42. The End

Sziasztok,
Kevés időnk volt erre a részre, úgyhogy ennyit tudtunk összeütni. Én tegnap voltam nyelvvizsgán, Summer1D pedig elutazott, mindkettőnk eléggé elfoglalt volt mostanában.
Remélem azért elnyeri a tetszésetek!:)
(a cím ne tévesszen  meg:D)
Köszönjük szépen a kommenteket, a támogatást, minden nagyon jól esik, imádunk titeket!
Jó olvasást!:) <3

Chloe Rivers:

Nem tudom, hogy meglátott-e minket valaki. A fiú a karomnál fogva kezdett el húzni a kijárat felé. Olyan érzésem volt, mintha részeg lennék, pedig nem ittam, csak talán két pohár pezsgőt. Az emberek körülöttünk mind egymásra borulva lassúztak, mi pedig izgatottan kerülgettük őket. Csak egy célunk volt: hogy minél hamarabb kijussunk. 

Harry kicsapta az ajtót, és éreztem, ahogy a friss levegő a tüdőmbe áramlik, ezzel még éberebbé téve.

A fiú izgalomtól remegő ujjakkal nyúlt az arcom felé, és lassan lefejtette rólam a maszkot. Ahogy ezzel megvolt, a sajátját is lerántotta.

-Hazz...-suttogtam- megláthatnak.

-Nem érdekel!-fogta meg a derekam, és magához húzott. Éreztem, ahogy a mellkasa fel-le emelkedik, ahogy lélegzik. A homlokát az enyémnek döntötte, és mélyen a szemembe nézett.

-Gyönyörű vagy!-suttogta, és a szája mosolyra húzódott. A kezeim lassan a nyaka köré fonódtak. Remegő ujjakkal túrtam a hajába.

Megcsókoltam, amit azonnal viszonzott is. Egyre szorosabban öleltem a nyakát, amire ő ugyanígy reagált, még közelebb volt magához. Ajkaink szétváltak. Kissé mindketten ziháltunk. Tökéletes volt a pillanat. Legalábbis mi mindent kizártunk, ami nem volt az. 

Néztem a holdfényben csillogó zöld szemeit, és mosolyogtam. Ő a hajammal babrált. 

Ekkor egyszer csak cipők kopogását hallottuk, mire gyorsan szétváltunk. Arcomról lefagyott a mosoly, ahogy megláttam a hang gazdáját.

-Taylor?-Harry automatikusan ellépett tőlem.

-Hazz?-a lány megtorpant. -Chloe?-nézett ránk felváltva.

Mondani akart valamit, de ahogy szóra nyitotta a száját, egy hang sem jött ki belőle. Ajkai remegni kezdtek. Szemei kétségbeesést sugároztak. "Hogy tehetted?"-üzente a tekintete mindkettőnk felé. 

Mi annyira ledöbbentünk, hogy egy szót de tudtunk szólni.

Láttam, hogy Taylor szemeibe könnyek gyűlnek -igazi könnyek. Bennem ragadt a levegő. A lány elfordult, és arcát a tenyerébe temetve elfutott. A mellettem álló fiú ekkor mozdult meg először. Utána sietett. 

-Taylor, várj!-tette a kezét a lány vállára, és egy mozdulattal maga felé fordította.

-Mit akarsz?-a lány idegesen törölgette a szétfolyt sminkjét.

-Ne csináld ezt...-láttam a fiún, hogy még maga sem tudja, mit mondjon, hiszen Taylor jogosan borult ki. Nem tudtam, békíteni akarja, vagy szakítani vele.

-Mit? Ne akadjak ki, hogy megcsal a pasim?-nevetett idegesen szipogva.

-Te is tudod, hogy nem voltam józan, amikor úgymond "összejöttünk".

-Tudom...-a lány feldúltnak és megbántottnak tűnt, legkevésbé sem nézett ki úgy, mintha szinészkedne.

-Akkor azt is tudtad, hogy nem fog ez sokáig tartani.

-Igen-törölgette a könnyeit -De én mégis hittem, hogy megpróbálhatjuk mégegyszer. Hazz, én tényleg megbántam, amiket akkor csináltam. 

Harry némán figyelt, Taylor pedig folytatta.

-Tudtam, hogy neked nem kellek...hogy te csak Chloet akarod -itt rám nézett, mire én lesütöttem a szemem -Tudnom kellett volna, hogy ezen én nem tudok változtatni...

