"-öt. Nem válaszolt semmit, csak nézett tovább ugyanúgy...
-Igazad van -Liam szólalt meg először, aki egészen eddig pártatlan maradt.-Srácok, hallgassatok Harryre. Gondoljatok arra, mikor a mi barátnőinket nem fogadták el a fanok, az hogy esett?
Láttam, hogy a három lány összenéz egy pillanatra, és az arcukon rengeteg érzés villan át a pillanat töredéke alatt.
-Oké-sóhajtott végül nagyot Zayn. -Chloe, nem mondom, hogy örülök nektek, de elfogadom, ha ez a döntésed-mondta, végig a cipője orrát bámulva, mire Hazza elégedetten bólintott.
Louis csak megvonta a vállát, és a fejét Eleanor vállára hajtva jelezte, hogy nem szól bele a további beszélgetésbe.
Néhány percnyi csend után úgy tűnt, az egész társaság túltette magát a híren, hogy én és Mika "együtt vagyunk". Éppen azon gondolkoztam, hogy felhozzak valami témát, mikor ismét megcsörrent a telefonom. 
-Na hogy ment?-hallottam Olga hangját, majd a kistesóim kiabálását, hogy ők is beszélni akarnak.
-Jól. Azt hiszem...
-Várj, kihangosítalak. Alex és Zoey csak miattad maradtak fent ilyen későig!
Halványan elmosolyodtam, majd körbenéztem az autóban az arcokon. Észre se vettem, hogy közben megálltunk, és mindenki csak arra vár, hogy én végezzek.
-Szia Chloe!-a kicsik álmosan, de lelkesen szóltak bele.
-Sziasztok! Nektek már rég ágyban lenne a helyetek!
-Hol vagy most?-ez Alex hangja volt.
-Zaynnel és a fiúkkal, elhoztak. 
Zayn automatikusan odakapta a fejét a neve hallatán, de látta, hogy csak telefonon beszélek, így visszafordult Perrie-hez.
-Figyeljetek, most késő van, menjetek aludni, holnap majd mindent elmesélek, jó?
-Rendben-egyezett bele Alex-Szia Chloe!-hallottam a távolodó lépteit.
-Beszélhetek Harryvel?-a húgom nem adta fel, még maradni akart.
-Mi? Nem. Miért akarsz vele beszélni?
-Miért ne?
-Jó, de miért pont vele?
-Mert olyan szomorúnak tűnik mostanában, meg szeretném tudni mi a baja.
-Zoey, aludj!-mondtam határozottan.
-Mit csináltál az én Harrymmel?-Zoey hangja egyre magasabb lett és nem állt messze a sírástól.
-Semmit-emeltem fel én is a hangom. Nem most akartam ezt megbeszélni. Sőt nem is akartam.-Szia!-nyomtam ki a még beszélő húgomat.
A kocsiban néhány csodálkozó tekintettel találtam szembe magam. Pár másodperc elteltével Zayn felém fordult. 
-Mehetünk?
Némán, gombóccal a torkomban bólintottam. Feszült voltam, és sok minden történt egy nap, amit még nem sikerült feldolgoznom.
Lassan mind kikecmeregtünk a kocsiból, és elindultunk befelé a One Direction házába. A cipőm orrát bámulva lépkedtem, mikor megéreztem valaki kezét a derekamon.
-Chloe, beszélnünk kell-vont félre Harry, majd a járda szélén megállva szépen lemaradtunk a többiektől.
-És nem mehetnénk be előbb?-kérdeztem.
-Nem. Ez nem tartozik senki másra.
-Oké...-a kezem kezdett libabőrös lenni-Akkor ácsorogjunk itt, vagy hol beszélgessünk? A bokorban?-néztem szórakozottan a járdát szegélyező bokrok felé.
-Jó ötlet -mondta Harry majd felkapott, és átemelt a bokor felett. Egy halk sikítás hagyta el a számat ijedtemben. 
