A szemeim kipattantak, ahogy éreztem, valaki a vállamnál fogva rázogat.
Ijedten ültem fel, és néztem körbe. A sötét szobában voltam az ágyon, mellettem egy fiú térdelt. Éreztem, ahogy az arcomon könnyek folynak le, és agyamban lassan kitisztult a kép. Csak álmodtam. Remélem.
-Jól vagy, Chloe?-ez Louis hangja volt. Lassan ránéztem, majd bizonytalanul bólintottam.
-Te hogy kerülsz ide?-suttogtam, majd letöröltem a homlokomról az izzadságot.
-Hallottam, hogy kiabálsz, gondoltam megnézem, jól vagy-e -a fiú kicsit közelebb csúszott, és ülő helyzetbe tornázta magát.
-Kiabáltam...?-meglepetten kaptam a szám elé a kezem. Lou bólintott.
-Harry nevét kiabáltad.
Lesütöttem a szemem, és áldottam a sötétséget, hogy eltakarja Louis elől lángvörös arcomat.
-Chloe, minden oké?-fogta meg a kezem, mire ösztönösen elrántottam. Louis felhúzta a szemöldökét, majd kissé hátradőlve várta a választ.
-Igen-a hangom remegett, csakúgy mint az ujjaim, ahogy letöröltem a könnyeim-Jól vagyok.
-Ennél rosszabb alakítást, még életemben nem láttam-Louis gúnyosan, de mégis jó indulattal beszélt-Chloe, az éjszaka közepén sírva kiabálod Harry nevét. Ez minden csak nem oké.
-Eleanor nem haragudna, ha látná, hogy éjszaka átjöttél hozzám?
-Nem. Bízik bennem. Meg benned is. De ne tereld a témát!-mondta, de én az utolsó mondatot elengedve a fülem mellett folytattam.
-Igen, de a legjobb emberek is hibáznak. Ne mondd, hogy te nem!
-Igen hibázok, de ha arra gondolsz, hogy megcsaltam Elt a válaszom nem!-a fiú hangja értetlen volt, és zavart. Gondolom nem erre számított.
-És ha most megcsókolnálak?-ez még nekem is hamisan csengett, de nem gondolkoztam, csak kimondtam.
-Tudom, hogy nem tennéd. Chloe, nem vagy részeg!
-És ha bejönnél nekem?-valószínűleg kezdtem idegesítő lenni. Magam sem tudtam, miért csinálom ezt. Nem mintha kedvem lett volna Louisval bármit csinálni.
-Akkor tiszta erőből pofon vágnálak-nevetett fel halkan. Igen, ez csak is Louis szájából hangozhatott el.
-Megütnél egy lányt?-játszottam az ijedt figurát, bár tudtam, hogy Louis felfogta, csak viccelődök.
-Eleanorért bármit!-mondta komolyan, mire elmosolyodtam. Szívet melengetően csodálatos, és számomra érthetetlen volt, hogy szeretheti egymást ennyire két ember. Sosem hittem az igaz, sírig tartó szerelemben, de Louis és El elő példák voltak rá, hogy igenis létezik.
-Jól tennéd!-suttogtam a fiú szemébe nézve-De ugye tudod, hogy nem gondoltam komolyan, amiket mondtam?!
-Persze-húzta mosolyra a száját-De én igen.
-Ugye tudod, hogy én magam herélnélek ki, ha megcsalnád Elt?!-nevettem el magam halkan.
-Köszönöm -válaszolta komolyan. Néhány percnyi csend következett, mindketten gondolatainkba mélyedve ültünk az ágyon. Végül Louis törte meg a csendet.
-Megint elterelted a témát!
Leesett, hogy tényleg megfeledkeztem arról, miről is volt szó. A válaszom egyértelmű volt: NEM, nem vagyok jól. Még csak a közelében sem vagyok. Megvontam a vállam. Louis úgyis tud mindent, neki elmondhatom.
-Tudsz a csókról, igaz?
Néhány másodperc gondolkodás után rájött, miről beszélek, és lassan bólintott.
-Igen, de Hazza nem mondott el semmi mást, úgyhogy felvilágosíthatsz. Ha nem ivott volna annyit, szerintem a csókot sem mondja el.
-Louis...-gyűrögettem a takaró szélét. Tudtam, Mika a lelkemre kötötte, hogy ne beszéljek senkinek arról, hogy kapcsolatunk csak hazugság, hiszen az emberek pletykálnak. Tudtam, hogy nem szabadna, de mégis úgy éreztem, bízhatok Louisban.
