39. Last piece of the puzzle

Sziasztok,
Perceken belül vasárnap lesz (mire kint lesz,  addigra biztosan), úgyhogy meghoztuk a részt:)
Köszönjük szépen a visszajelzéseket, tényleg jól esik, mikor látjuk, hogy kommenteltek<3
Ezen kívül még lenne valami. Kicsit túltengettek bennem az ötletek, és elég régóta gondolkodok, írogatok egy ötletet, és most úgy döntöttem, miért ne...kezdek egy blogot.
Örülnék, ha benéznétek, bár még csak a prológus van fent, de az első fejezetet hamar kirakom: dreamingwithlouis.blogspot.hu
Ettől még ketten fogjuk folytatni ezt, ugyanígy marad minden.:))) <3
Ja és oldalt tart a szavazás még 3 napig, jelöljétek be, hogy szerintetek kinek a szemszögéből legyen rész a blogunk nyitásának évfordulóján!
Jó olvasást!!:)

-LovedYouFirst



Chloe Rivers:

Idegesen álltam, kezemben a telefonom szorongatva. A gyomrom görcsbe rándult az izgalomtól. Már csak 7 perc, és újra látom a legjobb barátnőmet. Négy éve először... Vajon milyen lehet? Nagyon megváltozott?

Hallottam, hogy landol egy gép, és az órára pillantva megbizonyosodtam, hogy ez AZ a gép. Az a gép,  amin a múltam egy apró darabkáját készült visszailleszteni az életem kirakójába. Minden másodperccel nőtt az izgalmam, így a telefonom tokjával kezdtem babrálni.

Egyedül voltam, és még annál is inkább egyedül éreztem magam. Megkértem a fiúkat, hogy ne jöjjenek velem. Akármennyire is tartottam ettől a találkozástól, ez csakis rám és Melissára tartozott. Beharaptam a szám, és összefogtam magamon a vékony kardigánomat.

Az emberek özönleni kezdtek, magukkal hozva a távoli földek friss illatát. Mindenki igyekezett a csomagkiadáshoz, mindenki sietett. Láttam az emberek szemében az izgalmat, ugyanazt a csillogást, amit az én szememben lehetett látni két éve, mikor apa magángépe landolt.

Mi van, ha nem ismerem fel? Úgy hasított a fejembe a felismerés, mint egy villámcsapás. Hiszen, lehet, hogy már egyáltalán nem olyan, mint amilyennek ismertem. Az embertömeget fürkészve kerestem valaki korban hasonlót, mert nálunk lányoknál a hajszínben sem lehetünk biztosak. Régen szőke volt, de azóta akár hupilila haja is lehet, ahogy ismerem.

Egy szőke lány érkezett a látóterembe a családjával, eddig ő volt az első aki korban egyezett, de a fiúk azt mondták, egyedül jön. Tovább nézelődtem. Láttam néhány fiút, akik körülbelül egyidősek lehettek velünk.... Egyre többen és többen jöttek, de mindenki volt valakivel, vagy, aki nem az nem is hasonlított Melissára, még korban sem. Egy kisfiú jött az apjával, majd egy negyven körüli házaspár, egy középkorú testes pasas napszemüvegben, majd két barna hajú vékony lány kalapban, utánuk szorosan egy ázsiai férfi furcsa mintás ingben...

Mi van, ha már elment, és nem vettem észre? Vagy lekéste a gépet? Kezdtem egyre idegesebb lenni. De hát itt állok minden közepén... én nem változtam annyit, hogy ne ismerjen fel. Bárcsak meghallanám a hangját...

-Chloe!-hallottam, mire felkaptam a fejem, és a hang gazdáját kezdtem keresni. Nem kellett sokáig. Az egyik barna, kalapos lány szaladt felém, majd egy nagy sikoltással a nyakamba ugrott. A szívem nagyjából ezerszeres tempóban vert. Most már éreztem, hogy ő az, bár nem ismertem fel elsőre.