Hazza letett a pázsitra a bokor túloldalán, majd ő is átugrott.
-Nem akarom, hogy felfázzunk-bújt ki a kabátjából, és a földre terítette. Ahogy leültünk, a zakójától is megvált, és felém nyújtotta.
-Köszi...-mondtam halkan, és a vállamra terítettem.
-Bocsi Chloe, de ezt muszály megbeszélnünk. Gyors leszek, oké?
-Oké...
- Szóval...- kezdte el, de nem folytatta. Értetlenül néztem fel rá, és ahogy a szemünk találkozott újra elkezdte. Ismét le akartam nézni, de nem engedte, a zöld szemei fogva tartották az enyémeket. - Nem értelek, semmit nem értek abból amit csinálsz! Engeded hogy megcsókoljalak aztán megsértődsz. Bocsánatot akarok kérni de te nem adsz esélyt! Azt mondom felejtsük el az egészet, te nem válaszolsz és meg se próbáld letagadni hogy láttad az üzenetet, mert tudom hogy nem igaz! Aztán ezt az egészet megdobod azzal, hogy összejössz valakivel, és nem hogy nekem nem, de senkinek nem szólsz róla! Szükségem van rád! Ha másként nem is, legalább barátként! Már nem tudom mit csináljak, nem tudom mivel próbálkozzak még! Megmakacsoltad magad és eldöntötted hogy nem szólsz hozzám, nem veszel tudomást rólam! De miért?! Szerintem még te sem tudod az indokot!- kifakadt. Csak pislogtam rá, miközben ő beszélt, beszélt és beszélt. Nem hittem volna hogy egyből a közepébe csap. - Én mindent megtettem, de nem értem neked mi bajod van velem! Ha nem akarod hogy barátok legyünk mond azt, hogy hagyjalak, de mond ki! Ne játszd a sértettet és ne tegyél úgy mintha ez mind az én hibám lenne, mert nem egyszer próbáltam meg rendbe hozni! Egy csók volt! Egy! Nem tudom mit vársz tőlem...- elkapta a tekintetét. Nem nézett többet rám, én pedig nem tudtam mit mondjak. Nem tudtam mit érzek, nem tudtam mit akarok. 
- Harry.... Én...- lassan felém fordította a szemét, de semmit nem tudtam kiolvasni belőle. Túl sok volt nekem ez egy napra. - Nem tudom!- mondtam ki idegesen. Egy keserű félmosoly jelent meg az arcán. Félreértette. Elkezdett felállni, de gyorsan rátettem a vállára a kezem és vissza nyomtam. A zakója lecsúszott a vállamról, és a hideg megcsapta a bőrömet. Nem éppen ilyen alkalmakra lett kitalálva ez a ruha. - Nem úgy értettem!- néztem mélyen a szemébe! - Nem szeretném ha rosszban lennénk, ahhoz túl fontos vagy nekem, meg a fiúk is, de jelen pillanatban nem tudom mit mondjak! Semmi erőm nincs, nem tudok gondolkodni! Túl sok minden történt ma... Kérlek térjünk vissza rá holnap!- könyörögtem. Nem akartam megsérteni, de tényleg használhatatlan állapotban voltam. Egy pillanatra az is átsuhant az agyamon, hogy  elmondom neki az egészet, elmondom, hogy nem járok Mikával, de aztán elvetettem. Egyszer biztos eljön majd az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, de ez nem az a nap. Halványan mosolyogva bólintott egyet, majd felállt. A tenyerembe temettem az arcom. Szét ment a fejem, teljesen ki voltam. Két kezet éreztem a könyökeimen, majd Harry felhúzott. A lábaim lefagytak így majdnem vissza estem a földre. Harry a meleg tenyereit rátette a derekamra, és megtartott. Az egész hátam libabőrös lett az érintése alatt, de valószínűleg csak azért mert nagyon kihűltem. A kezeim automatikusan karolták át a nyakát és bújtam hozzá. Éreztem ahogy a szoknyám feljebb csúszik, és a hideg levegő hozzáér a lábaimhoz. Szorosan simultam a széles mellkasához, megnyugtató érzés volt. A karjai szorultak a derekam körül, és az arcát belefúrta a hajamba. 