-Igen?-a fiú szemei érdeklődve csillogtak a félhomályban.
-Ha most elmondok neked valamit, megígéred, hogy magadban tartod? Nem mondhatod el senkinek, se Zaynnek, se Harrynek, se Niallnak, se Liamnek, de Eleanornak sem. Érted?
Bólintott.
-Az az igazság...- kezdtem bele, de nehezebb volt kimondani a szavakat, mint gondoltam. Lesütöttem a szemem, és a sötétséget kezdtem szemügyre venni. Mikor nagysokára felemeltem a tekintetem, összeakadt Louis kéken csillogó szemeivel. Nem mondta, nem mondott semmit, de tekintete azt üzente, folytassam. Nagy levegőt vettem, és ismét belekezdtem...
Reggel nyűgösen ébredtem. Az éjjszakai csevelyünk Louissal nem segített nagyon a felfrissülésben. Elvánszorogtam a legközelebbi fűrdőhöz, és ijedtemben majdnem felsikítottam, de helyette inkább csak beharaptam a számat. Eleget ordibáltam mar az éjjel. Megfogtam az egyik fésüt és megpróbáltam valami elfogadhatót varázsolni a szénaboglyából a fejemen. Pár perc után feladtam, a fésüt idegesen levágtam a polcra és kitrappoltam a zárt helységből. Lentről hallottam a nevetéseket, így eldöntöttem társulok hozzájuk. Elindultam lefelé és a hangok egyre erősebbek lettek. Idegesen huzogattam lefelé a Zayntől kölcsön kapott pólót, ami bár nagy volt rám, mégis kellemetlenül éreztem magam benne. Valószínűleg az is tett egy lapáttal rá, hogy alatta csak egy bugyit viseltem, de már nem volt mit tenni.
Remélem senki más nem hallotta az esti jelenetem, főleg nem az érintett. Még mindig kiráz a hideg ha eszembe jut... Nagyon élethű volt. Viszont sehogy nem fér a fejembe, hogy miért pont most álmodtam azt, hiszen kibékültünk és minden rendben van köztünk. Miért pont Louis jött át?
- Chloe, gyere le, nem harapunk-nevetett rám Zayn. Fel sem tűnt hogy megálltam a lépcső közepén, így piros arccal lementem. Mosolyogva nyomott egy puszit az arcomra, majd elém húzott egy tányért tele palacsintával. Jóízűen kezdtem el falatozni, és mosolyogva hallgattam a fiúk beszélgetését. Vagy nem hallottak este, vagy Louis megnyugtatta őket, a lényeg hogy nem jegyeztek meg semmit. Reggeli után elköszöntem tőlük, és hiába marasztaltak, mondván hogy tanulnom kell, hazamentem. Igazából nem lódítottam nagyot, tényleg tanulnom kell, csak nem végig azt fogom csinálni. Mosolyogva mentem be a házunkba, a reggeli rosszkedvem teljesen elpárolgott.
- Sziasztok!- kiálltottam el magam, de sehonnan nem jött válasz, a ház üresen csengett. Értetlenül mentem be a konyhába, ahol a hűtőn megláttam Olga kézírását. Nem véletlen, tudja hova tegye az üzenetet hogy biztos megtaláljam. "Chloe édésem, elmentem egy barátnőmhöz, csak este jövök. Zoey és Alex vidámparkban vannak, apádnak meg volt már vidámabb napja is. Lehet jobb lenne ha nem maradnál otthon, ne rajtad robbanjon. Puszi, Olga..." Tudomásul vettem a tényeket, összepakoltam a szükséges dolgaimat majd visszamentem a fiúkhoz.
- Chloe, csörög a telefonod!- hallottam meg a tompa hangot a zárt ajtón keresztül. Egy nagyot sóhajtva csuktam össze a történelem tankönyvemet, majd a hasalástól elzsibbadt karjaimat kezdtem nyújtóztatni. Nem siettem különösebben, aki hív az tartsa, ha meg kinyomja nem volt fontos. Ilyen egyszerű. Pároslábbal ugráltam le a lépcsőn, ezzel is újra életre keltve a végtagjaimat. Több mint másfél órán keresztül ugyan abban a pózban tanulni elég kimerítő. De szerencsére már csak hetek kérdése és vége! A nappali felé menet a helyére tettem az egyik papucsot, valószínűleg Niallét, mert manó cipő alakja volt... Sőt még egy kis csengő is lógott az orrán.