-Sajnálom.- mondta Harry, és lesütötte a szemét. Kényelmetlenül álltam egyik lábamról a másikra. Bármennyire is haragudtam a bulin Taylorra, mert ellenem cselekedett, most mégis bűntudatom volt. Harrynek barátnője volt, akárhogy is jöttek össze, és megcsalta. Én voltam a harmadik kerék és ez nem volt jó. Ráadásul ha valaki, akkor én biztosan tudom milyen érzés ha megcsalnak. Emlékszem mindig a másik lányt hibáztattam, meg persze a fiút. Most pedig én vagyok az, akit a Haylor fanok megköveznek majd. 

- De ha tudtad, akkor miért erőltetted?!- nézett fel Harry, nekem pedig elkerekedett a szemem. Ezek szerint igaz amit Taylor mondott. Nem tudtam megállni, az arcomra egy nagy mosoly szökött és még Taylor gyilkos tekintete sem tudta eltűntetni onnan. 

- Mert reméltem, hogy meg gondolod magad!- nézett méllyen a szemébe. 

- Tay, nekünk már akkor sem működött a dolog amikor együtt voltunk..- tette Taylor vállára a kezeit majd folytatta.- Én nem bántam meg, hogy együtt voltunk és szerintem te sem. Ha más nem, legalább jó számaid lettek belőlem.- mondta Harry, és úgy tűnt ez a mondat csak nekem furcsa. Mindegy, végülis ők kell megbeszéljék ezt. Taylornak egy halvány mosoly kúszott az arcára, ami miatt Harry is elmosolyodott.- Tényleg sajnálom amit most tettem, de mindketten tudjuk, hogy nem voltunk igazán együtt. Remélem nem haragszol annyira.- nézett félénken a szemébe. 

- Nem te barom!- nevetett fel Taylor könnyezve, majd szorosan megölelte. 

- Akkor nincs harag?

- Nincs... Minden rendben van!- engedte el a szőke csillag, majd egymásra mosolyogtak. 

- Öhmm... Taylor?- léptem én is közelebb, megtörve a burkukat.- Ne haragudj!- mondtam, teljesen komolyan gondolva. Halványan elmosolyodott majd megölelt. Nagyokat pislogva öleltem vissza. 

- Én is sajnálom!- súgta a fülembe, majd elengedett. Intett egy utolsót, majd amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen tűnt el. 

Ez az este tényleg nem volt semmi. Ennyi bonyodalom rég nem történt velem... És még nincs vége. 

Éreztem ahogy valaki átkarolja a derekam és puszit nyom az arcomra. Mosolyogva fordultam Harry felé. Ő az este legnagyobb rejtélye, de ezt majd inkább holnap fejtem meg. 

- Vissza megyünk?!- kérdezte, félve a Tayloros reakciómtól. Mosolyogva bólintottam, majd szembe fordultam vele és megigazítottam a nyakkendőjét. 

- Annyira bénák vagytok!- szorítottam meg nevetve a csomót, majd megragadtam a kezét és vissza húztam a zsúfolt terembe. 

- Haver, a maszkod!- szólalt meg azonnal Niall, amint vissza értünk. Harry kapkodva húzta le a fekete, egyszerű papírt, majd helyet foglalt Max helyén. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert ilyen gyorsan túlléptem rajta, de aztán megnyugtattam magam, hisz végülis ezt akarta... Láttam a fiúk szemén, hogy épp kezdenének cukkolni vagy kérdezősködni, hogy mi történt odakinn, ezért gyorsan elhagytam a helyet. 

Épp puncsot mertem magamnak a nagy tálból, azon gondolkodva, hogy miért minden bulin ez a fő ital, amikor megállt mellettem néhány évfolyamtársam. Felnéztem és megláttam a cicákat. A suli menő lányait. Hatan voltak és direkt úgy álltak be, hogy ne tudjak elmenni. Claudia, Maya, Becky, Meghan, Felicity és Victoria. Vettem egy nagy levegőt, majd feléjük fordultam. Egész évben sikerült türtőztetnem magam és nem szóltam be nekik, de lehet ma megtöröm a rekordot. Valamikor el kell kezdeni, és végülis ez az utolsó esélyem. Nagyot kortyolva a rózsaszín löttyből vártam hogy most mivel kötnek belém. 

- Chloe...- szólalt meg a "csapatkapitány", Claudia nyávogó hangon. Rögtön tudtam, hogy akarnak valamit.- Nem tudtuk nem észre venni, hogy a kísérőid nagyon hasonlítanak a One Directionra... Van egy szöszi, egy fekete és két barna. Eddig annyira nem volt biztos, de aztán megjelent egy göndör is, nem mellesleg a kezedet fogva, és gondoltuk megkérdezzük.- most hogy mondja, tényleg nem vitték túlzásba a rejtőzködést. Sőt a nagy fanoknak biztos vagyok benne, hogy az álarc az olyan mint mondjuk a póló vagy nadrág.