- Akkor szent a béke?- dörmögte a nyakamba, én pedig teljes testemben megrázkódtam. Hümmögve adtam tudtára, hogy a válaszom igen. Se erőm, se kedvem nem volt tovább folytatni a háborúskodását. Éreztem hogy elmosolyodik, és ez engem is mosolygásra késztetett. 
Nem tudom meddig állhatunk ott, de egyre hűvösebb lett. Nem akartam elrontani a pillanatot, de megfagytam. Szerencsére ő is észrevette, így elhúzódott. 
- Menjünk be!- mosolyodott el, és kitartotta a kezét. Vigyorogva bele karoltam, és miután felvette a kabátját a földről, elindultunk befelé. Udvriasan maga elé engedett az ajtóban. Gyorsan levettem a cipőm, majd bementem a házba. 
- Na fiatalok, megbeszéltétek a dolgokat?- kérdezte Louis sunyin mosolyogva. Aprót bólintottam, majd leültem Zayn mellé a kanapéra és a vállára hajtottam a fejem. Kicsit még nehezteltem rá amiért kérdőre vont a kapcsolatom miatt, de túl fáradt voltam hogy ezt figyelembe vegyem. 
- És akkor Luke azt mondta hogy...- folytatta Niall nevetve, és mindenki rá figyelt. Túl álmos voltam ahhoz, hogy értelmezzem hogy miről beszél, de a hangja megnyugtatott így könnyen el tudtam aludni. 
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de arra ébredtem, hogy két erős kar fonódik körém, és elemelkedek a kanapéról. 
- Zayn?- kérdeztem álmosságtól rekedt hangon. 
- Nyugi, csak beviszlek a szobádba.- mondta ő is halkan. Belefúrtam a mellkasába az arcom, és szorosabban fogtam a nyakát, míg ő elindult. Nem kellett sok idő, kipattantak a szemeim és kimásztam az öléből. Kérdő tekintettel nézett rám, én pedig lesütöttem a szemeim. 
- A végén még sérvet kapsz.- mondtam neki halkan, de a csend miatt tisztán lehetett érteni. 
- Chloe! Kicsit sem vagy nehéz!- a döbbenet és a düh is tisztán kivehető volt a hanglejtéséből. Tudtam hogy azért mérges mert azt mondtam hogy van rajtam felesleg, de erről nem nyitok vitát. 
- Jó éjjszakát fiúk!-hagytam figyelmen kívül a mondatát, és elköszöntem a még szobában tartózkodóktól. Elindultam a vendég szoba felé, de nem is én lettem volna ha nem botlok el a saját lábamban. Szerencsére csak meginogtam, de Liam már így is a kezem után kapott. Halványan rámosolyogtam, majd a szoknyám allját lefelé huzigálva hagytam el a szobát. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, rögtön rázuhantam az ágyra, és ahogy voltam, azonnal elaludtam. 