-Melissa-váltunk szét. A szemem bekönnyezett, de gyorsan kitöröltem, hogy szemügyre vehessem a lányt. Nem tévedek sokat, ha azt mondom, hogy a külsején szinte semmi nem volt már olyan mint régen. A haja barna volt, de nem ez volt, ami a legjobban meglepett. Leadott egy "pár kilót". Nem viccelek, olyan alakja volt, mint egy szupermodellnek. De az arcát nézve még mindig megtaláltam benne a szőke kislányt a rózsaszín uzsisdobozával.

-Te jó ég!- mondtam, alig találva szavakat-Megváltoztál-nevettem fel idegességemben.

-Ja igen, gondoltam rá, hogy nem ismersz majd meg-mosolygott ő is.

-Nem, tényleg nem... Hú... Úgy nézel ki mint egy szupermodell.

-Azért nem... jajjj olyan jó téged újra látni!-kezdett megint örvendezni, de nekem is hatalmas mosolyra húzódott a szám. Szorosan megöleltem.

-Mikor mondták a fiúk, hogy ismernek téged, egyből tudtam, hogy el kell jönnöm... Úgy hiányoztál!-magyarázott.

-Te is nekem! Nem tudod elképzelni, hogy izgultam.

-Én is... Nem tudtam, mire számítsak.

Elváltunk. Melissa a hajammal kezdett babrálni.

-Tetszik az ombre festés-mosolygott.

-Nekem meg a barnád... úristen. Bár szőkén szoktalak meg. De inkább keressük meg a csomagjaid, okés?-fogtam meg a karját, és húzni kezdtem a csomag kiadó felé.

Hamar megtaláltuk Mel mindkét bőröndjét. Miközben ő belenézett, hogy minden megvan-e, és lelkesen magyarázott a fiúkkal való találkozásáról, nekem megrezzent a telefonom.

"Na hogy ment?"-írta Max. Mosolyogva pötyögtem be a választ, de még el sem küldtem, megcsörrent a kezemben a telefon. 

-A fiúk azok?-fordult oda Mel mosolyogva.

-Igen, Harry az-olvastam le a nevet a kijelzőről.

-Hangosítsd ki, légyszi!-kérte, amit én azonnal teljesítettem is.

-Na mizu?-hallottam a göndör mosolygós hangját.

-Tippelj kivel vagyok itt-nevettem.

-Hu.... várj gondolkodom! Leonardo Dicaprio?

-Nem annál jobb!-röhögtem, amitől Melissából is kirobbant a nevetés.

-Már hallom kuncogni.

-Igen, Hazz, legalább a halllásod nem változott-viccelődött a barátnőm, mire összenéztünk, és megint felnevettünk.

-Hahaha... Hallom jó ott a hangulat! Na gyertek gyorsan csajok, van egy kis meglepink nektek!-mondta majd kinyomta.

Felhúzva a szemöldököm kérdőn néztem a barátnőmre, mire ő csak megvonta a vállát.

Elindultunk az épület kijárata felé. Gyorsan hívtam egy taxit, majd amíg vártunk, végre elküldtem a választ Maxnek.

"Jól. Melissa sokat változott, de azt hiszem ugyan olyan jól megleszünk, mint régen:)"

A válasz szinte azonnal jött.

"Ennek örülök. Majd remélem bemutatsz minket egymásnak:) Érezzétek jól magatokat<3"

Akaratlanul is elmosolyodtam az üzenetet olvasva.

-Ki az?-hajolt a vállamhoz Mel vigyorogva.

-A barátom, azt hiszem-nevettem fel, mire Melissa meglepett mosolyra húzta a száját.

-Azt hiszed?

-Igen... Nem tudom mennyire hivatalosan, de randizgatunk.

-Jujj...mutizz róla képet! Mi a neve?-teljesen uzgalomba jött, majd ölelgetni kezdett.

-Maxnek hívják, és mindjárt mutatok képet.

-Honnan ismered?-kérdezte miközben a galériámban kutakodtam egy jó kép után.

-Igazából elég aranyos sztori...-mondtam, és az ujjaim szorgosan tekerték a képeket-van egy teniszpálya a szállodában, és oda mentem gyakorolni. Egyedül ütögettem a falra. Ő ott dolgozik, és odajött megkérdezni,  kell e segítség. Először elküldtem a francba, mert...-a hangom elcsuklott.-Mert....

-Mi az?-lépett közelebb a barátnőm.

Nem tudtam egy szót se szólni, csak meredtem a készülék kijelzőjére.

Mel a telefon fölé hajolt.

-Te jó isten!-kapta a kezét a szája elé-Az ott...?

-Harry-mondtam, és a szememből kicsordult egy könnycsepp.

Nem bírtam visszanézni a képre. A képre amin Harry fekszik véres arccal egy bárban. A képre, ami azon az estén készült, ami teljesen kiesett az emlékezetemből.

Duda hangja rázott fel. A sofőr kihajolva nézett körbe, mire gyorsan intettem neki, és Melissa kezét megragadva húztam a kocsihoz. Miután bepakoltuk a csomagokat, beültünk. A motor bőgve indult be, majd a kocsi óvatosan kihajtott az útra.
Melissával furcsán néztünk össze.
-Megkérdezzem?-törtem meg a kocsiban uralkodó csendet.
-Nem tudom. Úgy értem, nem is biztos, hogy igazi a kép. Vagy nem is ő az. Alaposan megnézted?
-Nem tudnék még egyszer ránézni.
-Hmm...-kezdett a barátnőm gondolkodni -figyelj, ha nem igazi, vagy csak valami vicc, akkor mit vesztesz azzal, hogy rákérdezel? Legrosszabb esetben nevetnek rajtad egy jót.
-Ja... Lehet, megint Louis poénkodik. Elvileg ő vitt haza aznap este.
-Mert mi történt? Nem igazán értem....-és nekem akkor esett le, hogy Mel csak most jött, nem volt itt eddig. Teljesen el is felejtkeztem erről az apró tényről...
-Hosszú... a lényeg az, hogy ittam... és kiesett az egész éjszaka-nem tudtam, hogyan magyarázzam. Furcsa lehet a gyerekkori legjobb barátnődtől hallani ilyet. Mármint régen nem voltak  hasonló témáink.
Fel sem eszméltem, már ott is voltunk a fiúk háza előtt. Elgondolkodva pakoltuk ki a csomagokat, mert a fiúk nem akaróztak kijönni segíteni.
-Biztos éppen a "szuper meglepit" készítik elő-dünnyögtem, mire Melissa egyet értően kezdett bólogatni.
-Szerintem vettek egy kiskutyát-nevetett.
-Az a vicces, hogy el is tudom képzelni-nyitottam ki a kaput, majd előre engedtem Mel-t.
-Róluk bármit...
Az egyik bőrönd kicsúszott a barátnőm kezéből, és a földre esve szétnyílt (éljen a minőség), ezáltal a cuccai egy része szépen szétterült a betonon.
-De béna vagyok, öcsém-hajolt le, és kezdte szedegetni a ruhákat. Én is a segítségére siettem.
-Hol vannak ilyenkor a fiúk?-ingattam a fejem.
-Chloe, mi erős és független nők vagyunk-kezdett vihogni a barátnőm, majd az utolsó dara ruháért nyúlt. Sajnos és is... Koppanás, és mindketten a fejünket fogtuk.
-Aha és olyan ügyesek, hogy összefejelünk!
-Bocsi-fogta a fejét.
-Nem te voltál...-kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert kinyílt az ajtó, és egy kócos fej hajolt ki.
-Késni a saját bulitokról? Mi a fasz, gyerekek?-támaszkodott Louis a falnak, ahogy elindult kifelé. Enyhén dülöngélve lépett hozzánk, és engem megölelve teljes testsúlyával rám dőlt.
-Szeretlek titeket!
-Szóval buli van-bólogatott Mel.
-Mondtam, hogy ne kezdjék el nélkületek, de Zayn már megivott egy pár pohárral.
-Persze más nem, ugye?-nevetett Melissa.
-Aha...-válaszolt Lou, majd a fejét a vállamra hajtotta. A barátnőm elindult az ajtó felé.
-Ne hagyj itt!-nyöszörögtem.
-Akkor gyere!
-De nem tudok. Lou engedj el!
-Nem-jött az egyszerű válasz, én pedig kezdtem kényelmetlenül érezni magam.
-Mel, keresd meg Eleanort légyszi!-a lány intett majd belépett az ajtón egyedül hagyva minket.
-Nem értelek, Lou minek rúgsz be este 6-kor...-sóhajtottam, de válasz nem jött.

Egy egész napnak tűnt, mire végre nyílt az ajtó.
-Mi tartott eddig?-nyöszörögtem, de rögtön el is hallgattam, mert a kilépő alak nem Eleanor volt. De nem is Melissa.
-Max?-néztem kérdőn a fiúra.
-Chloe, hát itt vagy...-sóhajtott, majd egy fura pillantást vetett a nyakamban lógó fiúra.
-Leszeded légyszi? Nem akartam ellökni...
A fiú rögtön oda is lépett, és Lou karja alá nyúlva óvatosan lefejtette rólam.
-Beviszem-mondta, és adott egy puszit, majd a részeg fiút támogatva elindult az ajtó felé.
A terhemtől megszabadulva indultam utána. Fura érzésem volt. Örültem, hogy itt volt Max, imádtam a gondolatát, hogy törődik velem, hogy puszit ad, meg ilyenek. De egyben kellemetlenül is éreztem magam. A fiúk nem tudták, hogy együtt vagyunk... bár én sem teljesen. És bár lehet, hogy Harrynek sose jelentett semmit az a csók, és már rég elfelejtette, de én mégis kényelmetlenül éreztem magam. Úgy éreztem bármit csinálok, az csak rossz lehet. Nem igazán volt kedvem bulizni így... és Harryvel is beszélnem kellett.
Lassan vágtunk át az emberek között. Csupa híresség mindenhol, akiknek nagy többsége valószínűleg azt sem tudta, hogy kik vagyunk Melissa és én, csak jöttek bulizni az 1D-vel. Valljuk be, az emberek inkább miattuk jönnének, mint miattunk. Ed Sheeran intett a sarokból, amit mosolyogva viszonoztam. Egyszer csak Ashton Irwin hangját hallottam.
-Chloe! Hát szióóó!-hozzám lépve megölelt, majd hamar ment is tovább.
Korán volt még, az emberek a viszonylag halk zene mellett beszélgettek, iszogattak, és senki nem volt még részeg. Kivéve persze a jómadarat, akit Max leültetett a kanapéra. Hát igen, ezt másból ki sem nézném...
-Szerinted jó lesz itt?-nézett rám.
-Tökéletes-mondta Lou, és felvágta a lábát a kanapéra. -Köszke!
Max félrevont.
-Chloe, nekem mennem kell nemsokára, mert mostanra van műszakom. Igazából nem igazán értem miért hívtak meg, hiszen úgy emlékszem nem igazán bírtak.
-De muszáj lesz bírniuk, hiszen a barátaim!-mosolyodtam el, és megöleltem a fiút.
-Szokatlan barátaid vannak-mosolygott.
-A szokatlan apám és otthonom miatt... gondolom-mondtam, bár ez nem volt teljesen igaz, hiszen a fiúkat még régen ismertem meg.
-Na, én megyek-mondta. Legyél jó!-hajolt az arcomhoz, és adott egy puszit a számra.
-Te is-suttogtam a fiút magamhoz ölelve, és az illatát mélyen beszívva.
-Szia-intett, majd kisétált a szobából. Gondolom neki is kellemetlen lehetett a sok híresség között. De mindegy, jobb is, hogy elment, szeretem külön választani a barátaimat és őt. Mikor találkoztak az nem sült el valami jól.... Na mindegy, azt hiszem itt az ideje megkeresni a többieket.