- Szóval mi a kérdés?- kortyoltam egyet, elfolytva a mosolyom. 

- Nem ők azok?- szólalt meg most Maya, a csapat legszimpatikusabb tagja. Nagyon lelkes volt... Túl lelkes. 

- Nem!- löktem el magam az asztaltól és kitörtem közülük.
-Mi a baj csajszi?-nézett rám a szöszi -Haragszol?
Kezdtem összezavarodni. A hangja nem volt gúnyos...egy cseppet sem.
-Hogy mi?-néztem körbe rajtuk.
-Nem akartunk megbántani...-mondta a Victoria, mire a többiek hevesen bólogatni kezdtek.
-Nem bántottatok meg, nincs semmi para-válaszoltam, és megfordultam, hogy végre elszabaduljak a kínos szituációból.
-Chloe...-egy kezet éreztem a vállamon. Megfordultam.
-Igen?-felhúztam a szemöldököm.
-Figyu...-megint a "vezetőjük" beszélt, de a hangneme kissé  változott a beszélgetés kezdete óta -Azt szerettük volna mondani, hogy nagyon sajnáljuk, ha esetleg bunkók voltunk ez alatt a négy év alatt. De tényleg! Hiszen itt a vége... rájöttem, semmi értelme nem volt ennek az egésznek, amivel mi elfoglaltuk magunkat  egész gimiben. Esetleg lehetne, hogy barátokként válunk el?-a szeme szinte bekönnyezett a végére.
Lassan bólintottam. Egy pillanatra majdnem el is hittem,hogy mindent megbántak. Akkor az egyikük vigyorogva ugrálni kezdett.
-Akkor bemutatsz nekik?
Hitetlenül felnevettem, aztán megvontam a vállam. Miért ne? Tényleg ez a vég...Miért ne lehetne egy  jó estéjük?
-Oké-mondtam, majd leraktam a poharamat az asztalra.
A lányok sietve kezdtek az asztalunk felé tipegni a tűsarkújukban. Csak egyikük maradt hátra, Claudia.
-Nem gondoltad komolyan, mi?-nevettem rá.
-Őszinte leszek...nem! De tényleg menőbb csajnak tartalak, mint eddig. És a  ruhád is csini -kacsintott, majd ő is a többiek után indult.
Elmosolyodtam. Ő biztos nem változik. Majd lehet belőle lesz a második doktor szöszi.
Végül is... az a karakter a filmben elég szerethető lett, ahogy megismertük...

*~*~*~*~* ~*~*~*~*~*~*~*

-Ennyi?-a kislányom ijedten nézett fel.
-Igen, itt a vége. Ha egy könyvből olvastam volna, akkor most összecsapom, de mivel már nem nyomtatnak könyveket, ez a kislányomnak semmit nem mondott volna.
-De nem...-hajthatatlan volt -Nem lehet vége!
-Dehogynem! Pontosan itt van a vége, kicsim. Happy end, nem örülsz?
-Nem-morcosan összefonta a karjait maga előtt -Mi lett Melissával és Niallel? Mi lett Taylorral? Nagypapával? És Max-el?-sorolta, de félbeszakítottam.
-Elég, elég. Boldogan éltek, még meg nem haltak!
-Neeeem...-nyöszörgött, és a fejére húzta a takarót.
-Figyelj, kicsim-simogattam meg a paplan alól kilógó karját, mire azt is gyorsan behúzta -Ennek a sztorinak itt van vége! A nagyi eddig mesélte.
-Akkor hívd fel! Tudni akarom, hogy van tovább!-hallottam a paplan alól a kislányom morcos hangját.
-De már késő van...-kerestem kifogásokat. Fáradt voltam, és még volt más dolgom is, mint anyámat zaklatni egy régi történet miatt.
-Légyszi!-bukkantak elő a kislányom arany színű fürtjei, ahogy kibújt a takaró alól.
Tudtam, hogy meg fogom adni magam. Túlságosan is szerettem ezt a kis bajkeverőt.
-Tudod mit? Holnap mind a ketten átmegyünk a nagyihoz, és megkérjük, hogy mesélje el, rendben?
-Okés...
Az órára pillantottam.
-Úristen, kicsim, már éjfél van!
-Szeretem az éjfélt-mosolyodott el.
-Én is kicsim, ha alszom -adtam egy puszit a homlokára -Jóéjt!