...Az iskolából tartottam haza fele, és elég zűrös napom volt. Megkaptam mindenkitől hogy miért vagyok együtt egy 30 éves biszex popsztárral, és a nap végére már teljesen elegem lett belőlük. Idegesen pattantam be a kocsiba, majd rátapostam a gázpedálra. Nem érdekelt, ha esetleg karambolozok, vagy ha megbüntetnek, csak nyomtam a pedált, igyekeztem minden dühömet kiadni. Jóval gyorsabban hajtottam mint a megengedett maximum, de hidegen hagyott. Minnél gyorsabban akartam haza érni. A telefonom megszólalt, tudtam, hogy Zayn az, nem néztem meg, de tudtam. A fejemben a nap emlékképei pörögtek. Ahogy az úgynevezett barátaim gúnyosan elfordulnak tőlem, ahogy a tanárok lesajnálón pihentetik rajtam a tekintetüket, és mindezt azért, mert segíteni akartam egy barátomon, akinek szüksége volt rá. Csupa jó szándék vezérelt, és csak rosszat értem el vele. Az értetlen tekintetek égették az arcom, de egyszerűen nem tudtam felfogni, miért fordult mindenki ellenem. Úgy gondoltam lekanyarodok egy mellékutcába, hogy ne zavarjon a forgalom. A sokadik töltelék utca után végre egy hosszúra hajtottam rá, így ismét megereszthettem a kocsit, hadd menjen. Hirtelen történt az egész. Egy kocsma ajtaja kinyílt és egy hosszú ballon-kabátos alak lépett ki az ajtón, az úttestre. Nem volt esélyem, kizárt volt hogy megálljak. Rátapostam a fékre, hogy legalább az ütközést csökkentsem, és ráfeküdtem a dudára. Az ember ijedten fordult felém, és a zöld szemeit az enyémekbe süllyesztette. Innentől mintha lelassítottak volna mindent. Láttam hogy egyre közeledek felé, de nem tudtam megállni. Pár lépésre voltam tőle, amikor a könnyek ellepték az arcom. Brutálisan mentem bele az emberbe, aki nekicsapódott a szélvédőmnek, majd onnan esett le az immár álló kocsi elé. A kerekeim hosszú fekete féknyomot hagytak az utcán, ahogy a fék megállította a kocsit, és mindenki kirohant megnézni mi történt. Én viszont csak egy dologra fókuszáltam. Kicsaptam az ajtómat és levetettem magam a mozdulatlan test mellé. Már a kabátból rá kellett volna jöjjek ki az, de a zöld szemek biztosra mentek. Zokogva ragadtam meg a kezét, ő pedig rám nézett. 
- Sajnálom...- nézett a szemembe. Ajkai lassan és fáradtan ejtették ki a szavakat.  A szemei zöld színe most fakó volt, nem csillogott. A keze görcsösen kapott az enyém után. Megragadtam a hideg, remegő ujjait, és a könny-áztatta arcomhoz szorítottam. Behunyta a szemét... Behunyta, és nem nyitotta ki többet. 
- Harry! Harry hallasz?!- kezdtem rázogatni. A könnyektől nem láttam semmit, de ott ráztam ahol értem. - Harry nem hagyhatsz itt! Hallod?!- bömböltem. Én ütöttem el. Megöltem.- Harry kérlek!-  sírástól eltorzult hanggal ordítottam, hiába csináltam bármit nem mozdult. A hangom süket fülekre talált. Hiába voltunk körbevéve emberekkel, senki sem foglalkozott velem. Görcsösen szorongattam a fiú egyre merevebb kezeit, és a könnyeim patakként folytak le az arcomon, a hajam a homlokomra tapadt, de nem törődtem vele, csak bámultam a fiú mozdulatlan arcát, a beszédre nyitott száját, az örökre bent ragadt szavakkal. Néztem a szemeit, amik olyan nyugodtan lehunyva pihentek, mint egy alvó kisgyereké. Remegve simítottam meg a haját.
-Nem halhatsz meg!-suttogtam remegő hangon, majd átcsaptam hisztérikus zokogásba.
A távolból sziréna hangja csapta meg a fülem, és még egyszer, utoljára, teljes erőmből megpróbáltam.- HARRY!...

2 megjegyzés:

  1. Ez valami eszméletlen jó!!!!!
    Alig várom a következőt!*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ashlee M.
      Köszönjük! Nagyon örülünk hogy tetszik!!!:)<3 igyekszünk a következővel és irtózatosan örülünk hogy visszajeleztél:*

      Törlés