Már akkor hallottam a csengőhangom mielőtt beléptem volna a szobába, és mivel a szám már a közepe felé járt rákapcsoltam a tempóra. A nagypapám neve villogott a képernyőn én pedig gyorsan elhúztam a kis ikont.
- Szia papa!- köszöntem neki vigyorogva, majd lehuppantam a kanapé legközelebbi felére. Nem zavartattam magam hogy így fél testtel Liamre érkeztem, lusta voltam arrébb menni.
- Szia Chloe! Már azt hittem sosem veszed fel!- nevetett öblös hangján én pedig akaratlanul is elmosoyodtam. - Gépközelbe vagy?- kérdezte, de nem várt választ, máris hadart tovább.- Gyere Skypra, hívom Benit is.- majd mielőtt még megmukkanhattam volna kinyomott. Sóhajtva álltam fel a kanapéról, majd odabattyogtam a tévéhez. Össze-vissza nyomogattam rajta a gombokat, magam sem tudom miket, amikor végre bejött az internet. Diadalittasan csaptam rá a térdemre majd felálltam és visszazuttyantam a helyemre. A távirányító segítségével megkerestem a Skypot, majd nagy küszködések árán sikerült bejelentkeznem. Alig hogy zöldre váltott a kis ikon a képem mellett, máris jelzett hogy kapásom van. Ezt az egy gombot már nem nyomtam félre, így azonnal meg is jelent fél képernyőn a nagypapám a másikon pedig Beni.
- Mi tartott ennyi ideig te műszaki zseni?!- vihogott a kamerába köszöntés gyanánt a bátyám. Egy szemforgatással díjaztam a nemlétező humorát, de meg mielőtt valami frappáns beszólással én is üdvözölhettem volna, papa elkezdett beszélni.
- Chloe hol vagy? Elköltöztetek? Vagy melyik szobából hívsz?- kezdett a kérdéseivel bombázni.
- Nem, Zaynéknél vagyok- nyugtattam meg gyorsan, majd megelőzve a további kérdéseket folytattam.- Olga elment otthonról én meg nem szerettem volna egyedül lenni. A kicsik is valakihez átmentek így én idejöttem tanulni.- kicsit lerövidítettem a sztorit és kihagytam belőle hogy apának rendkívülien rossz napja van. Amiről nem tud az nem fáj neki... és nem mellesleg nekem sem. Bólogatott miközben beszéltem, ezzel jelezve hogy figyel rám. Valami furcsa volt rajta, mintha sápadt lenne vagy hasonló.
- Papa jól vagy? Olyan furcsán nézel ki!- kicsit halkabbra vettem a hangerőmet. Berögzült szokás, hogy ha betegségről van szó szinte suttogok, hátha úgy nem valós annyira.
- Pont ezt akartam kérdezni! Minden rendben?!- kérdezte Beni is.
- Persze, persze!- nevette el magát- Ma megyek az orvoshoz általános vizsgálatra biztos csak azért vagyok sápadt. Nem szeretem a szurikat!- kacsintott egyet a kamerába, majd elnevette magát. Hiába, ő mindig gyerek marad. Mosolyogva megnyugodtam, majd ráhajtottam a fejem Zayn vállára amint helyet foglalt mellettem. A fiúk mind beözönlöttek a szobába, gőzöm sincsen honnan majd köszöntötték egymást a kamera túloldalán lévőkkel.
-... Én meg mondtam neki, hogy "Hölgyem! Engem udvariasságra neveltek, de azért nekem is vannak határaim!" Majd belelöktem a medencébe.- fejezte be a történetét arról hogy hogyan mászott rá egy nő az idegeire a gyógyfürdőben. Robbanásszerűen tört ki mindenkiből a nevetés, ráadásul hogy mindezt pont ő csinálta mégviccesebb volt. Elképzeltem ahogy a már 80+-os nagyapám egy jól irányzott csípő lökéssel vízbe taszít egy idős hölgyet, majd mint aki jól végezte dolgát tovább sétál. - Szóval csak a szokásos...- mosolyodott el, vállát megvonva és ezzel befejezte a "hogy telnek a napjaim" témát.- De itt most nem én vagyok az akinek nagy dolgok történnek az életében! Chloe édesem mesélj csak!- vigyorgott rám és lelki szemeim előtt láttam ahogy megveregeti a vállát a zseniális átvezetése miatt. Mert meg kell hagyni ezt rendesen kitervelte. Zavartan fészkelődni kezdtem a helyemen és minden energiám arra összpontosítottam hogy elsüllyedjek. Ismertem ezt a mosolyát, tudtam hogy nem tetszik neki amit hallott és róla lévén szó, ezt meg is fogja említeni.