Mindenféle támaszpont nélkül indultam el, kóvályogtam, mint az elveszett kutya, aki a gazdáit keresi. Talán haza kellett volna mennem. A saját bulimon álltam, és senki észre sem vett. Kicsit rosszul esett, hogy egy szobában álltam egy rakás idegennel, a barátaim meg szartak megkeresni. Még Melissa is! Csalódottan indultam az ajtó felé, de még nem voltam benne biztos, hogy hazamegyek, vagy csak szívok egy kis friss levegőt.
Nagy lendülettel csaptam, nem számítva arra, hogy valakinek nekimegy. Sajnos ez volt a helyzet.
-Ne haragudj-néztem a fiú zöld szemeibe.
-Semmi baj-vakarta meg a halántékát.
-Szia Chloe-bújt elő az ajtó takarásából Taylor, és hozzám lépve megölelt.
-Szia, Taylor-mondtam, és a válla felett Harryre pillantottam, aki lesütötte a szemét.
-Figyu, én nem akarok zavarni, csak meg szeretném tudni, hol vannak a többiek-mondtam, mikor Taylorral elváltunk egymástól.
Láttam, hogy Harry nyitja a száját, de Taylor megelőzte.
-Ne haragudj, de most tényleg meg kell beszélnünk valamit-mondta, és megfogta a vállam-Nem baj, ugye?
-Nem, persze!-erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-Melissáék a medencénél vannak-mosolygott a lány-Majd összefutunk!-szinte eltolt, én pedig meglepődve csuktam be magam mögött az ajtót. Hát oké... szóval zavarok. Idegesen elrúgtam egy eldobott sörösdobozt. Na nembaj...majd akkor is "zavarni" fogok, mikor elmondom nekik Maxet.
Kiléptem a hátsó ajtón, és hamar megláttam a társaságot.
Melissa csurom vizesen ült a medence szélén, és a cipőjéből rázta ki a vizet. Mostmár értettem, miért nem jött vissza.
-Melyik barom dobta be?-nevettem fel, mire mindenki rám nézett. Zayn felállt a nyugágyból, amiben ült, és adott az arcomra két puszit.
-Niall volt-súgta.
-Niall, te idióta!-vágtam fejbe a vigyorgó szöszit egy ott heverő pólóval.
-Mi van? Azt mondta, szeret fürödni-nevetett.
-De nem ruhában, Horan-dobta felé Mel a cipőjét, de Niall időben elhajolt, így a cipő a barátnőjével gyanútlanul beszélgető Liamet találta hátba.
-Niall!-fordult meg a fiú.
-Nem én voltam, Melissa dobta.
-Persze... Lou nincs itt, szóval te voltál!
-Mi a bajotok Louisval?-ültem le Zayn mellé.
-Ja mi bajotok van?-hallottuk az említett hangját, mire mindenki odakapta a fejét. A fiú kissé dülöngélve felénk sétált.
-Semmi-mondta Zayn-Ülj le haver!
-10 dolcsiba, hogy beleszaltózok a medencébe.
-Járni se tudsz-nevetett Liam -Meg ne próbáld!
-Megadom-csapott bele Niall a fiú tenyerébe, mire Lou néhány lépést hátrálva készült az ugrásra.
-Lou, nehogy beugorj!-állt fel Zayn, de már késő volt, Louis elrugaszkodott, pörgött egyet a levegőben, de szerencsétlenül érkezett, a feje koppant egyet a medence szélén.
Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte a fodrozódó vizet.
Louis köhögve bukkant fel, majd a haját hátrasimította az arcából. Akkor láttuk meg a homlokán a sebet, amiből rögtön szivárogni kezdett a vér, ami végigcsurgott az arcán, majd a nyakán. Mindenki ledermedve nézett a vigyorgó fiúra.
-Látjátok, nem lett semmi baj-nevetett.
Egy pillanat csend következett. Nem tudtuk, megszólaljunk-e. Végül Mel törte meg a csöndet.
-Louis... a fejed...
-Mi?-a csuromvizes fiú zavartam nevetett fel -Kicsit koccant, igen-nyúlt a homlokához.-Látszik?
Nem kellett válaszolnunk. Ránézett a véres tenyerére, és lefagyott a mosoly az arcáról.
-Baszki...