- Képzeld!- csapta össze a tenyerét és tudtam, elkezdődött. Bármennyire is szeretem az egyetlen élő nagyszülőmet, ilyenkor ki nem álhatom. A toleráló képessége mérhetetlenül alacsony és ő tipikusan az az ember hogy ami a szívén az a száján is. Ez a párosítás pedig nem mindig biztató. - Néztem a híreket, majd felvillant egy kis ikon a bal felső sarokban- kezdett nagyon bele menni a részletekbe, ami pedig annyit jelent hogy nagy dolog történt- ami jelezte hogy a tizennégyesen rólad is szó van. Egy vacsorát mutattak. Azonnal kiszúrtalak, mert bármilyen tömegben megtalállak, és persze a hófehér ruhád sem volt hátrány ebben a helyzetben. Gondoltam megnézem mi történik az unokámmal, így nem kapcsoltam tovább. Az első dolog ami felkeltette az érdeklődésemet az az volt, hogy nem a One Directionnak voltál, sőt még a közelükben sem tartózkodtál szinte egész este. Aztán megláttam melletted azt a tagot, hogy is hívják, Mika?- nézett rám, de egyetértést nem várva darált tovább- tudtam hogy jóban vagytok, mintha már meséltél is volna róla valamikor, így megnyugodtam. Aztán felálltatok és mindenki elindult kifelé. Még én is le tudtam szűrni hogy ezek szerint vége van a nagy eseménynek, így kicsit megnyugodtam, mert féltem hogy valami zűrzavart okozol. Kinn aztán a vörös szőnyegen megállították hogy adjon interjút. Kicsit feljebb vittem a hangerőt, mert nagy volt a zaj. Aztán azt mondta hogy a barátnője vagy. És tudod min lepődtem meg? Hogy nem tagadtad!- nézett méllyen a kamerába majd elhallgatott pár percre.- Egy nálad majdnem kétszer idősebb ember hívott a barátnőjének és az én unokám csak állt és nem rázta meg a fejét.- mondta hitetlenkedve. Hiába számoltam sehogy nem jött ki a matek hogy hogy lehet kétszer annyi idős amikor csak 30, de jobbnak láttam nem megszólalni. - Aztán meg a hazádhoz hűen, sokakat megszégyenítő gyorsasággal, angolosan távoztál. Ahogy elhajtott a kocsitok azonnal kikapcsoltam a tévét, és csak meredtem magam elé. Azon gondolkodtam hogy vagy elment az a maradék józan eszed is, vagy van valami a háttérben...- mondta nyomatékosan. Olyan jó érzés hogy mindenki tiszta szívből támogat... Még akkor is ha ez igazából nem valós, ők ezt nem tudják és azért egy minimum tisztelet nekem is jár! - Úgyhogy most megkérdem. Történt valami amiről tudnom kéne?!- nem volt ideges, a hangja mégis számonkérően csengett. Ezekben a pillanatokban lehet könnyedén megmondani hogy apa és közte rokoni kapcsolat van.
- Ne most!- csak ennyit mondtam. Nem beszélhettem meg vele ezeket a dolgokat itt, mert öten lennének szem és fül tanúi a beszélgetésnek, olyanok akiknek nem kéne.
- Papa!- szólalt meg Beni is végre...- Es complicado!- mondta artikulálva én pedig mosolyogva hátradőltem. Igen, Beni spanyolul beszélt. Nagypapám sokáig élt kinn Spanyolországban, így amikor meglátogattuk elkezdett tanítani minket. Beninek nagyon jó a nyelv érzéke, így ő mára már szinte hibátlanul beszéli a nyelvet, míg én csak motyogok. Nem tudtam megtanulni hiába erőlködtem, de egy két dologra azért emlékszem. Amíg a bátyám hadarta a részleteket, én a körömlakkott kapargattam a körmömről. Pár szót azért sikerült elcsípnem így biztosra menve hogy jó dolgokat mond.
-.........pletykák........ kétségbeesett......... segítség...... kedves- kezdte- segít....... álbarátnő........ nap...... utálat....- majd vagy öt percig olyan gyorsan beszélt hogy az első két mondatnál feladtam a koncentrálást. A legutolsó szót azonban ismét megértettem.- Titok!- fejben gratuláltam magamnak amiért ilyen zseniálisan lefordítottam a dolgokat, majd felnéztem a nagypapámra. Mosolyogva bólintott.
- Jól tetted!- mosolygott rám, és mivel én a kicsit is tudom értékelni, megnyugodtam hogy legalább utólag igazat adott nekem. - Na, mennem kell mert vár a doki!- mondta körülbelül annyi életerővel mintha a fogát húznák. Nevetve köszöntünk el tőle, majd miután Beninek megköszöntem a tolmács szerepét, valami eszméletlen sűrgős dologra hivatkozva ő is kilépett. A tarkómat dörzsölgetve nyomtam ki a tévét majd egy sóhajjal felnéztem az engem bámuló fiúkra.
- Baj van?!- kérdeztem teljesen ártatlan arccal. Nem véletlenül nem úgy mondtam el hogy ők is értsék!
- Chloe?!- mondta Niall. A hangja szárazabb volt mint szokott lenni, de nem értettem miért. Megköszörülte a torkát, majd folytatta. - Ugye tudod hogy én tudok spanyolul?!...
Percek óta bámulom Niallt pislogás nélkül. Sehogy nem tudom felfogni hogy mindent értett. Hirtelen bűntudat, megalázottság és kétségbeesés kerített hatalmába. Megígértem Mikának, hogy titokban tartom, erre mindenki megtudja mintha csak Twitteren írtam volna ki. Beni, Alex, Zoey, Olga, a papám, Jess, vagyis gondolom Beni elmondta neki, Louis és mostmár Niall. Ezt nagyon megcsináltam. A fiúk Louis kivételével mind Niallt fürkészték, és telepatikusan próbálták kiszedni belőle miről volt szó. Ő viszont nem nézett rájuk, végig engem bámult. A szemében értetlenség csillogott de mégis tudtam hogy megértette a nagyját a dolgoknak.
- Miért nem mondtad?!- a hangja csalódottan csengett az én szívem pedig görcsbe rándult. Nem akartam megbántani semelyikőjüket, de hiába igyekszem mindig elrontom. Bosszúsan sóhajtottam. Hiába próbálkozok megváltozni a kedvükért, azért hogy végre azt mondhassam a magam ura vagyok és nem egy báb, bárhogy erőlködöm mindig egy gödörbe kötök ki. A különbséget is csak én látom, hiszen eddig tudatosan ástam ki magamnak a védő árkomat, de most véletlenül kaparom ki a földet magam körül.
- Te elmondtad volna?!- nem akartam bunkó lenni, de a hangom szárazabb lett mint gondoltam.
- Igen Chloe, megérdemeltünk volna egy magyarázatot!- vágott vissza mérgesen, én pedig összerezzentem a hirtelen hang miatt. - Meddig kell még hangoztatni neked hogy bízhatsz bennünk?! Mit vársz mit csináljunk?!- a düh tisztán kivehető volt a hangjából, és ennyi elég volt a többieknek is hogy mérgesen méregessenek. Én örülök hogy jóban vannak, de ilyenkor igazán félretehetnék ezt a köteléket és maradhatnának pártatlanok. Nem kellett sok, engem is felhergelt a mondanivalójával és görcsösen kezdtem védeni a saját igazam.
- Miért mindig engem kell elő venni?!- hangosabban beszéltem mint ő, és kicsit hátra is hőköltek. Nem számítottak arra hogy vissza szólok és ez egy kis önbizalmat adott. - Biztos vagyok benne hogy ti sem mondtok el nekem mindent! Akkor én miért legyek kivétel?! Nem vagyok hozzá szokva hogy be kelljen számoljak valakiknek minden egyes tettemről és mint látjátok nem vagyok a legjobb újonc! De igyekszem!- nagyon dühös voltam. És akkor fény derült még egy rossz tulajdonságomra... Ha valaki felhúz, rajta töltöm ki az előző kiborulásom óta felgyülemlett düht... És mivel nagy a tűrőképességem, elég sok dolgot szoktam ráuszítani az illetőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése